Marabu

A rendszerváltás óta eltelt években a magyar kapitalizmus útját felszámolt-megszűnt cégek garmadája szegélyezi: pontosan 282 ezer, a cégek harmada végezte így - amivel európai rekorderek vagyunk. Mint mindennek, ennek is megvannak a haszonélvezői: a gazdasági "romeltakarítás" szabályos üzletággá nőtte ki magát. A nyereségért dolgozó vállalkozások a felszámolást a cégben talált pénz bizonyos százaléka fejében vezénylik le. Évek óta azt hallani, hogy a felszámolók a lét-nemlét határán tengődnek, mivel alig van pénz a felszámolásra kerülő cégekben.

A helyzet ezzel szemben az, hogy a felszámolás menetét meghatározó szabályok épp elég ködösek ahhoz, hogy egy "ügyes" felszámoló meg tudja találni közöttük a boldogulás útját. Mostanában már nemcsak a felszámolójuk ellen magánnyomozásba kezdő sértettek lelnek a piacon érdekes jelenségekre: a kialakult helyzetet néhány "belső" ember is egészségtelennek tartja. Persze a legtöbb nyilatkozó névtelenséget kér: sem a nagy játékosokkal, sem az őket - szerintük - hallgatólagosan segítő hatóságokkal nem akarnak ujjat húzni.

Mondhatnánk, egyelőre fiatal az ágazat, így a jelenségek a kezdeti időszak természetes velejárói. Tény: a szocializmusban vállalati csődről akár beszélni is illetlenségnek számított. A Pénzintézeti Központot 1986-ban bízták meg a felszámolások levezénylésével, 1989 és 1992 között már több szervezet működött ilyen feladatokkal: közülük maga az adós választhatta ki saját felszámolóját. Ezt követően 1992-ben a Pénzügyminisztérium (PM) az összes olyan szervezetet, amely felszámolással akart foglalkozni, és megfelelt az - akkor még igen laza - követelményeknek, egy listába gyűjtötte. Erre 184-en kerültek fel, ami sokak szerint jóval több volt, mint amennyit a "piac" el tudott viselni. A listára kerülés lehetőségét azon melegében lezárta a minisztérium, s azóta sem nyitotta meg. Sőt többször szigorította a listán maradás feltételeit - így kizárta a nem rt. vagy kft. formában működőket, például az ügyvédeket. Legutóbb ez év elejével kellett az eddigieknél sokkal szigorúbb szabályok meglétét igazolni, ám elegendő a felszámolóbiztosok szakmai felkészültségét 2010-ig megnyugtatóan rendezni. Ennek megfelelően 1998-ban már csak 138, 1999-ben 123, 2001-ben 121, a 2005-ös listán pedig már 116 cégnév szerepelt.

Szakértők szerint ez még mindig sok. Rotyis József, a legutóbbi időkig felszámolásokkal foglalkozó - állami tulajdonban lévő - Reorg Zrt. vezérigazgatója szerint belterjes viszonyokat eredményez az, hogy nem bővülhet, illetve újulhat meg a jogosult cégek listája. Ma külső szereplő csak akkor vetheti meg a lábát a piacon, ha felvásárol egy a listán szereplő, eladósorban lévő társaságot.

A listára egyébként pályázat útján lehetne jelentkezni, ha kiírna ilyet a szaktárca. A PM sajtóosztályán erről csak azt mondták: akkor éreznék ennek szükségét, ha a bíróságok ezt jeleznék a számukra, ilyen azonban nem történt.

A cégadatbázis alapján jelenleg mintegy 15 ezer felszámolás zajlik Magyarországon. Noha a Felszámolók és Vagyonfelügyelők Országos Egyesületének korábbi adatai szerint ezek több mint 90 százalékában szinte semmi vagyont nem találnak, így is többmilliárdos piacról beszélhetünk. Ezt a pénzt alapvetően a felszámolásra kerülő cégben maradt vagyonelemekből kell "kifacsarni". Annak ellenére, hogy a felszámolók bevételeinek számos jogszabály ad keretet, a mozgástér - úgy tűnik - mégis meglehetősen tág. A szakmai fórumokon ugyanis parázs viták folynak az elszámolások alkalmazásának különböző lehetséges módozatairól.

A piacon jelenleg dolgozó mintegy száz cég legnagyobbjai közé tartozik a Kossuth Holding, a Hunyadi, a Kelet-Holding, a Mátraholding, a Reorg és a Vectigalis. Mindazonáltal sokan tudni vélik, hogy egyes piaci szereplők, érdekcsoportok mára szinte felosztották egymás között az egész hazai piacot. Igaz, erre nincs bizonyíték. Beszéltünk olyan "kiugrott" felszámolóval, aki jobbnak látta "békében" távozni, sem mint tovább folytatni az öldöklést.

