Bíró Boglárka az édesanyjával. Iskolai beilleszkedése sikertörténet

Wéber Tamás

Wéber Tamás

A Trixinek becézett kislány az augusztus végi könyvosztáskor tudta meg tanító nénijétől, Gizi nénitől, hogy szeptembertől új társat kap az osztály, s az érkező diák, Bíró Boglárka segítséget igényel majd, mert vak.

Trixi osztálytársai - Laura, Noémi, Roxána és Martin - is kíváncsian várták Boglárka érkezését. S az öt kicsi ember élete tavaly ősz óta megváltozott. Ők még nem észlelték, de pedagógusaik már igen: az osztály az elmúlt hónapokban segítőkész, empatikus közösséggé formálódott. Az osztályfőnök, Gizi néni - Gáspár Jánosné - erről így beszél:

- Ez az öt gyerek - tanári felszólítás és kérés nélkül is - odafigyel és vigyáz Bogira. Ahogyan például Martin rendszeresen átkarolja, és magával viszi Bogit, azt látni felemelő élmény.

Az ágrólszakadt falusi iskola szerény tanárijában meghúzódva faggatom az öt gyereket, akik viszont egyáltalán nem beszélnek a maguk érdemeiről, annál többet Bogiról:

- Alig kell ám neki segíteni, olyan ügyesen feltalálja magát.

- Az étkezőben is egyedül veszi át az ebédjét, és ha megette, egyedül viszi viszsza a tálcáját.

- Megtanult hulahoppozni.

- Még fut is velünk. Közben fogjuk a kezét, nehogy elessen.

- Fogócskázik is. Olyankor azért kicsit csalunk, és néha hagyjuk magunkat megfogni.

- Mindig jókedvű. Illetve az első órán nem, akkor még álmos. De aztán a második órára felébred, és akkortól már sokat nevet.

Az osztályfőnök is dicséri Boglárkát:

- Jól rögzíti a hallottakat, remek a memóriája. Szépen halad, javul a szá-molókészsége és a helyesírása.

A pedagógus mindjárt meg is mutatja a legutóbbi tollbamondás eredményét. A húszmondatnyi szövegben mindössze három hibát talált: a hattyú szót egy ty-vel, a szőlőt elől rövid ö-vel, az Ottót kis kezdőbetűvel írta Bogi, aki Braille-írással vetette papírra a tollbamondás szövegét, amit aztán az osztályfőnök "fordított le magyarra". Amúgy Gáspár Jánosné ősszel fogott bele a Braille-írás megtanulásába.

- Nem megy könnyen - vallja be a tanítónő. - Mégiscsak 55 éves vagyok. Utoljára 1997-ben vettem részt képzésen, akkor a diszlexiások oktatására készítettek föl. A Braille nehezebb.

A fentiek okán akár azt is kijelenthetjük, hogy Bíró Boglárka iskolai beilleszkedése sikertörténet.

Nem annak indult.

De haladjunk sorjában! Bíró Boglárka szüleivel és 19 éves nővérével a baranyai Hegyhát kistérség másfél száz lelkes falujában, Vázsnokon él. Boglárka apja pályakarbantartó a vasúton, anyja eredetileg bolti eladóként dolgozott. Az asszony Boglárka születését követően csak átmenetileg tudott állást vállalni, hisz neki a lánya ellátása ad immár munkát, amiért ápolási díjra jogosult. Boglárka vakon jött a világra 1997-ben, fogyatékosságának oka az, hogy a látóidegek nem alakultak ki a magzati fejlődés időszakában. A kislány bajára egyelőre nincs gyógymód, viszont Boglárka anyját az orvosok arról tájékoztatták, hogy az őssejtkutatás hozhat olyan eredményt, aminek révén megoldást találnak a kislány látására. Addig azonban Boglárkának az a dolga, hogy ilyen állapotában megtanuljon boldogulni.

Bogit ötévesen íratták be a Vázsnoktól két kilométerre lévő körzetközpont, Sásd óvodájába, s nyolcesztendősen vált alkalmassá arra, hogy iskolába menjen. Hogy ezt a szintet elérje, Pécsre és Budapestre járt speciális fejlesztőfoglalkozásokra. A család viszont ragaszkodott ahhoz, hogy a kislány általános iskolásként ne az úgynevezett speciális, hanem az integrált oktatásban vegyen részt, vagyis olyan intézménybe járjon, ahol együtt tanulhat a nem fogyatékos gyerekekkel.

E megoldás mellett szól az is, hogy a nem fogyatékos gyerekek az iskolában megtanulják elfogadni és segíteni fogyatékos társaikat, így felnőve már tudják, hogyan lehet együttműködni például egy vak, egy siket vagy egy mozgássérült emberrel.

