|
 Milliós bevételt hozhat a szexmunka Reviczky Zsolt
 Érdeklõdõk az egyik hazai Erotika kiállításon Reviczky Zsolt
 Erotikakiállítás - cigarettaszünet Reviczky Zsolt
A bruttó hazai össztermék (GDP) alakulását összegző statisztikák szerint a magyar férfiak 2005-ben csaknem 125 milliárd forintot hagytak a prostituáltaknál. Vagyis a 15 évnél idősebb 3,9 millió férfi fejenként átlagosan mintegy 32 ezer forintot. Arra viszont a statisztikusok sem tudják a választ: mennyit költöttünk az egyéb erotikus szolgáltatásokra és termékekre. Az ezekben utazó vállalkozások ugyanis bevallott eredményükkel a kereskedelem, a reklám és hirdetés, a lapkiadás, a turizmus, a vendéglátás, a rendezvényszervezés vagy éppen a kultúra fejezetben számolnak el. A KSH hazánk európai uniós csatlakozása óta egy bizottsági rendelet alapján igyekszik megbecsülni a rejtett - tehát adót nem fizető - gazdaság hatását a magyar GDP-re. Módszertanát maga a hivatal sem tartja véglegesnek, és szükség esetén eredményeit is kész pontosítani. Ezzel együtt számításaik szerint a prostitúció 2005-ben mintegy 109 milliárd forinttal, tavaly hozzávetőleg 116 milliárddal járult hozzá a bruttó hazai termékhez. Ami a teljes GDP mintegy fél százaléka. A fizetős szexuális szolgáltatásokkal foglalkozók összbevétele a hivatalosan publikált adatok szerint 2005-ben meghaladta a 170 milliárd forintot. A 2006-ra szóló becslések pedig már több mint 180 milliárd forintról szólnak.
- Alábecsüli a prostituáltak forgalmát a KSH - állítja Földi Ágnes. A Magyar Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének elnöke pontos számokat maga sem mond, de úgy tartja: a teljes forgalom a statisztikusok által becsült összeg duplája is lehet. Szerinte hazánkban jelenleg mintegy 40 ezren végeznek fizetős szexuális szolgáltatásokat. Közülük a fővárosban hétezren dolgoznak. Méghozzá döntő többségében egészségügyi ellenőrzés nélkül. Megfelelő igazolása Budapesten legfeljebb néhány tucat prostituáltnak van.
A szakmabéli hölgyek szolgáltatási díjai változatosak. Egy félórás találka ára extrák nélkül általában hétezer, egy óra 10-15 ezer forint. Vagyis a prostituáltak KSH által számolt bevételéből az átlagosan egy férfira eső 32 ezer forint koponyánként akár három-négy légyottra is elegendő lehet. A luxusprostituáltak azonban ennek sokszorosát teszik el. Az ebben utazó egyelőre csupán néhány hölgy díjai alkalmanként elérik az ezer eurót (250 ezer forintot) is.
Az örömlányok bevételeivel szemben persze költségek is felmerülnek. A KSH becslése szerint a prostituáltak tevékenységükre 2005-ben több mint 47,6 milliárd forintot költöttek. Az összeg nagysága vitatható, de az nem, hogy a prostituáltaknak pusztán az egészségügyi igazolás megszerzése - a kiállító intézmény tarifáinak függvényében - 25-66 ezer forintjába kerül.
Emellett pénzbe kerül az is, ha valaki bérelt lakásban dolgozik. Ráadásul számolni kell azzal is, hogy még a több százezer forintos bérleti díjért belakható óbudai villákban működő "nyilvánosházak" is évente költözni kényszerülnek. A szomszédok feljelentései alapján ugyanis néhány hónap után megélénkül az üzletmenetet is zavaró hatósági érdeklődés.
Ezenfelül folyamatos költséget jelent a szükséges kellékek, segédanyagok beszerzése is. Ezekre akár több tízezer forint is elmehet havonta. De sokba kerül a kozmetikus, a fodrász, a fotós vagy éppen a mellplasztikát végző orvos is.
Hirdetés, lapkiadás
A prostituáltak költségei között szerepel a szolgáltatások hirdetése is, amelyekről a reklámtörvény rendelkezik. Kathi Attila, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szóvivője szerint szervezetük szélmalomharcot folytat a nem engedélyezett helyen megjelenő, szexuális szolgáltatásokat kínáló hirdetések ellen. A törvény szerint a szexuális szolgáltatás, illetve a szexuális inger kiváltására irányuló termék reklámját tilos közzétenni. Kivételt csupán a lefóliázott szexlapok jelentenek. Ennek ellenére még a napilapok hirdetési rovataiban is előfordulnak félreérthetetlen apróhirdetések.
