Ráadásul azoknak, akiknek emlékeik vannak a "régi rendszerről", vészesen ismerős is. Az amerikai vízumhoz munkahelyi igazolást, fizetési kimutatást, bankszámlát és tulajdonilap-másolatot is kérnek - egyebek mellett. A kérdőívet angolul kell kitölteni, s ezután következhet az interjú. A bejutás sem egyszerű az épületbe, mert időpontot lehet ugyan kérni egy borsos árú telefonszámon, de ettől függetlenül kell várakozni az utcán és az épületben is, amíg sorra kerül a kérelmező. Ráadásul tájékoztatnak, hogy a vízum önmagában nem garancia - az Egyesült Államokba érkezve a bevándorlási tisztviselő vissza is fordíthat még. Ehhez képest az adatok előzetes elektronikus továbbítása - bakfitty!

Igaz, másként vélik ezt azon boldogabb államok polgárai, akik eddig bármikor felkerekedhettek, ha olyan kedvük volt, hogy egy hosszú hétvégét épp New Yorkban töltsenek el. Nekik is jól meg kell fontolniuk majd az utat. Igaz, a visszafordíttatás velük is megtörténhet. Értem tehát, hogy a nyugat-európai sajtóban a parvenü keleti újak nyomulása miatt mérgelődnek. Most rajtuk tör ki a vízumfrász. És itt felvetődik: létezik-e szolidaritás a régi és új tagállamok között, mennyire hajlandók a "régiek" esetleg jogokról lemondani, ha az újak egy kicsit többet kaphatnak majd ezáltal? Félek, ilyen nincs!

Próbálom megérteni az amerikai indokokat. Azt hiszem, képtelenek vagyunk átérezni a kontinentális méretű szorongást, amelyet az Egyesült Államok döntéshozói éreznek 2001. szeptember 11-e óta. A megmagyarázhatatlanná növekedett önpusztító gyűlölettel szemben egyetlen védekezési módot látnak alkalmazhatónak: kiszűrni a gyanúsakat, mert veszélyesek is lehetnek akár. És mivel a 9/11-et muzulmánok hajtották végre, tavaly a határon a bevándorlási tisztviselők órákig feltartották Zoltán nevű ismerősömet. Hátha arab, török, vagy ilyesmi... Ez a bezárkózó aggodalom olyan túlbiztosításra sarkallja Washingtont, amelyet itt nehéz felfogni. Ebből következik az egyetemes adatgyűjtés, a biometrikus és egyéb jellemzők összesítése, beleértve a magyarországi telekkönyvi iratokat is. Félelmes, amikor nehéz meghúzni a megalapozott elővigyázatosság és a paranoiás gyanú határait. Azt gondolom, hogy ez a félelem rokona az amerikai rakétapajzs történetének. Hiszen ott is erről van szó: felállítanak egy szuperbonyolult, szuperbiztos védelmi rendszert egy még nem létező fenyegetés elhárítására. Hátha lesz olyan!