A franciák a sírból hozták vissza elképzelésüket, hogy a csúcs kellő helyen említse az atomenergiában rejlő potenciált (noha az osztrákok, az írek ettől nyomban érzelmi alapú sugárfertőzést szoktak kapni), a németek pedig soros elnökként, diplomáciai bravúrral közös nevezőre hozták az igencsak eltérő tagállami álláspontokat. Angela Merkel az emlékezetes költségvetési uniós csúcs után másodszor is bebizonyította: valódi európai vezető.

EU-szintű energiapolitikáról két évvel ezelőtt senki nem beszélt még - emlékeztetett Barroso bizottsági elnök. Persze, hiszen kellett hozzá a 2005. szilveszteri, kijózanító orosz-ukrán gázválság, néhány ágazati megafúzió (terve), valamint a novemberi monstre áramkimaradás is Európában. Sőt, ha az idei tél kevésbé lett volna enyhe, talán a mostani csúcs még jobb eredményt hozott volna. Mert örvendetes ugyan a megújuló energiaforrások arányának rögzítése, ám - mint az EU-ban annyiszor - a tagállamok a jól hangzó döntést annyi "ha"-val, "de"-vel és "másfelől"-lel árkolták körül, hogy meg kell várni, mi sül ki végül belőle. Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt otthon kritika érte, amiért (jogilag) nem akarta vállalni a kötelező célt. Tény, ez Brüsszelben is okozott némi meglepetést; Persányi minisztertől eddig mást hallhattunk. A túl magas mércétől való félelem pedig annyiban jogos, amennyiben nem a hagyományos energialobbi iparági érdekeit fejezi ki.

Mit érdekel, mit csinál a világegyetem? Te Brooklynban vagy! Brooklyn nem tágul - torkolja le a mamája a globális kérdésekben elmerült kis Alvy Singert az Annie Hallban. A csúcs fő eredménye, hogy a huszonhetek visszafordíthatatlanul megértették: "Brooklyn is tágul".

Idáig a közös nevező. És jönnek az elkerülhetetlen eltérések. Amíg Ciprust hűteni kell az energiával, Dániát fűteni. A finn kész fejleszteni az atomerőműveit, a német leépíti őket. Az egyes energetikai ágazatok megannyi lobbit jelentenek, de a környezetvédőket sem kell félteni. A német autóipar ellene irányuló támadásnak veszi a gépkocsik károsanyag-kibocsátásának uniós csökkentését, miközben a francia vagy az olasz gyártó bezzeg teljesíti a kilométerenként 130 grammos kvótát. Az egyébként a médiáért felelős luxemburgi EU-biztos azért ellenzi a gázolaj kötelező minimáladójának uniós emelését, mert a francia, német dízelesek előszeretettel tankolnak a nagyhercegségben. Van, ahol fújja a szél a kereket, másutt nem. Van, ahol dolgozik a vízerőmű, másutt nem. A kis államháztartási hiányt produkáló, vagy akár többlettel büszkélkedő országoknak van rá pénzük, hogy új, alternatív forrásokkal kísérletezzenek. És Magyarországnak? Hazánk nem áll jól ezen lehetőségek legtöbbjében. Igaz, legalább kukorica-, cukorrépafelesleget vezethet le, hogy a szintén kötelezően rögzített bioüzemanyag-kvótát teljesítse. Úgy is fel lehet fogni: amit az EU az egyik oldalon elvesz - megkurtítja, gyárbezárásokkal sújtja a cukortermelést, felszámolja a kukorica szinte csak hazánkat érintő garantált felvásárlási rendszerét -, azt visszaadja a másikon. Ami megéri, legfeljebb nem azonnal, pénzben, hanem "jövőben", életminőségben mérve.