A "Főiskolás lány partnert keres" vagy a "Vörös bögyös ismerkedne" és más hasonló szövegű hirdetésekről a felügyeletnek minden esetben be kellene bizonyítania, hogy azokat valójában nem társkeresési céllal adták fel. Ennek a módja elvben az lenne, hogy a felügyelet munkatársa anonim bejelentkezne a hirdetésre, és "tetten érné" a hirdetőt. Aki ilyenkor leginkább a hirdetését közlő lapnál tett megtévesztő nyilatkozata miatt lenne bírságolható.
Az ilyen típusú "próbavásárlások" lebonyolítása helyett a fogyasztóvédők a kiadókkal próbálnak egyezségre jutni. Szóvivőjük szerint egyelőre kevés sikerrel. A lapok ugyanis arra hivatkoznak: nem tudják eldönteni, hogy az adott hirdetésben valójában mit kínálnak. Egy szimpla társkereső hirdetés elutasításáért viszont a hirdető akár perelhetné is a kiadót.
A legnagyobb bevételt ebben az üzletágban a szakosodott lapok érik el. A Kismalac, a Privát Szex Club, a Tutti Frutti Party és a Boxer Magazin a Magyar Posta Zrt. hálózatán keresztül is előfizethető, ám bevétel nem ebből van. Bár a postánál nem nyilatkoztak erről, a megszerzett információk szerint az előfizetett szexlapok példányszáma itt együttesen is alig haladja meg a kétszázat. Az igazán nagy forgalmat ezekből a kiadványokból az utcai újságárusok bonyolítják le. A Magyar Lapterjesztő Zrt. adatai szerint 2006-ban csaknem 858 ezer erotikus lap talált gazdára a standokon. Igaz, példányszámuk évről évre folyamatosan csökken: 2004-ben még több mint 1,3 millió, 2005-ben egymillió ilyen újságot vásároltak. Eközben a remittenda folyamatosan hetven százalék körüli, a lapok átlagára pedig 870-980 forint között volt. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a 2006-ban megjelentetett 121 különféle erotikus lap eladása együttesen közel egymilliárd forint bevételt biztosított kiadóiknak.
Csakhogy a bevételt - jelentős összeggel - bővítik a különféle hirdetések is. Azt, hogy pontosan mennyivel, a hirdetési piac elemzői sem tudják biztosan. Mindenesetre egy-egy lap önmagában is sokat elárul magáról. A Magyar Lapterjesztő árbevétel alapján számolt toplistáját második éve vezető Tutti Frutti Party magazin például feltehetően jelentős bevételt mondhat magáénak. A szexpiac ismerői által csak "szaknévsor" néven emlegetett 148 oldalas, színes kiadvány oldalainak közel felét foglalják el a hirdetések. Méghozzá nem is olcsón. A lap impresszumában olvasható tarifatábla szerint egy egész oldal 400 ezer, egy fél oldal 200 ezer forintba kerül. Vagyis, ha a lapok hirdetési piacán divatos kedvezményeket nem számítjuk, a havonta megjelenő kiadvány egyetlen számában akár 30 millió forintnyi hirdetés is megjelenhet.
Hirdetésre persze alkalmas az internet is. Egy-egy szexuális tárgyú hirdetést az erre szakosodott weblapokon általában tízezer forintért lehet elhelyezni. A szinte megszámlálhatatlan magyar és idegen nyelvű lapon szörfözők szerint a hirdetési tarifát érdemes kifizetni. Az ingyenes oldalakon, társ- és partnerkereső lapokon ugyanis nem mindig ér célba a reklám. Noha a világhálón a szexuális tartalmú oldalak rendszerint a kattintási toplista élén állnak - regisztrált látogatóik száma akár több tízezer is lehet.
Kereskedelem
A hirdetések eredményessége fontos, hiszen a hirdetők között nemcsak magukat kínáló prostituáltak, hanem komoly forgalmat lebonyolító internetes webáruházak, csomagküldő szolgálatok is megtalálhatók. Üzletáguk általánosságban ellenőrizhetetlen, árbevételeik nagyságát legfeljebb becsülni lehet.