Boglárka családja nem az oktatási filozófiákat végiggondolva döntött amellett, hogy a vázsnoki kislány integrált iskolába járjon. Ők azért kérték ezt, mert nem akartak külön élni a kislánytól. Vak gyerekeket oktató speciális iskola csupán Budapesten van, s ha Bogit oda íratják be, akkor a család csak hétvégeken lehetett volna együtt. Ezt semmiképp sem akarták. Boglárka anyja elérte, hogy az illetékes szakemberek engedélyezzék a kislány integrált oktatását. Az első osztályt Kaposváron, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában járta ki Boglárka. A városban a kislány különórákon speciális képzést kapott, így részt vehetett gyógytornán és megtanulta a Braille-írást. Mindezt már Bíró Józsefnétől, Boglárka anyjától tudom meg. Ülünk Bíróék konyhájában, s az anya csak dicsérő szavakat mond a kaposvári tanárokról és diáktársakról.

- A tanév végén még nyaralni is elvitték Bogit - meséli az anya. - Nem akartam elengedni, de meggyőztek, azt mondták, hogy nagyon vigyáznak rá. Négy napot volt Fonyódon.

- Nagyon jó volt! - vág közbe Bogi. - A kaposvári iskolában mindenki aranyos volt velem.

A család mégis új iskolát keresett, mert a Vázsnoktól 38 kilométerre lévő Kaposvár messze volt az ingázáshoz. Bíróné reggelente autóval elvitte lányát a somogyi megyeszékhelyre, s ott a kocsiban üldögélve, a városban sétálva kivárta, hogy Bogi végezzen az iskolában, majd visszaindultak Vázsnokra. Ezen a tétlen várakozáson könnyített valamelyest, hogy Boglárka egyik nyugdíjas nagybátyja általában elkísérte az aszszonyt és a lányát Kaposvárra.

Aztán a tétlenséget felváltotta a kapkodás: Bíróné elvállalta a vázsnoki élelmiszerbolt üzemeltetését. Reggel hatkor nyitott, egy óra múlva bezárt, és átvitte Boglárkát Kaposvárra. Akkor visszagurult Vázsnokra, újra kinyitotta a boltot délig, majd elment kislányáért. Visszatérve beállt a pult mögé délután ötig.

- Nem bírtam - ismeri el az asszony. - Annyira elfáradtam, hogy nem maradt erőm a háztartásra, és arra, hogy tanuljak Bogival. Anyagilag is ráfizettem, miután a tébé egy utat fizetett Kaposvár és Vázsnok között, a második utat már én álltam, ami havi 35 ezer forintba került. Nem sok maradt abból, amit a boltban kerestem.

Bíróné a múlt év elején segítséget kért a vázsnoki polgármestertől, hogy intézze el: a két kilométerre lévő Sásd általános iskolája fogadja be Boglárkát. A sásdi intézményt hét környékbeli település tartja fenn, ezek egyike Vázsnok, így a falubeli gyerekek többsége oda jár iskolába. A gond csak az volt, hogy a sásdi iskola nem fogadhatott vak gyerekeket. Egy általános iskola akkor taníthat fogyatékos diákokat, ha arról az intézmény alapító okirata rendelkezik. A sásdi iskola okiratába a vakok integrált oktatását nem foglalták bele. Vagyis előbb az iskola fenntartójának, a hét település oktatási társulásának - amiben a hét önkormányzatot a polgármesterek képviselték - módosítania kellett az alapító okiratot. A társulás tavasszal összeült, és leszavazta a módosítást. A hét polgármester közül a vázsnoki szavazott a módosítás mellett, a másik hat településvezető ellene voksolt.

A polgármesterek döntését azt moti-válta, hogy úgy vélték: az iskolát komoly költségekbe sodorná, ha elkezdene vak gyermekeket oktatni. Az intézménytől kapott tájékoztatás szerint ahhoz, hogy a sásdi iskola technikai feltételei megfeleljenek a vak gyerekek oktatásához, szükség lenne egy 4-5 milliós beruházásra. Ez ijesztette el a polgármestereket az okirat módosításától. A 405 gyereket oktató sásdi iskola már addig is komoly terhet rótt a fenntartó településekre. A diákok után kapott állami normatíva nem elegendő az intézmény fenntartásához, így az azt működtető településeknek évente 30-40 millió forintot fordítanak a sásdi iskola működésére. Egy újabb kiadás ebbe már nem fér bele - vélték a polgármesterek.

Miután a sásdi iskola nem fogadhatta Boglárkát, a baranyajenői iskola igazgatója jelentkezett, hogy ő megteszi ezt. De vajon honnan volt pénze a baranyajenői iskolának arra, hogy többmilliós beruházással alkalmassá tegye az intézményt vak tanulók oktatására? A nyolcosztályos, mindössze 68 gyereket oktató iskola 53 millió forintból gazdálkodik: e pénznek csak a felét biztosítja az állami normatíva, a hiányzó öszszeget az iskolát fenntartó három kis falu izzadja ki. Hogyan tudott újabb milliókat beadni a közösbe a három önkormányzat? Nos, sehogy, mivel nem volt rá szükség. A baranyajenői iskola megoldotta az alkalmassá tételt alig 40 ezer forintból. Az induláshoz ennyi is elég volt. Zsirmon Lászlóné, az iskola igazgatója elismeri, hogy később még szükség lesz néhány eszközre - így Braille írógépre, miután most Boglárkáét használja az osztályfőnök is -, de azt az igazgató vitatja, hogy milliós nagyságrendű beruházás lenne indokolt.

