Trisha Brown: Erdő alja, 1970, 2007.

László Zsuzsa

Annie Pootoogook: Dr. Phil, 2006.
László Zsuzsa A látogatókat biztos nem rettenti el, hogy néhány újságíró megkérdőjelezi a documenta 12 sikerét, hiszen nap mint nap zsúfoltságig megtöltik a kiállítás négy helyszínét, közöttük egy történeti gyűjteménynek otthont adó kastélyt és egy hatalmas üvegházat, amit direkt a száz napos rendezvény kedvéért építettek. Előreláthatólag a befektetett összeg, 19 millió euró (aminek a felét Kassel városa és a tartomány adja, a másik felét pedig magáncégek állják) a belépőjegyekből és kiállítás közvetett bevételeiből megtérül, sőt nagy turisztikai vonzereje miatt a documenta kifejezetten fellendíti Kassel gazdaságát. A magas költségvetés és az előző 11 rendezvény művészettörténeti jelenősége miatt magasak a szakmai elvárások is. Egyrészt kizárólag ilyen nagyságrendű keretösszeg esetén valósulhatnak meg olyan költséges projektek, mint például Trischa Brown amerikai koreográfus alkotása, amelyhez negyven táncosra van szükség, akik egymást váltva végeznek óránként geometrikus mozdulatokat, illetve kötélhálóra felfűzött régi ruhákba bújnak be és ki. Másrészt ilyen léptékű rendezvényen van csak lehetőség arra, hogy olyan nagy számban hívjanak meg művészeket (idén több mint százat) és műveket (több mint ötszáz), hogy a látogató a nemzetközi kortárs képzőművészet egészéről áttekintést kapjon. A documenta 12 viszont eddig nem látott szabad játékteret enged a személyes és lokális nézőpontoknak, amelyhez 90, a világ legkülönbözőbb részein működő folyóirat közreműködését is igénybe vették.

Peter Friedl: Cím nélkül, 1964.
László Zsuzsa Az utóbbi két-három kiállítás alkalmával folyamatosan viták zajlottak a kiállítás társadalmi és politikai korrektségéről, az európai kultúrkörön kívülről származó művészek integrációjáról. Afrikai, közel- és távol-keleti alkotók bevonásával a kortárs művészet fogalma annyira kitágult, hogy többet nem szűrhetjük le néhány száz műalkotásból egy adott kor művészetének esszenciáját. Az újságírók nagyrészt azt kifogásolják, hogy a válogatásban a minőségi szempontot nyilvánvalóan felváltja az érdekesség, a zavarba ejtő kontrasztok, összecsengések és társadalmi-politikai konfliktusok egymás mellé állításának igénye. Vannak olyan érdekes találkozási pontok, mint az egymás közelében kiállított eszkimó Annie Pootoogook zseniálisan naiv színesceruza-rajzai és Peter Friedl német konceptuális művész négyéves korában készített kedves firkái, amelyekről az értő közönség elsőre biztosan azt hiszi, hogy stílus-imitációk. És vannak olyan kiállítók, akik tudatosan építenek a nemzetközi művészeti élet egzotikum-igényére, mint a kínai művész, Ai Weiwei, aki 1001 honfitársát utaztatta Kasselba a Mese című projektje keretében.

Sakarin Krue-On: Rizs terasz művészeti projekt, 2007.
documenta12.de Az utóbbi vállalkozás egy másik szempontra is felhívja a figyelmet. Kassel nem egy semleges befogadó helye a kiállításnak, hanem egy sajátos történettel és karakterrel bíró német kisváros, ami ötévente abba a zavarba ejtő helyzetbe kerül, hogy a világ legkülönbözőbb részeiről származó képzőművészek kutakodnak a tudatalattijában. Idén először egy helyi szakértőkből álló tanácsadó testület is segítette a kurátorok (Rogel M. Brueghel és Ruth Noack) és művészek munkáját, hogy minél több kapcsolódási pontot találjanak a várossal. Ai Weiwei éppúgy, mint a Kasselt és környékét reklámozó utazási irodák, arra a valójában láthatatlan információra épít, hogy a Grimm testvérek Kasselben írták, illetve gyűjtötték a leghíresebb meséiket. Az, hogy az első documenta a szövetségi kert-kiállítás kísérő rendezvénye volt újra jelentőséget nyer, hiszen a kiállítás többek között egy olyan új képzőművészeti tendenciát mutat be, ami kertészeti és tájépítészeti formákat ruház fel kultúrpolitikai tartalommal. A horvát Sanja Ivekovic piros pipacsokkal ülteti tele Kassel klasszicista, szigorú geometrikus mintázatú főterét, így a documenta látogatói egy többértelmű szimbolikát hordozó élő tájképen sétálhatnak keresztül. Sakarin Krue-On, tájföldi művész botanikus kertek létrehozását megalapozó kolonializmusból űz gúnyt azzal a gesztussal, hogy egy dombon, amin Kassel látképét meghatározó kastély áll, egy mezőgazdaságilag abszolút környezet-idegen, viszont formai szempontból a szomszédos park mesterséges vízesését megismétlő rizs-ültetvényt alakít ki. A pipacsok lassan gyökeret vertek, viszont rizs estében, úgy tűnik, nem veszi figyelembe a politikai korrektséget a kasseli klíma.

A szöveg az Erste Bank Csoport támogatásával működő tranzit.hu kortárs művészeti kezdeményezés felkérésére készült.