Csupa egyszerûség: üveg, beton és a következetes derékszögek szimmetriája

Szegedi Zsófia

Mintha nem is Magyarországon lennénk - hallom magam mellett egy láthatóan nem diákcsoportból. Turisták lehetnek, pontosabban építészeti turisták, mert különben nem vetődtek volna ide a Nagyerdőbe, a központtól távoli egyetemi campus olyan pontjára, amelyet csak a bennfentesek ismerhetnek. De úgy látszik, híre van már ennek az új központnak itt, a főépület mögötti parkban: Pro Architectura-díjas, de igazi erényeit valószínűleg csak az érzékelheti, aki élőben láthatja.

Mert mit tud az építészet, ha valóban teremtő erővé válhat? Tarthatnánk ezt a három részből álló tömböt korszerűnek, hasznosnak, szépnek vagy esetleg mindháromnak is egyszerre, de még akkor sem törvényszerű az a varázslat, amikor azt látjuk, hogy az építész teremt, a korszerűséghez, hasznossághoz és szépséghez is hozzá tud tenni valamit, ami messze túl van költséghatékonyságon, haszonelvűségen és a funkciókon. A Megyik János szobrászból és Golda János, Szendreffy Gábor és Mészáros Erzsébet építészből összeálló kollektíva itt teret teremtett, olyan új tereket, amelyek egy csak korrektül szép és jó épület körül és mellett nem bukkannak fel.

Ha ez a tömb például csak az egymással párhuzamos élettudományi és könyvtárépületből állna, a két téglaszelet között lehet, ugyanúgy sétálnának a diákok, de semmiképp sem lenne ilyen izgalmas promenádhagulata, ahol össze lehet futni bárkivel, le lehet huppanni a padra, vagy állva lehet stírölni a csajokat/pasikat - attól függ, ki és miért teszi. A közlekedő-útvonal nyilván ellenkező esetben is ide esne, hiszen egy aszfaltjárda iránymutatása kedvéért nem kerülgetné senki a tömböket, de egészen más ez az üvegfalon tükröződő őszülő lombok között vagy a promenádnak abban a szívdobbantóan hatásos kitágulásában, ahol a könyvtár meghosszabbításaként Megyik János hatalmas térkapu-kompozíciója áll. Rézzel bevont, azúrzöldre patinázott felülete ugyanolyan pertu viszonyban van a környező tölgyek nyári mélyzöldjével, mint most az októberi sokszínűséggel, a tetőkivágásain beeső napsugárpászmák most éppen a kávéházi terasz asztalait és a térfal tövéhez helyezett apró medence vizét érik.

Épületszobor, plasztika vagy szimbolikus kapu ez? Mindegy, mert éppen az az izgalmas benne, hogy mindezek határán áll, ez is, az is, kimagasló, ugyanakkor terelő és átengedő pont a különböző irányból érkező gyalogosforgalmak kereszteződésében.

Vitán felül ez a hely spirituális központja, ami azért is érdekes, mert ezzel a merész és egyedülálló gesztussal az alkotók ezt a súlypontot képesek az épületeken kívülre helyezni.

Az új tömb súlypontja tehát a halványazúr kapu, amely egyben össze is "hozza" a két különböző zsánerű épületet. A könyvtár épülete például kifelé zártabb, látszóbeton falát csak a rézlemez árnyékolók törik meg, hatalmas üvegtábláival inkább a promenád és a másik épület felé fordul. Ez a másik épület, a hosszabb-nagyobb Élettudományi Központ is áttetsző üvegfalával fordul erre - ezektől a többszörös tükröződésektől lesz a sétány időnként szinte tükörfolyosó -, hátrafelé viszont öt fésűfogszerű szárny nyílik az aulából, ahová a különböző tanszékek és laboratóriumok kerültek. A külső promenádot szinte megkettőzi az üvegfal mögötti belső, ahol egy szintén nyersbeton oszlopsor húzódik végig az épület hosszában. És magasságában is - mert ez a keskeny aula az épület tetejéig nyúlik fel, az irodatömb pedig mint valami üvegfalú belső doboz csatlakozik hozzá. Az idenéző irodák lakói közül talán nem mindenki rajong az időnként túlmelegedő kuckójáért és az ekkora transzparenciáért (egyszerűbben: alulról sok irodába belátni), de egy kívülállónak ez is inkább kellemes vizuális sorminta az üveghez tapadó irattartók, szobanövények, kábelindák és monitorhátsók végtelenített mátrixával.

Csupa egyszerűség tehát mindez, üveg, beton és a következetes derékszögek szimmetriája, a végeredmény mégsem tűnik valami hideg racionalitással végighajszolt ingatlanfejlesztésnek. Az üveg mögül hol a térkapu masszív légiessége tűnik fel, hol mozdulatlan zöldje az örökösen mozduló falevelek sárgája-barnája között. Erre a szikár költőiségre is képes időnként az építészet.

A Debreceni Egyetem új élettudományi és könyvtártömbje