Jarrow menetelés Londonba, 1936.

Newcastle Central Library

Bush ellenes tüntetés, USA, 2004. március
Brutally Honest A zürichi konferencia igazi kuriózumnak számít nemzetközi viszonylatokban is, mivel a társadalmi mozgalmak vizualitásának vizsgálata csak az utóbbi évtizedekben került a tudományos érdeklődés homlokterébe. A találkozó szociológusokat, történészeket, aktivistákat gyűjtött össze és egyik központi kérdése a politikus szubkultúrák (pl. a punk) valamint a konkrét követelésekkel fellépő politikai mozgalmak, az ún. ellenkultúrák elkülönítése volt (vö. a magyar Utca embere csoport).

Nick Crossley – a manchesteri egyetem szociológusa – történeti áttekintést nyújtott a társadalmi mozgalmak stílusának változásáról. A hatvanas évek előtt a munkásmozgalom nyilvános fellépése még tiszteletre méltónak nevezhető: a munkások öltönyben és nyakkendőben vonultak az utcára, és úriemberként követelték jogaik elismerését. A nagy gazdasági világválság idején, 1936-ban több, mint kétszáz jól öltözött ember gyalogolt kb. 500 km-t a Jarrow nevű városkából Londonba, hogy petíciót adjanak át a parlamentnek. Még az ötvenes évek utcai zavargásainak fotóin is sok öltönyt látni. Az alulról szerveződő politikai mozgalmak csak a hatvanas évektől jelentkeztek önálló arculattal, ami összekapcsolódott a jazz- és beatkorszakkal, és a hippik felforgató stílusát tükrözte.

A Basszál a behívóra szlogen nyilvánvaló elmozdulást jelentett a klasszikus munkásmozgalom hangvételétől. E korszak emblematikus figurája – szakállával és bozontos hajával – az amerikai beatköltő, Allen Ginsberg. A hatvanas évek lázadói már nem úgy öltözködtek, mint a rendes polgárok, hanem excentrikus ruházatukkal is kifejezték, hogy egy teljesen más világot akarnak (és/vagy egy teljesen más világban élnek). A következő mozgalmi hullám már a punk jegyében született, és egy konfrontatívabb stílussal lépett fel: a francia és német ún. autonómok talpig fekete városi gerillaszerelésben vonultak a rendfenntartók ellen. A hippi korszak lázadóival ellentétben ők már nem puszta alternatívát, hanem sajátos ellenségképet testesítettek meg. Üzeneteik is megváltoztak: Szeress és háborúzz! Taktikailag az éles frontvonalak helyett inkább a határok elbizonytalanítására koncentrált a legutóbbi, posztmodernnek nevezhető hullám, amikor a fekete helyett a rózsaszínt hozta divatba. Se határokat, se nemzeteket! – hirdették Strasbourgban a Noborder tábor résztvevői.

Persze a konferencián sem csak olyanok voltak, akik ölbe tett kézzel nézik a társadalmi változásokat, hanem olyanok is, akik tevékeny részesei a folyamatoknak. Nicole Doerr (Plotki) előadásából kiderült, hogy jelenleg az alulról szerveződő politikai mozgalmak legprogresszívabb csoportjai olyan vizualitást keresnek, amelynek a segítségével egyre szélesebb tömegeket lehet bevonni a mozgalomba. Jó példa erre a mind népszerűbb EuroMayDay , ami a május elsejei ünnepségeket turbózza fel anarchista ideológiával. A kampány a bizonytalan munkakörülmények között dolgozók – menedzserek, szabadúszó értelmiségiek, bevándorlók és munkanélküliek problémáival foglalkozik. Az egyik legsikeresebb plakátötlet többféle munkás különböző színű sziluettjét vetíti egymásra, ezzel is rámutatva, hogy ezeknek az embereknek nagyon hasonló gondjaik vannak. A közös valóság felismerése – akár egy kép segítségével – olyan társadalmi szolidaritáshoz vezethet, amelynek segítségével sokféle ember egységesen tud fellépni politikai akaratának érvényesítése érdekében.

Meglehetősen nehéz a tárgyalt nemzetközi folyamatokat a hazai viszonyokra vonatkoztatni. Magyarországon mind a politikus szubkultúrák, mind a konkrét követelésekkel fellépő politikai mozgalmak, azaz ellenkultúrák kialakulatlanok és tudományos feldolgozásuk is még várat magára. A népi politizálás – a nyugati országokkal ellentétben – nem baloldali mozgalmakat takar.

További olvasnivaló az EuroMayDay-ről itt >>>>

A szöveg az Erste Bank Csoport támogatásával működő tranzit.hu kortárs művészeti kezdeményezés felkérésére készült.