Az ilyen oldalak forgalma ráadásul szezonálisan változik. Az ismert oldalak közé sorolható Turbo Shopnál állítják: csak a postával dolgoznak. Piacukon a legnagyobb pangás nyáron van. A kattintások száma az őszi iskolakezdéskor szaporodik meg. A jóindulatú vélekedések szerint azért, mert ilyenkor hirtelen a szülők is "hozzáférnek" a számítógéphez. A gyerekek iskolai elfoglaltsága mellett pedig jut idejük egymásra és az erotikus elfoglaltságokra. Más vélekedések szerint az iskolaszezon alatti netes erotika felfutása inkább azzal függ össze, hogy a tanulók leckekészítés közben szívesen látogatják a 18 év felettieknek szóló oldalakat.
Mindettől függetlenül az interneten a keresletnek a karácsony nem kedvez. A családi ünnepeken visszafogottabb a böngészési és vásárlási kedv. Az év elejétől viszont ismét több a megrendelés - a lendület egészen nyárig kitart.
Az erotikus termékek magyar kereskedelmében csupán néhány tucat komolyabb céget jegyeznek. Strausz Ildikó, az őszi Budapesti Erotika Kiállítás és Börze szervezője szerint országszerte mintegy 75 cég működik legálisan. Közülük több mint félszázan képviseltetik magukat rendszeresen a szakmai seregszemléken is. A viszonylag visszafogott jelenlét magyarázata, hogy az ilyen boltok működtetése tőkeigényes tevékenység. A különféle segédeszközök, kellékek árusításához ugyanis tekintélyes és drága raktárkészletre van szükség. Igaz, a nyugat-európai országokban gyakori, akár több száz négyzetméteres boltok iránt ma még nincs is igény hazánkban. Az országban működő - becslések szerint - néhány száz ilyen üzlet forgalma, árbevétele a webes kereskedőkéhez hasonlóan nem tartozik a nyilvános kategóriába. Mindenesetre annyit azért lehet tudni, hogy a komolyabb vállalkozások éves árbevétele egyenként is több százmillió forint. Így teljes forgalmuk csak milliárdokban mérhető. Méghozzá úgy, hogy áraik a legkevésbé sem nevezhetők nyomottnak. A magukat megnevezni nem kívánó kereskedők legalábbis állítják: akár 50-100 százalékos haszonnal is túl tudnak adni a jelentős részben a távol-keleti országokból érkező termékeken.
- A terjeszkedésnek nem a tőke, hanem a prüdéria és gyakorta az önkormányzatok ellenállása szab határt - állítja Kállai Géza. Az Európa egyik legismertebb, erotikus termékeket árusító bolthálózatát üzemeltető német Beate Uhse magyarországi képviseletét ellátó O-Ge Kft. a feljövőben lévő cégek között van. Ügyvezetője szerint eddig megnyitott egyetlen üzletük havi forgalma nem haladja meg a nyolcmillió forintot. Holott a piac ennél nagyobb bevételt is biztosíthatna. A fővárosban három, országosan 10-15 bolt megnyitását tervezik. Amit önmagában megnehezít, hogy intim fehérneműket, cipőket, segédeszközöket árusító boltok nem kerülhetnek például a templomok, iskolák közelébe.
A Beate Uhse magyar képviselője szerint új boltjaik megnyitása elsősorban azon múlik, hogy az üzlet számára kiszemelt ház tulajdonosai, lakói hozzájárulnak-e a bolt letelepedéséhez. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, az ilyen üzletek szalonképessé tételéhez az esetek többségében még a mobiltelefon-szolgáltatóktól ellesett trükkök sem elegendőek. A lakók hozzájárulásáért cserébe hiába ajánlják fel a tető rendbetételét, az udvar lekövezését vagy éppen a lift korszerűsítését. A korábban a különféle rádióantennák felszerelését egy elektromos kapuzárért aláírók a lakógyűléseken a szexboltok ellen szavaznak.
A kereskedők véleménye szerint különösen nehéz új üzletet nyitni Budapest belvárosában. Az V. kerületi önkormányzatnál viszont állítják: nincs elvi kifogásuk az ilyen boltok megjelenése ellen. Az ezt célzó kezdeményezések sorsa leginkább a kiszemelt épületek tulajdonosain múlik. Ha az egyedi kérelmeket beadó cégek teljesítik a boltok megnyitásához szükséges feltételeket, az önkormányzatnak nincs kifogása.
Bár van, ahol elfogadottabb ez a speciális piac - igaz, nem a kereskedői, hanem inkább a termelői oldalon. A Beate Uhse Börcs községben évek óta foglalkozik termékgyártással - ezek különféle, gumiból készült segédeszközöket jelentenek. Az üzem tevékenységéről ezen kívül azonban keveset lehet tudni. A Győri Áfész kárpitosüzemének helyén működő, mintegy harminc főt foglalkoztató gyár termeléséről az sem árul el sokat, hogy ötmillió forint közeli iparűzési adó befizetésével Börcs legnagyobb adófizetője.