Ugyanakkor a koncentráció és az adott ügyhöz a felszámolót kijelölő bíró szubjektivitása mellett is szólnak igen fajsúlyos szakmai érvek. Egyöntetű szakmai vélekedés, hogy a piac az erők egyesítésével 30-40 felszámolót tudna hosszú távon eltartani. Hisz egy felszámoló a cég dolgainak rendbetételéből akár komoly anyagi buktával is kijöhet, tehát mindenképpen hasznos a jelentős anyagi háttér. (Ehhez képest most úgy változtatták a jogszabályt, hogy a felszámoló vagy érdekeltsége nem folytathat egyéb pénzügyi tevékenységet.) Addig pedig, amíg valóban vannak gyenge láncszemek, elkerülhetetlen, hogy a bírók is "szubjektíven" szelektáljanak a cégek között.

Kiss Elemér, a Mátraholding tulajdonosa ilyen folyamatokról nem tud. Szerinte nincs piacfelosztás, de a koncentráció mindenképpen szükségszerű lenne. Megjegyezte: hasonló kérdéseket a végrehajtók vagy a közjegyzők körében is lehetne feszegetni.

Kijelölt megbízottak: a bíróké az utolsó szó

A helyzet tanulmányozásával könynyen arra a következtetésre lehet jutni, hogy a felszámolási piac alakulása jórészt a független bíróságokon múlik. A lebonyolító céget ugyanis a felszámolási bíró jelöli ki. Az igazságügyi minisztérium korábbi utasítása szerint ezt számítógépes program "segítségével" kell megtenni: a szoftver a névjegyzékben meghatározott sorrend, valamint a felszámoló leterheltségének figyelembevételével a bíróság illetékességi területén bejegyzett, illetve a működő felszámolókat ajánlja kijelölésre - vagyis a felszámoló szakmai teljesítményét nem "értékeli" a program. Az eredménytől a bíró eltérhet, ám azt indokolnia kell. A bíróságok igazgatását végző Országos Igazságszolgáltatási Tanács állítólag még konkrétabb sorvezetőt is adott a bíróknak, de a testületnél lapunknak a témában nem kívántak nyilatkozni. Petrétei József igazságügyi miniszter egy képviselőnek adott 2005-ös válaszában az ügy kapcsán kifejtette: ez a szabály már nincs érvényben, de az ezt helyettesítő regula még nem jött létre. A számítógépes eljárás mindenesetre - szavai szerint - működésképtelen, mivel egyes felszámolócégek munkájában merültek fel "problémák", másrészt a program nem biztosította, hogy az eltérő felkészültségű és más területekre szakosodott cégek közül adott esetben "a megfelelőt jelöljék ki".

Harmat E. Tibor, a Fővárosi Bíróság felszámolási csoportjának vezető bírája lapunknak leszögezte: fő szabályként, vagyis az esetek döntő többségében ma is azt a felszámolót jelöli ki a bíró, amit "a számítógép kiad". Vagyis eleve egy szűkebb, megyei listáról "válogatnak". Így nem meglepő, hogy a felszámolócégek gyakran azzal javítanak sorsolási pozíciójukon, hogy székhelyüket a fővárosba helyezik, miközben irodájuk továbbra is vidéken marad. Új sorsolás jön, ha a bíró nem ért egyet az eredménnyel - például a cég korábbi munkái alapján, vagy ismerve annak létszámát, anyagi helyzetét, nem tartja alkalmasnak a munkára. Bár 2005 óta az igazságügyi tárca rendelkezése alapján mindenképp a kisorsolt név lenne az alkalmazandó, a gyakorlatban más ügyhöz osztják azt be, ha "nem kell" az adott bírónak - fejti ki Harmat. Vagyis a 23 felszámolóbíró közül valaki "elviszi" a kisorsolt nevet, és az eredeti bíró csak ezután választhat újat. Ennek megfelelően - a pletykákat határozottan visszautasítva - leszögezte: nincs lehetőség a korrupcióra. Harmat szerint vidéken is elsősorban a helyben bejegyzett - adott esetben csupán 2-3 - felszámoló közül sorsolhatnak, persze előfordulhat, hogy néhol a teljes listáról válogatnak.

Rotyis szerint a programot ki kellene bővíteni a felszámoló korábbi tevékenységének sikerességére vonatkozó "pluszpontokkal", például ha általában gyorsan vagy a cég reorganizálásával fejezi be a folyamatot.