A törvényszék hűtlen kezelésért marasztalta el Frankot, aki - a peréig - a pécsi vendéglősök szódavízgyár-szövetkezetének üzletvezetője volt. Az ítélet indoklásából kiderült, hogy a szódás két bordélyházba is el-eljárt, s a lányokkal szemben felhalmozott, 28 forint 80 krajcáros tartozását "a szövetkezet tulajdonát képező szódával és szörppel egyenlítette ki".

A fenti perről a Tekintetes bíró urak című könyvben olvashatunk. A Pannónia Kiadó gondozásában megjelent munka szerzője, Bencze János a Pécsi Királyi Törvényszék 1872 és 1914 közötti történetében tallóz. Benczét a szakmaiság és az olvasmányosság igénye vezette - mindkettő megalapozott a pályafutásában: jelenleg a Baranya Megyei Bíróság szóvivője, korábban húsz évig pártfogója volt a bíróságnak, emellett újságíró, aki tévéjátékot, kisregényt, novellás kötetet és meséket is írt már.

A mai értelemben vett igazságszolgáltatás 1872-ben vette kezdetét hazánkban. A pécsi kiadvány az első olyan könyv, amely - a laikusok számára is élvezetes stílusban - bemutatja, hogy egy megye bírósági szervezete milyen küzdelmek és nehézségek árán alakult ki, miképp vált a bíróság a politikától független, önálló hatalmi ággá a vidéki viszonyok között. Amúgy az akkori nehézségek ismerősek, hiszen a gondok javát a XIX. század végén is az adta, hogy az állami büdzsé spórolósan csurgatta a pénzt intézményeinek. Emiatt a pécsi bíróság sokáig albérletben, áldatlan körülmények között működött. Utóbbi igazolására elég tán megemlíteni, hogy a hivatalos iratok - szekrény és polc híján - a földön porosodtak. A bíróság munkájához szükséges berendezések beszerzését kicsinyes alkudozások előzték meg. A villanyvilágítás, a telefon bevezetéséért évekig kellett harcolnia a akkori bíróság vezetőinek.

Mindezekről olvashatunk Bencze könyvében, ahogy a bírósági alkalmazottak gyarlóságairól is. Így a késedelmes ügyintézésről, a hamis úti elszámolásokról, az egymásnak presztízsokokból nem köszönő kollégákról, sőt olyan bíróról is, aki a jobb ítélet ígéretével megzsarolta a pereskedőket.

A könyv megidézi a város nagy bíróegyéniségeit is, akik alaposságukkal, lélekelemző képességükkel, emberségük-kel, jogismeretükkel és józan ítéleteikkel mintát adtak kortársaiknak. A citált büntetőperek azt is tanúsítják, hogy a kiegyezés utáni évtizedek bíróságai enyhébben mértek, mint a mai bírák, ami azzal magyarázható, hogy akkor kevesebb volt a bűn, mint napjainkban. A bíróság előtt végződő jogviták száma a dualizmus korában lineárisan nőtt. Ebből éppenséggel arra is következtethetünk, hogy folyamatosan öszszeférhetetlenebbé lettünk, a világ bonyolultabbá vált, és elkezdtünk bízni a bíróságban.