Kultúra
Akárhogy is, az erotikus termékekkel kereskedőknek nemcsak a terjeszkedési nehézségek, hanem az egyes áruféleségek iránti érdeklődés csökkenése miatt is fájhat a fejük. A legismertebb magyar szexárunak számító pornófilmek után legalábbis évek óta csökken a kereslet. Kovács (Kovi) István pornófilmrendező-producer szerint azonban a fizetőképes kereslet csökkenése nem magyar jelenség, és nem is az szexfilmeknek szól. Sokkal inkább a hétköznapi mozifilmek és a zenei felvételek piacát is mélyrepülésbe kényszerítő internetes letöltések, illegális másolások népszerűvé válásával függ össze.
A szakember szerint a piac ma 30-40 százalékkal kisebb, mint néhány évvel ezelőtt. Arról, hogy ez forintban kifejezve mit jelent, nem szívesen beszél. Csupán annyit árul el: az igényes és kétségtelenül drágán készülő magyar pornófilmek iránt Európában és az Egyesült Államokban egyaránt megvan a kereslet: legutóbbi alkotása, a "PornWars" - a Csillagok háborújának specializált változata - eddig öt nemzetközi díjat kapott. Az ingyenes letöltések világában azonban ezeknek nincs helyük. Ott a néhány ezer forintért felvehető vagy akár az erotikus oldalakra felrakott homevideók iránt van érdeklődés.
A producer vélekedését támasztják alá a szexfilmekben szereplő színészek is. Arról viszont, hogy mi mennyibe kerül ebben az üzletágban, még a nevük elhallgatását kérők sem beszélnek. Nem titok azonban, hogy míg egy prostituált akár évtizedekig is űzheti az ipart, egy pornószínész néhány év alatt kikophat a szakmából. A női szereplők általában három-négy évig keresettek. A férfiak pedig a ritka kivételektől eltekintve nyolc-tíz év után szállnak ki. És hogy ez mire elég? Ha valaki nem veri el azonnal minden pénzét, lakásra és kocsira általában futja. A szexpiacon befektetővé, filmes producerré válni viszont csak keveseknek sikerül.
Turizmus
A konszolidált belvárosi társasházak lakóinak szexboltok iránti lelkesedését leginkább a prostitúció megjelenésétől való félelem fogja vissza. A "nyilvánosipar" azonban az ilyen boltoktól függetlenül már régen megvetette a lábát a hivatali negyedben. Olyannyira, hogy a Magyar Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületénél nem csinálnak titkot belőle: a Belvárosban dolgozik a legtöbb "nappali műszakos" prostituált. Számukra a nap legforgalmasabb időszaka az ebédidő. Ügyfeleik 11 és délután fél három között egymásnak adják az erre a célra bérelt lakások kilincseit.
Az idegenforgalommal foglalkozók ugyanakkor állítják: van olyan szálloda a főváros közepén, amely lényegében a diszkrécióból él. Ismert és visszatérő vendégeik a legkevésbé sem a szép kilátás, hanem a biztonságos légyottok lehetősége miatt veszik igénybe szolgáltatásait. Az idegenforgalomban utazó vállalkozók körében ugyanakkor nem titok, hogy a külföldi üzletemberek gyakran kötik össze hivatalos programjukat egy könnyed esti kikapcsolódással. Olyannyira, hogy lényegében nincs is szálloda, ahol esténként nem fordul meg egy-két prostituált. Az idegenforgalmi cégek szexturizmusból származó bevételeit ennek ellenére legfeljebb találgatni lehetne. Holott be- és kiutazó "szexturisták" egyaránt vannak.
A beutazók körében hazánk elsősorban a magyar szolgáltatók olcsósága miatt népszerű. A turisták számára ugyanis nem csak a lányok szépsége, az ára is fontos. A kiutazók pedig néhány speciális célországot részesítenek előnyben.
De a hírek szerint a rendezvényszervezőknek is akadt már ilyen megbízásuk. Egy-egy céges tréningre, legénybúcsúra hazánkba látogató külföldi megbízók esetenként nem csak a szálloda, a vacsora vagy a limuzin megrendelését bízzák külső cégekre - esti szórakozásukról is a szervezőnek kell gondoskodnia.
Ami nem is lehet olyan nehéz feladat. Az avatottak legalábbis tudják, mit hol találnak. De a néhány napot egyedül Budapesten töltőknek sem kell sokat keresgélniük. Az éjszakai klubokat, örömlányokat akár a sokcsillagos fővárosi szállodáktól néhány percre megtalálhatják.
|