Bármekkora kedvezményt kaptak is, a tényleges kiadásaik alighanem csak ebben a két hónapban elérték a teljes kampányra előírt felső limitet, miközben a hirdetések ára a teljes reklámköltség alig harmadát-felét teszi ki. A gyártási, kreatív, szervezési és más kiadásokkal együtt tehát akár milliárdos kampányköltésről beszélhetünk csak az említett két hónap alatt. Nem beszélve arról, hogy a "pártmarketing" az elmúlt négy-öt évben már korántsem csak a választásokat megelőző pár hónapra korlátozódik - elég csak a postaládákba dobott pártkiadványok millióira gondolni.

A pártok a legvisszafogottabb számítások szerint is legalább tízszer annyit költenek saját népszerűsítésükre, mint tehetnék a törvény szerint. Honnan erre a pénz?

A válasz elemei számtalan kisebb-nagyobb korrupciós botrányból olvashatók ki: magáncégek által elnyert állami megrendelésekből, vagyis a közpénzek megcsapolásából. A nyeregben ülő párt holdudvarában mozgó "lobbisták" a bevétel mondjuk tíz százalékáért tálcán kínálják a zsíros állami, önkormányzati üzletet.

Felmerülhet persze a kérdés: miért baj, ha a pártok lecsippentenek a vállalkozói profitból, egy kicsit a közpénzből, hiszen ami hivatalból jár nekik, az irreálisan kevés. Csakhogy - túl azon, hogy igencsak visszás, ha éppen a törvényhozók bújnak ki a maguk által fogalmazott szabályok alól - a pénzszerzés kerülőútjai nagyságrendekkel több közpénzt emésztenek fel annál, mint amennyi a pártkampányok átlátható finanszírozása esetén szükséges lenne.

A pazarlásra a legnyilvánvalóbb példát az elmúlt évek autópálya-építési botrányai adják. 2001 és 2005 között egy kilométer autópálya költsége egymilliárdról 2-4 milliárd forintra emelkedett, majd 2006-ban váratlanul ismét egymilliárd forint közelébe esett vissza, nyilvánvalóvá téve: az Orbán-kormány alatt indult és a Medgyessy-kabinet idején folytatódott óriás beruházások összességében akár 200-300 milliárd forinttal is többe kerültek az indokoltnál. A hivatalos magyarázat szerint a sietség miatt, "rossz nyelvek" szerint viszont a milliárdok egy része a kivitelezőktől a pártkasszákba vándorolt. Bárhogy történt is, valószínű, hogy az elpazarolt százmilliárdoknak csak a töredéke csorgott a pártokhoz. Ez is magyarázza persze a drága kampányok forrását. Ám a néhány milliárdnyi "kampánypénz" ára eközben a vállalkozói profitokat százmilliárdokkal dagasztotta "indokolatlanul", közpénzből. És ez csak a jéghegy csúcsa.

A pártok reális összegre emelt állami támogatása tehát csak látszólag igényelne több közpénzt, valójában megtakarítást hozna az adófizetőknek. Feltéve persze, hogy egy új pártfinanszírozási törvény rákényszeríti őket: érjék be ennyivel. A kormánypártok - jóval nagyobb rálátással a közpénzekre - akár nagyvonalúak is lehetnének e téren. Az ellenzék azonban nincs ilyen jó helyzetben. Márpedig ez a jogszabály minősített, kétharmados többséget igényel.