Cikkemben (Aszály és uszály?, szeptember 6.) az európai piacon megbukott GM-növényekre tettem megjegyzést. A világpiacon 100 millió hektár a GM-növények termőterülete, míg Európában csupán 0,3 millió. Három ezrelék tehát, s e körül is viták dúlnak, több tagállam tart fenn moratóriumot. Én ezt súlyos európai bukásnak látom. A lila szegfűkön kívül egy molyölő és egy glufosinate-tűrő kukorica fajtacsoport vethető. Szerény kínálat. Nem olyan, ami megérintené egy nemzet mezőgazdaságát. Az EU a tagországok véleményét tisztelőbb szabályozásra készül, amennyiben a GM-növények engedélyezését az Európai Bizottság bürokratáinak döntési köréből a választott képviselőkből álló Európai Parlament kompetenciájába helyezné át.

Balla szerint a gazdák el tudják dönteni, hogy megéri-e a GM-fajták termesztése. Ez lehetővé válik, ha az engedélyezési eljárás nemzeti szinten eldönti, hogy az egyes technológiáknak milyen a gazdasági mérlegük. A jelenlegi fajtacsoportok nem elég hasznosak ahhoz, hogy gazdálkodói képzési rendszert, tárolókapacitás-bővítést, mérési-monitorozási hálózatot és hivatali rendszert építsünk ki hozzájuk. Áremeléssel járna. Az érdekvédelmi szervezetek közül a Magosz és a Magyar Agrárkamara egyetértett a szigorú szabályozási törekvésekkel, míg a MOSZ a gazdálkodók szabad választásának szükségességét hangsúlyozta. A képviselők ötpárti határozattal foglaltak állást a körültekintő szabályozásról. Ez részben a mezőgazdasági termelés minőségelvű jövőképével van összefüggésben, amit indokol az uniós piac, amelyen nincs kereslet a GM-termékekre. Hallottam egyébként a Zöldbárók Kft. ügyvezetőjét a Barabás Zoltán Biotechnológiai Egyesület (BZBE) 2006. november 21-i, ún. gazdálkodói fórumán, ahol Czepó Mihállyal (Monsanto) együtt szerettek volna egy nyilatkozatot aláíratni. Nem volt rá hajlandóság. Azóta is érdekel, hogy a gazdák valóban rajonganak-e a GM-fajtákért, mert a rendezvényen csak ők nem jelentek meg.

A szerző következetlenséggel vádol. A GMO-kerekasztalnak, melynek egyik ülésvezetője vagyok, az alábbi sorai olvashatók a Védegylet honlapján: „A GMO-kerekasztal nem géntechnológia-ellenes civil szervezet. Nem ellenzi, hanem támogatja a hazai, eredeti géntechnológiai kutatásokat és mellékhatás-vizsgálatokat. Ugyanakkor környezet- (e tekintetben Kárpát-medencei) és táplálkozástudományi szempontokból igen kritikusan, módszereiben esetről esetre változó vizsgálatokat szorgalmaz és kér számon a fajtabejelentőn, a fajtaképviselőn, illetve az engedélyező hatóságokon.”

Ördöge van a Zöldbárók Kft. képviselőjének: beadnám magamnak a GM-inzulint. Az Élet és Irodalom 2002. július 16-i számában az alábbiak olvashatók tőlem: „Én belenyugvással választom majd a transzgenikus módon készült inzulint, ha szükségem lesz rá. Ebben az esetben a személyes elhatározásom saját rizikóanalízisemre épül. Mivel szemben, milyen kilátásokkal, mit választhatok. Nagyon más a helyzet, mint amikor a kereskedői önérdek és a miniszteriális tehetetlenség csempészi belém kenőmájas néven a GM-szójalisztet, úgy, hogy ezt eltitkolja.” Nem árt tehát egy ügyvezetőnek sem, ha olvas, mielőtt ír. Téved abban is Balla úr, hogy a multinacionális cégek számottevő mértékben támogatnák a kutatást, de ezért még nincsenek velük kapcsolatosan személyes érzelmeim. Azt másra tartogatom. Hasznosnak vagy haszontalannak ítélem egyes konkrét termékeiket, ez a dolgom. A molyölő kukorica például úgy kell Magyarországnak, mint kopasznak a fésű.
 
Írom mindezt azért, mert én a géntechnológiai eljárásokat véleményező bizottság tagjaként ismerem azokat a dokumentációkat, amelyekről Balla Gábor fantáziál. A bizottság elnökével egyetértve mondhatom, hogy bizony az eddigi GM-fajtadokumentációk igen felületesen vannak összeállítva, s szakember számára nem meggyőzők. Reménykedem egy alaposabb folytatásban (például az eddig még előjel nélküli aszálytűrő növények területén), miközben munkatársaimmal kutatnék is, ha az ügyintézők nem akadályoznának.

A szerző az MTA doktora, c. egyetemi tanár