Látszólag ugyanaz történik, mint Ukrajnában: Romániában is nyílt hatalmi harc zajlik a államfő és a kormányfő (illetve a parlament többsége) között, és ahogy Kijevben, úgy Bukarestben is az alkotmánybíróságnak kellene „igazságot” tennie.

Csakhogy: lehet-e jogi, sőt formális jogi alapon eldönteni egy színtiszta politikai-hatalmi harcot?

Persze, hogy nem – mondanánk okosan, de azért két ifjonc demokráciáról van szó, ahol a majdani győztesnek arra is szüksége lesz, hogy a jog erejére hivatkozzon. Nem csoda, hogy itt és ott is, minden fontos szereplő a taláros testületet rángatná maga felé.

De ezzel vége is a hasonlóságnak Románia és Ukrajna között. Románia EU- és NATO-tag, ez a tagsági igazolás a világ két legjobb papírja arról, hogy egy ország kifejlett demokrácia. És, Ukrajnától nagyon is eltérően, Románia esetében már évekkel ezelőtt lezajlott a háttérben zajló amerikai-orosz meccs a fő befolyásért, Washington nyert. Basescu abszolút atlantista, Amerika legjobb barátja a térségben.

Az ukrán belső meccs főleg kívül dől el, a román viszont tényleg belül. A demokrata párti Basescu hosszú ideje szeretne megszabadulni Tariceanu liberális kormányfőtől, és sokszor nem válogatott az eszközökben. Igazi elnöki köztársaságot szeretne, de Romániában sikerült tényleg kiegyensúlyozni az államfői és a parlamenti hatalmat. Jogilag és tisztán politikailag egyik sem nyomhatja le a másikat. Marad tehát a kulisszák mögötti háború, amelyben Tariceanu miniszterelnök látszik felülkerekedni – bár nagy kérdés, mennyibe kerül neki majd ez a győzelem. Hiszen egy nagyon kisebbségi kormány lévén lavírozik (koalícióban a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel), miután Besescu demokrata pártját Tariceanu kizavarta a kormánytöbbségből.

Basescu annak idején úgy nyert (meglepetésre) elnökválasztást a szocdem erős ember, az azóta korrupciós vádak alatt nyögő Adrian Nastase ellen, hogy jól adagolt populista megújulást ígért. És valóban, a legtöbb hatalmi húzásában benne volt, hogy majd ő, a népre támaszkodva, móresre tanítja ezeket a lusta és korrupt, szőrszálhasogató parlamenti politikusokat. És Basescu sem válogatott az eszközökben, ha alkudozás, finom zsarolás, lekenyerezés, ilyesmi kellett.

Néha elég nyíltan csinálta az ilyesmit ahhoz, hogy 1. a demokrácia szabályait megszegőnek látsszon, 2. elég sok szenátort és képviselőt tényleg megijesszen. Politikailag meg egzisztenciálisan is. Az első pont vezetett a felfüggesztési eljáráshoz, a második pedig a felfüggesztési indítvány többséggel való megszavazásához.

Basescu, a korábbi tengerész, azonban élvezi a hullámos vizeket, és aligha riad vissza újabb adag populizmustól. Arra számít, hogy indul és nyer a rendkívüli elnökválasztáson, és ha a kétkamarás parlamentet is újra kell választani, annál jobb: Tariceanu liberális pártja meggyengül, az RMDSZ pedig akár a parlamentből is kiesik.

Ellenfelei viszont nyilván abban bíznak, hogy a romániai szavazók többségének most már elege van a felfordulásból, és inkább nyugisabb államfőt, kiegyensúlyozott hatalmi ágakat szeretnének.

Majd kiderül. Addig is, annyiban mindenképpen az elnök ellentáborának van igaza, hogy Romániának most az uniós beilleszkedéssel, a korrupció felszámolásával, a modernizációval, és korántsem mellesleg, az elszabotált kisebbségi törvénnyel kellene foglalkoznia.

Azt viszont a külső megfigyelő jegyezi meg, hogy ennek eddig sem Basescu volt a fő akadálya. Marad vagy megy, nem egyedül rajta múlik, sőt, általában nem ezen múlik, hogy Románia nyugodtabb vagy zaklatottabb közeljövő elé néz.

De ha elszabadulnak az utcai indulatok, akkor egy kicsit tényleg ukrajnalizálódhat Románia – épp ideje ezzel az új fogalommal ijesztgetni az egyre zűrösebb politikai elitekkel „dicsekedő” Kelet-Európát.