|
 Beszélő konyha c. projekt illusztrációja Galik Gyöngyi
Önműködő fakanál keveri az ételt, a fridzsiderben fényinstallációt alkotnak a gombóc formájú jégkockák, zenél a kávéfőző, visítanak a zöldségek, de min dolgoznak még a digitális konyhafőnökök? A KIBU fejlesztői nyílt pályázat útján kiválasztott ösztöndíjas, fiatal vendégkutatók, technológiafejlesztők, informatikusok, művészek és egyéb szakterületekről érkező kreatívok.
 KIBU munka modell Somlai-Fischer Szabolcs
A tömegeket vonzó megnyitón megtudhattuk, hogyan lehet kifinomult érzékelőkkel és számítógépekkel összekapcsolt tárgyakat létrehozni, s az eddigi ötletekből szórakoztató és látványos ízelítőt kapott a közönség. Egy közösségi játékot gerjesztő érintőképernyőn fészket lehetett rakni az égből hópehelyként hulló kiscsirkék számára, hogy megmentsük őket a földre pottyanástól. De megismerhettük például a city scout-ot, egy mobiltelefonra tölthető szoftvert, amely a felhasználó közelében lévő érdekes szórakozóhelyeket jelzi ki. Ennél is kommunikatívabbnak tűnik az úgynevezett bluespot, ami arra teremt lehetőséget, hogy információkat cseréljünk az 53 budapesti helyszínt összekötő rendszer pontjai között. Így az arra járó ismerősök és ismeretlenek kedvük szerint követhetik, kommentálhatják a társ-felhasználók üzeneteit. A KIBU által bemutatott ötletek jól illusztrálják, hogy milyen hatással lehetnek az új kommunikációs rendszerek mindennapi életünkre. A média labor Budapest egyik legdinamikusabb ötletgyárává válhat.
 Megnyitó Csoszo Gabriella
Ilyenek volnának az eszközök, amelyek széles körben piacosíthatóak, és ugyanakkor a felhasználóval is elhitetik, hogy az ő egyéni igényei alapján jöttek létre? György Péter esztéta, a laborral szoros együttműködésben álló hely, a BME Média Oktató és Kutató Központ egyik munkatársa szerint a KIBU-hoz hasonló kutatóhelyekre éppen azért van szükség, hogy megjelenjenek azok a hétköznapi alkalmazások és ötletek, amelyeket nem a nagy kommunikációs cégek, hanem leginkább az új médiumok használói tudnak kitalálni. Ezen felül itt alakulhatnak ki olyan fejlesztői csoportok vagy akár cégek is, amelyek önállósulva később a piac és a verseny növelését generálhatják.
Miért nem a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ bővítéseként jött létre a KIBU, és milyen hatással lehet például a nextlab művész- és kutatócsoport munkájára az új hely? Somlai-Fischer Szabolcs, a KIBU szakmai vezetője szerint alapvetően különböző dolgokról van szó. Meggyőződése, hogy a város nagyobb és sokrétűbb annál, hogy mindent egybe kellene vonni, ráadásul az egyes intézmények és csoportok közötti párbeszéd nagyon inspiráló és fontos. Kérdésünkre, hogy a KIBU lendületessége és nyitottsága mögött nem a működtető cég, a Magyar Telekom nagyszabású PR stratégiája lelhető-e fel, s hogy a kutatók nem a fogyasztás logikáját adaptáló divatos kütyük létrehozásához asszisztálnak-e, egyértelmű választ kapunk: a KIBU mindent és mindenkit befogad, aki érdeklődést mutat és ötleteket szeretne megvalósítani. Nem szuperexkluzív, szuperdivatos tárgyakat szeretnének fejleszteni, hanem összekapcsolhatóvá tenni a tudást, az élményeket és produktívvá tenni a találkozásokat. Mostantól mindenki a saját szája íze szerint főz.
(A szöveg az Erste Bank Csoport támogatásával működő tranzit.hu kortárs művészeti kezdeményezés felkérésére készült.)
|