
Kovács Bence
 A réz kétforintosok csörögtek a legdallamosabban a sörösüvegben: Komolafe Omotunde utcai zenéléssel, ma már hivatásszerûen, évi száz koncerten 'hozza ide' Afrikát Kovács Bence
Fűszoknyában, lándzsákat lóbálva, dobolva-énekelve érkeztek egyutcás kistelepülések falunapjaira, a koncertjeik alatt olyan falusiakkal találkoztak, akik még soha nem láttak fekete bőrű embert. Komolafe Omotundénak, a Bongo Men együttes alapítójának és társainak sikerét jól jelzi, hogy a felkeresett falvakban gyakran behívják őket egy-egy kupica pálinkára. Az afrikai kultúra lelkes terjesztője szerint a kis falvakban nem érezhető gyűlölködés, az inkább a nagyvárosokra jellemző. Egyébként sem tapasztalt Magyarországon idegenellenességet: ezért is él már 18 éve itt, s azt mondja. a bőrszíne sohasem volt téma.
A nigériai születésű férfi, a Magyarországon élő afrikai közösség egyik fő szervezője még a rendszerváltás előtt érkezett Budapestre. – Nagyon forró nyár volt, azonnal feltűnt, mennyire szépek a magyar lányok. Tulajdonképpen e csoda miatt nem indultam tovább az akkori NSZK-ba – kezdi történetét Komolafe Omotunde huncut mosollyal az arcán. – Még csak 25 éves voltam, s nagyon élveztem a rám szakadt szabadságot. Amikor indult a vonatom Berlinbe, az éjszakát az egyik híres-hírhedt budai diszkóban töltöttem. Mire nem éppen józanul kijutottam a Keletibe, kiderült, hogy a csomagmegőrzőből ellopták az összes okmányomat és pénzemet – magyarázza, hogy miért késte le a szerelvényt.
Az ötgyermekes középosztálybeli családból származó férfi – az apja hivatalnok volt, az édesanyja ma is szakácsnőként dolgozik – ezután három hónapig hajléktalanként élt a pályaudvar egyik várótermében. Majd hirtelen váltással dobosként egy kelet-német reggae-zenekarhoz csapódott, s a belvárosban utcazenéltek. Később egyedül énekelt-táncolt a Vörösmarty téren. Üres sörös üvegbe aprópénzt dobált, ezt rázogatva adta a ritmust a tánchoz. A réz kétforintos csörgött a legdallamosabban a palackban, s ahogy Komolafe Omotunde mondja: „dőlt a lóvé”. Amikor megjelent a rengeteg egy-két forintossal a postán, mérgesen néztek rá. Két-három tábla csokoládéval azonban meg lehetett „lágyítani” a postáskisasszonyokat, akik gyorsan berolnizták a temérdek aprót és beváltották papírpénzre.
Az utcai dzsemborit nem nézték jó a rendőrök, akik arra noszogatták: "keressen magának valamilyen rendes munkát". Beállt a BKV-hoz festő-mázolónak, s Szentendrére került egy munkásszállóra. Hajnalban nehezen kelt, de délután kettőkor letette az ecsetet, és rohant a Váci utcába zenélni Komolafe, aki tulajdonképpen áttáncolt a rendszerváltáson. Közben saját együttest alapított, a Bongo Mennel felléptek a legendás pesti szórakozóhely, a Tilos az Á nyitó buliján.
A legnehezebb időkben egy cigányember tartotta benne a lelket. Még nem kapta meg a magyar állampolgárságot, amikor a Bongo Ment meghívták egy roma fesztiválra. Itt találkozott Varga Gusztávval, a roma kulturális élet és oktatás egyik aktivistájával. – Sokat beszélgettünk a beilleszkedésről, másságról. Ma is felnézek Varga Guszti barátomra, akitől sok segítséget kaptam – meséli Komolafe, aki az első afro fesztiválra a kulturális minisztérium roma ügyekkel foglalkozó főosztályától kapott pénzt.
A Közép-Európában egyedülálló Miss Afro Hungary szépségverseny szintén Komolafe találmánya. Az ötletgazda maga is csodálkozik rajta, hiszen Ausztriában tízszer annyi afrikai származású ember él. Amikor belekezdett, azt sem tudta, lesz-e elég jelentkező. De arra gondolt: miért ne lehetne Magyarország szépe egy afrikai származású lány.
Komolafe Omotundet koncertekből, az afrikai kultúra terjesztéséből él, de azt mondja: számára az igazi nyereség, felszabadultan látja táncolni az embereket. Nigériai rokonsága már legyint rá: – Tunde bolond, már úgy sem jön haza – mondják a férfiról, akit felesége és gyermekei is Magyarországhoz kötnek. – Nyugdíjasként talán a zord európai teleket inkább Nigériában húzom ki majd kacsint egyet. Komolafe szervez, zenél és táncol - a Diákszigettől Kapolcson át a Városligetig, ahol a majálison a tradicionális nyugat-afrikai zene jól megfért a sült kolbásszal.
|