|
Mint arról beszámoltunk, a metrótörvény szerint a két szakasz összesen 320 milliárd forintba kerülne, a metróbiztos jelentése szerint azonban a végösszeg túllépheti a 485 milliárdot is. Hagyó Miklós (MSZP) városüzemeltetési főpolgármester-helyettes és Dancs Gábor (SZDSZ) közösségi közlekedési tanácsnok szerdai háttérbeszélgetésén elhangzott: a költségtúllépés oka, hogy megváltozott az állomások szerkezete, műszaki többletek merültek fel az engedélyeztetési eljárások során, valamint az, hogy a 4-es metróhoz használt építési technológia Magyarországon még új, ezért nem voltak korábbi, "tapasztalati versenyárak". Növelte a költségeket az is, hogy az eredeti, 320 milliárdos árba nem számították bele a felszínrendezést. A városvezetők szerint ennek az az oka, hogy a metró tervezési szakaszában ilyen célra még nem lehetett EU-támogatást kérni, másrészt a kerületek újabb és újabb igényekkel álltak elő.
A metróhoz kapcsolódó beruházások összértéke meghaladja a 80 milliárd forintot. Az első szakaszhoz kapcsolódva a legtöbbe az Etele tér környékének rendezése kerül, több mint 18 milliárd forintba. Ebben benne van az M1-M7-es autópályákhoz vezető bekötőút megépítésének és a P+R parkoló kialakításának költsége. A Fővám tér rendezése 11 milliárd forintba kerül, ebből a legnagyobb tétel, hogy - 3,6 milliárdért - faltól falig fel kell újítani a Vámház körutat. A második szakaszt illetően a Bosnyák tér felújítása, valamint a Thököly út rendbetétele a legdrágább tétel, több mint 15 milliárd forint.
Hagyó Miklós hangsúlyozta: a 4-es metró mindenképpen meg fog épülni, ennek pedig az alapgaranciája a kormány és főváros között korábban megkötött szerződések, amelyek szerint a költségek 79 százalékát az állam, a többit pedig a városháza fizeti.
A metróhoz kapcsolódó felszíni beruházások
Forrás: DBR Metró Projekt Igazgatóság
| Állomás, munkálatok | Becsült költség folyó áron (Mrd Ft) | | Kelenföldi pu. (BKV-végállomás, felvételi épület, | 18,3 |
fasorok, P+R, M1-M7 csomópont és bekötőút)
| Szent Gellért tér (Műegyetem rakpart helyreállítása) | 2,1 | | Fővám tér (aluljáró ki- és feljáratok, Vámház krt. felújítás, | 11,5 |
Fővám tér térrendezés, 2-es villamos süllyesztése, Közgáz előtti sétány)
| Kálvin tér (térrendezés, út-, vágány- és járdaépítés, fasortelepítés) | 3,4 | | Népszínház utca (parkfelújítás) | 1,6 | | Keleti pu. (gyalogos-aluljáró, BKV-végállomások, felszíni csomópont átépítése,zöldfelület rendezése) | 7,9
| | Bosnyák tér, Thököly út felújítása | 15,4 | | Hungária körút (intermodális csomópont kialakítása) | 9,0 | | Csömöri úti P+R | 6,5 |
|