Domina Imre Vihart vezeti a terápiás sétán - a lovasgazda négy éve foglalkozik ingyen, jó szándékból sérült gyerekekkel

Varga Zoltán Ernõ

- A természet így próbálja helyrehozni azt, amit egyszer már elrontott - magyarázza Domina Imre, a lovastanya gazdája, miközben a sétát felügyeli.

Imre menet közben mesél olyan gyerekről, aki saját környezetével alig kommunikált, de amikor már harmadjára hozták ide a szülei, ismerősként simogatta a lovat. Mesél olyanról is, akit ölben hoztak a karámig, majd hárman kísérték a ló mellett - abból kettő támasztotta folyamatosan -, ma pedig már biztosan ül a nyeregben, maga kapaszkodik.

Domina Imre Zalából indult vándorútjára. Megjárta Ausztriát, Budapestet, hogy végül a Cegléd mellett elterülő csemői tanyavilág legszebb részén kössön ki. Két dolog mindig elkísérte. A bátyjával eltöltött gyermekkor emléke és a lovak szeretete. Imre fivére - így magyarázza a férfi - "kicsit más volt mint a többi gyerek", mivel csecsemőkorában agyhártyagyulladást kapott. Imre természetesnek vette, hogy a fivére segítségre szorul. A bátyja állapotán végül lovas foglalkozásokkal sikerült javítani.

Amikor sok évvel később, kihoztak Imréhez egy sérült gyermeket a lovas tanyára, a férfi természetesnek vette, hogy segítsen. A gyermek szépen javult, ő meg egyre mélyebbre ásta magát a szakirodalomba.

- Van, hogy nem működik jól a gyermek agyának az a része, amely a mozgáskoordinációért felel - magyarázza izgatottan. - Ha azonban a gyereket lóra tesszük, az állat lépéseinek ritmusa szinte beépül a sérült részbe, és közben a sorvadt izmok is helyrejönnek idővel.

Imre eredetileg úgy képzelte, úri lovasokat treníroz majd jó pénzért a csemői tanyán. De amikor híre ment, milyen sokat fejlődnek a kezei alatt a beteg gyerekek, egyre több idejét kötötte le a lovasterápia, a szülők kézről kézre adták ugyanis a telefonszámát. Imre ráadásul képtelen volt pénzt kérni a gyerekek lovagoltatásáért.

- Már negyedik éve foglalkozom sérült gyermekekkel, ingyen, jó szándékból - mondja a lovas gazda. - Bizony volt már, hogy azt gondoltam: vége, abbahagyom.

Ekkor keveredett Csemőre Szervét Tibor, a Radnóti Színház vezető színésze, aki, mint a Magyar Vándor című film egyik vezére, lovas tudását szerette volna itt feléleszteni, illetve kipihenni a színházi munka okozta stresszt. Végül mégis plusz teherrel tért haza, hiszen szinte pillanatok alatt a "lódoktoros" ügy aktív segítőjévé vált. Támogatta a Paci Doki Alapítvány létrehozását is.

- Imre megkért, hogy legyek járásképlet - idézi fel a kezdetet a színész. - Talán harmadjára lehettem itt, nem nagyon értettem mit akar. Aztán odahoztak egy gyereket tolószékben, nagyon szomorú volt szegényke. Imre elmagyarázta, hogy nekem kell majd a ló előtt haladnom, hogy a ló felvegye az én járásom ritmusát. Ő vezette Vihart, a nyugodt és türelmes terápiás lovat, a mozgássérült kislány pedig a mamájával együtt felült a ló hátára. Tettünk egy húszperces erdei sétát, és közben varázslat történt. A gyermek már mosolygott a világra, öröm költözött a szemébe.

Dóri közben lovas sétája végére ér. Édesanyja felidézi azt a pillanatot, amikor kiderült: a kislány fizikai és szellemi képességei soha nem érik majd el egy hároméves gyermek szintjét sem. Volt, aki azt tanácsolta a szülőknek: ne tegyék tönkre az életüket, a házasságukat, vállaljanak inkább új gyereket, Dórit meg adják be egy otthonba.

Nem tették. Gyógytornára, foglalkozásokra hordják Dórit, és rengeteg szeretetet adnak a kislánynak.

- Dóri rengeteget fejlődött, amióta lovagolni járunk - simogatja meg kislánya fejét az édesanya. - Néha elbizonytalanodunk, néha úgy érezzük, hiábavaló a küzdelmünk. Ám itt, Csemőn, mindig megerősödik a hitünk. Azt hiszem Dóri itt tanulta meg, mi az a boldogság.