|
Jogi lépéseket fontolgat a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) ellen a BKV. A civil szervezet az elmúlt napokban közleményben, s Vitézy Dávid, a VEKE igazgatóságának, és a BKV felügyelőbizottságának tagja sajtótájékoztatón is többször hazugsággyárnak titulálta a szolgáltatót, s hazugnak nevezte Regőczi Miklóst, a cég kommunikációs vezérigazgató-helyettesét, a Népszabadságban néhány nappal ezelőtt megjelent nyilatkozata miatt. A civilek szerint a járatrikításokat és azok okát taglaló írásból kiderül, hogy a BKV - egészen pontosan a vezérigazgató és a kommunikációs vezető - félrevezeti az utasokat, s a szolgáltató a tulajdonos főváros szándékaival is ellentétes lépésre készül.
Az ominózus cikk a VEKE felháborodását követően a városházi politikusok egy részénél is kiverte a "biztosítékot". Igaz, ők nem elsősorban a megjelent információt kifogásolták, hanem, azt, hogy szakmai egyeztetést megelőzve kerültek nyilvánosságra olyan tervek, amelyek egyelőre még csak BKV-s berkeken belül körvonalazódnak, a tulajdonos illetékes bizottságai még nem is ismerik azokat.
Ez utóbbit Regőczi sem titkolta, a nagy port kavart írásban ugyanis csak tervekről beszélt, amelyeket konkrét utasszámlálási adatokra alapozva terjesztenének majd a Fővárosi Közgyűlés elé. A civil szervezettel kapcsolatban azonban tegnap közleményben leszögezte a sajtóiroda: a "provokatív és a tényeknek ellentmondó sajtónyilatkozatait a BKV Zrt. már nem hagyhatja reagálás nélkül. A VEKE nevű szervezet és annak szóvivője, Vitézy Dávid hazug kijelentéseivel sajnos rákényszeríti a cégünket arra, hogy megtegyük a szükséges jogi lépéseket. Ezúton hívjuk fel a figyelmet arra is, hogy annak, aki továbbítja, megjelenteti a hazugságokat, szintén számolnia kell a lehetséges jogkövetkezményekkel".
Regőczi lapunknak elmondta, szakmai kérdésekről bármikor készek egyeztetni, de a politikai nyilatkozatokra nem reagálnak, s azt nem tekintik civil véleménynek. Márpedig - szögezte le - Vitézy Dávidot a Fidesz delegálta a BKV felügyelőbizottságába, ezért a véleményét nem tekintik civilnek.
Az idézett közlemény tartalma és hangneme a fővárosi Fidesz körében felháborodást keltett, tűrhetetlennek tartják, hogy Regőczi a nyilatkozataiban "közalkalmazott létére visszatérően politizál" - írta Tarlós István. A frakcióvezető MTI-hez eljuttatott közleményéből kiderül, hogy további lépéseket fontolgatnak "az ügyben".
Mások viszont úgy vélik, a BKV a főpolgármester és a városüzemeltetésért felelős helyettese, Hagyó Miklós közötti hatalmi harc eszköze. Hagyó ugyanis - állította lapunknak a napokban Lakos Imre, az SZDSZ frakcióvezetője - a fővárosi tulajdonú cégek teljes, egyszemélyű irányítására törekszik, erre használja a tömegközlekedési céget is.
|