Leveles Zoltán

Leveles Zoltán

A legtöbb gyerek itt vehetett életében először fényképezőgépet a kezébe, itt ülhetett számítógép elé, itt barangolhatott az interneten. S nem mellesleg meleg vízben zuhanyozhatott, mindennap főtt ételt ehetett, és olyan fedél volt a feje felett, amely nem ázott be egy könnyű nyári zivatartól.

Alsóvadász a Cserehát egyik legszegényebb települése, annak is a legelhagyatottabb, telepi részén, putrikban él több tucat cigánycsalád. Viskókban, egy-egy szobában húzzák össze magukat akár tizenöten is, füstös kályhákkal fűtenek, amibe az erdőben szedett ágakból, gallyakból raknak tüzet. Munkát sem a férfiak, sem a nők nem kapnak: régebben az ózdi kohászatba, vagy miskolci üzemekbe jártak dolgozni, mára azonban az ipar ezen a vidéken még a jól képzett szakmunkásoknak sem biztosít elég megélhetést, nemhogy a tanulatlan, olykor nyolc általánossal sem rendelkező romáknak.

Ebben a helyzetben az egyik kitörési pontot az a kétéves Cserehát-program jelentette, amelyet a magyar kormányzat és az UNDP (ENSZ fejlesztési programok) 2005 novemberében közösen indított a térség megsegítésére. A Cserehát-programba a Hernád és a Bódva folyók, az encsi és szikszói kistérségek déli határa, illetve a szlovák országhatár által közrefogott területen 128 települést kapcsoltak be, ahol közel százezer ember él. Előrelépésüket tíz, országos szintű fejlesztési tapasztalattal rendelkező külső segítő, úgynevezett mentor támogatja, aki a helyi közösségekkel együtt dolgozik annak érdekében, hogy a passzív vagy kirekesztődött csoportokat minél jobban bevonják a helyi döntéshozatalba, tervezésekbe, pályázatok megvalósításába.

Alsóvadászon Kassai Melinda mentor közreműködésével a helyi Roma Demokratikus Szervezet először egy közérzetjavító akciót indított a Cserehát-program keretében. Pályázaton nyertek pénzt arra, hogy a cigánytelepen felszámolják a szemétlerakókat, mi több: parkosítsanak, sziklakertet építsenek, szeméttároló edényeket helyezzenek ki.

- Olyan zárt és kirekesztett közösségekről van szó, amelyeket csak kívülről, fölülről nem lehet fejleszteni. Ugyanakkor a külső segítség nélkülözhetetlen, mert a pályázati önerőhöz nem tudják előteremteni a pénzt, s a pályázati rendszer keretében megszokott utólagos finanszírozás is megoldhatatlan helyzet elé állítja a hátrányos helyzetű kis szervezeteket - mondja a korábban Hollandiában, majd itthon az egészségügyben pszichoterapeutaként dolgozó, jelenleg pedig független szakértőként tevékenykedő Kassai Melinda. Szavai szerint az alsóvadászi roma közösségnél előbb saját magát kellett elfogadtatnia, hisz előtte legfeljebb a védőnő járt "idegenként" a zárt világú putrikban. Később azt kellett közösen megfogalmazniuk, mi az, amire az ittenieknek szükségük van. Így vetődött fel egy közösségi hely létrehozása, ahol húszan-harmincan elférhetnek, beszélgethetnek, a fiatalok táncházat szervezhetnek. Mások napközit szeretnének, abban bízva, hogy a gyerekeik tanulhatnak, s előrébb vihetik majd az életben. De olyan is akadt, aki azt javasolta: építsenek kovácsműhelyt, hisz több idős roma emlékszik még arra, hogyan kell lópatkót gyártani, s talán ebből azok is megélhetnének, akiknek ma semmilyen reményük a munkára. Ezeket az ötleteket megpróbálják pályázatokba önteni, s így szereznének pénzt a megvalósításukhoz.

A mostani, kiskinizsi cigánytábor is támogatásokból jött létre: a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól félmillió forintot nyertek, a helyi pék kenyeret adott, a kocsmáros üdítőket, a kiskinizsi polgármesteri hivatal pedig, a táborzáró gálán látta vendégül az alsóvadászi cigányokat. Ganyi Miklós, a cigánytábor fő szervezője azt mondja: első nap majdnem hazamenekült, amikor rászakadtak a problémák, s kiderült, nem lesz egyszerű negyven, különböző életkorú, s rendhez korábban sosem szokott romát egy hétig együtt tartani, programokkal elfoglalni.

- Mi nem tudjuk, mi az, hogy "nyaralás", a cigányok általában nem járnak a Balatonhoz beutalóval, sőt akad, aki még Alsóvadásztól sem volt húsz kilométernél hosszabb távolságban - mondja Ganyi Miklós, aki hozzáteszi: azért is gondolták, hogy a gyerekek a szülőkkel, nagyszülőkkel együtt jöjjenek a táborba, mert a cigányok nem szívesen engedik el egyedül a gyerekeiket sehová. Így aztán a nagymamák a kicsikre vigyáztak, az anyukák, apukák takarítottak, reggelit készítettek, és segítettek a gyerekeknek a foglalkozásokon festeni, verset tanulni. A tábori életről filmet is készítettek, amelyet a cigánytábor résztvevői maguk vágtak, feliratoztak. A hetedik osztályos Bagi Rolandnak mégsem a filmkészítés volt a legnagyobb élménye. A jól tanuló, pékmesternek vagy cukrásznak készülő fiú arra emlékszik vissza a legszívesebben, amikor valamennyien elmentek a sárospataki strandra. Szavai szerint szívszorító élmény volt látni egyszerre ennyi romát egy ilyen gyönyörű fürdőhelyen. Amikor arról kérdeztem, nem lett volna-e jobb, ha szülők, nagyszülők nélkül, kicsit szabadabban táboroznak, a fejét csóválja.

- Az volt a legszebb az egészben, hogy nem kellett sóvárogni az otthon maradottak után, mert mindenki itt lehetett - feleli.