Megkérdeztünk egy pécsi iskolát, ahol szintén fogadnak vak gyerekeket, hogy nekik mennyi pénzre kellett ugyanehhez. Ott is azt a választ kaptuk, hogy az induláshoz nekik is elegendő volt nekik 40 ezer forint.

A sásdi iskola vezetője nem kívánt nyilatkozni lapunknak arról, hogy milyen beruházás kerülne 4-5 millióba. Az igazgatónő csak annyit mondott: szerinte a vak gyerekek színvonalas oktatásának feltételeit nem lehet kevesebb pénzből megteremteni.

Bíró Józsefné a fentieket így véle-ményezi:

- Sásdon azt akarták bebizonyítani, hogy az iskola Bogit nem tudja fogadni. Baranyajenőn viszont az volt a cél, hogy miképp fogadják be őt.

A mondat második fele biztosan igaz. Mint már említettük, Boglárka a harmadikosokkal egy osztályba jár, holott ő még csak másodikos. Azért tette a kislányt az igazgatónő az egy évvel előtte haladók közé, mert azt az osztályt érettebbnek gondolta Bogi befogadására. Az is a döntés mellett szólt, hogy a másodikosok osztályfőnöke még kezdő, míg a harmadikosoké tapasztalt kollegina. Lehet, hogy ősztől már a saját évfolyamán tanul majd Boglárka - mondja az igazgatónő -, mivel közben az az osztály érettebb lett, és az osztályfőnökük is gyűjtött már oktatási rutint. Hogy váltson-e osztályközösséget a vázsnoki kislány, azt valamennyi érintett véleményének figyelembevételével dönti el az igazgatónő.

A történethez tartozik, hogy az ügyben - Boglárka szüleinek kérésére - vizsgálatot indított az Egyenlő Bánásmód Hatóság. Tavaly júliusban a hatóság megállapította, hogy a sásdi iskola fenntartója megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, amikor kimondta: nem kívánja a látássérült tanulók oktatását biztosítani. A hatóság - az alkotmányra, több idevágó törvényre és nemzetközi vállalásainkra épített - határozata egyebek között megállapítja: "A fogyatékos személy képességeinek kibontakoztatása céljából előnyös, ha a fogyatékos az oktatásban a többi tanulóval együtt vesz részt." A határozat fontos hivatkozási alapja a szabad iskolaválasztás, valamint az, hogy a gyermek oktatása nem róhat aránytalan terhet egy családra. Mindezek alapján a hatóság felszólította a sásdi iskola fenntartóját, hogy 2007-2008-as tanév kezdetéig teremtse meg a vak gyerekek számára az integrált oktatás lehetőségét a sásdi intézményben.

Az iskolafenntartó nem fogadta el ezt az álláspontot, és perben támadta meg a hatóság határozatát. Az ügyet február 19-én tárgyalta a Fővárosi Bíróság, s ítéletében helybenhagyta a hatóság határozatát. A jogerős döntés ellen az iskolafenntartó a Legfelsőbb Bíróságon kereshet jogorvoslatot. Ám bárhogyan is foglal állást az LB, Boglárka a baranyajenői iskolában szeretne maradni. Szülei is ezt akarják, bár Baranyajenő hat kilométerrel távolabb van számukra, mint Sásd.

- Baranyajenőn egyenlő társnak tekintik Bogit - mondja Bíró Józsefné. - Attól, hogy a bíróság kimondja, Sásdon is tekintsék egyenlőnek, még nem lesz az.

Bogi a konyhában ül, és arról csicsereg nekem, hogy a baranyajenői iskolában már tudja a járást, nagyon szereti Gizi nénit és a társakat, ráadásul ujjbegyeiben őrzi Trixi, Martin és a többiek arcformáját, merthogy az első napon letapogatta őket. Mindjárt letapogatja az én arcomat is, megörül hosszú hajamnak, majd kíméletesen (de azért vigyorogva) megemlíti, hogy elöl viszont elég rendesen kopaszodom. Nekem meg az ő szőke hajára réved a tekintetem:

- Mi van benne? - kérdezem.

- Zselé - vágja ki győzelmesen.

- Az minek?

- Ez a divat. A lányok zselézik a hajukat. A nővérem is.

- Amúgy jól áll neked a zselés haj - ismerem el.

- Tudom. De azért köszönöm.