Ez az elnöki periódusom harmadik éve, nem várhatok tovább

Teknős Miklós

- Holnap indul Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, Tokaj környékére és a Cserehátra. A változatlanul kényszerpályákon mozgó belpolitikai élet ismeretében: lesz-e teljesen új mondata?

- Nem hiszem, hogy új mondatot kellene kezdenem. E látogatás egy folyamat része, ez már a harmadik térség, amit fölkeresek. Az országjárás sok új élményt, információt adott, és remélem, az embereknek is jelent valamit, ha valóban meghallgatják őket. E mostani látogatás egyik fő témája a cigányság helyzete a belső Cserehát nyomorúságos viszonyai között. Itt a lakosok mintegy nyolcvan százaléka cigány, sajátos társadalmi viszonyokkal, sajátos problémákkal, amelyekről az ország nagy részének nincs tudomása. De azt szeretném, hogy ne csak arról essék szó, micsoda mélységekbe taszít egy társadalmat a szegregáció és a nyomor, a kilátástalanság, hanem arról is, hogy vannak pozitív példák. Bármerre is jártam, mindenütt láttam, látok életjeleket - és ezek engem is lelkesítenek. A legszörnyűbb, legkilátástalanabb helyeken is van egy-két ember, aki azt mondja, hogy csak azért sem adja föl. A Csereháton is van olyan terület, ahová internetes vállalkozók bevitték a drót nélküli világhálós kapcsolatot, hogy az emberek tanulhassanak. Vannak tanfolyamok, folyik a távoktatás. Nagyobb a lehetőség munkakeresésre is. Indítottak például dajkaképzőt a munka nélküli cigány lányoknak, hogy legyen kire bízni a fiatal anyáknak a gyermekeiket, és folytathassák a tanulást. Amikor ilyen útra indulok, mindig fölkészülök. Sokat olvasok, beszélgetek polgármesterekkel. Egyikük mesélte, hogy egy főként cigány fiatalokból álló focicsapatot alakított, s erre nagyon büszke, mert a csapat eredményes, jó hatással van a játékosok egész környezetére, s ez a csapat ott egyben tartja az embereket. Más példa: hoztak egy kis füzetet az egyik faluról. Ebben a település történetén kívül olvasható az érettségizettek listája, s annak az összesen két embernek a neve is - egy tanító és egy főhadnagy -, akik felsőfokú képesítést szereztek. Rájuk nagyon büszkék. A személyes találkozások számomra ugyanolyan fontosak, mint az úgynevezett nagypolitika. Ugyanakkor nem hittem volna, ha nem tapasztalom, hogy még nagyobb településeken sem lehet országos napilapot kapni. Hogyan lehet így alaposabban tájékozódniuk az embereknek?

- Azt mondta, boldogok az emberek, ha meghallgatják őket. De hát nem erre valók a képviselők? Nem különös ez a boldogság?

- Persze, van képviselőjük. Mégis, mindig találkozom olyan kisközségi polgármesterekkel, akik szerint senki nem akarja meghallani a panaszukat, hogy ha a kisiskolájukat elveszik tőlük, akkor elköltöznek a fiatalok, és vége a falunak. És inkább eltartanak valahogy négy pedagógust, és bíznak abban, hátha lesz majd még néhány gyerek a faluban. Értem én, persze, hogy értem, hogy nem lehet minden iskolát fönntartani, de talán ezt sem úgy kellene elintézni, hogy ül valaki a minisztériumban egy asztalnál, és kiszámítja, hogy ide kell egy, oda meg nem. Közelebbről, emberibben kellene nézni a problémákat, de talán nagyobb távlattal.

- A Csereháton a nyomor újraszüli önmagát. Mit lát "nagyobb távlatból"?

- Az Őrségben is láttam sok nehézséget, de arrafelé az emberek képesek legalább az önfenntartásra berendezkedni. Itt sok helyen hiányzik ez: segélyből és családi pótlékból élnek. De meg kell szakítani azt a lehetetlen kört, amelyben újratermelődik a nyomor, a kilátástalanság, a műveletlenség. Meggyőződésem, hogy ennek egyetlen útja van: az iskoláztatás. Az iskolákat fejleszteni kell, de csak az érintett közösség adottságaiból és lehetőségeiből kiindulva lehet eldönteni, hogy kell-e például külön fölzárkóztató osztály, kell-e fejlesztőpedagógus. Alapvető problémák vannak, s nekem az a dolgom, hogy miután pénzt nem tudok adni, lehetővé tegyem, hogy legalább beszéljünk ezekről. Ha a cigányságot meghagyják ebben a szegregált, elnyomorított állapotában, ha már nemzedékek sora nő fel munka nélküli felnőttek által irányított családokban, egyre kilátástalanabb lesz a beilleszkedésük, és elmérgesedik a viszony a többséggel is. Akkor nagy baj lesz. Nem állítom természetesen, hogy a magyar lakosságban a mélyszegénység kisebb probléma lenne. Arról is tudnunk kell, hogy Magyarország lakosságának 23 százaléka funkcionális analfabéta, s ha meg is kapná például a Népszabadságot a kioszkban, nem tudná értelmezni az olvasott szöveget. Mindenütt, itt is, a jó iskolákat tartom a kitörési pontnak. Enélkül munkát is egyre kevésbé lehet majd találni. S a család mellett, vagy sokszor helyette leginkább az iskola tanít meg normák tiszteletére, önfegyelemre. Nemcsak bizonyos meccsek közönségén lehet látni, milyen az önkontroll nélküli tömeg. Éppily riasztó állapotról tanúskodnak az internetes fórumok névtelen beírói.

- Váltanánk, de talán csak látszatra: az elnöki poszt sajátos pozíció. Nem program ismeretében választják, nem kell elszámolnia senkinek sem azzal, hogy mit tervez, mit végzett, csak a lelkiismerete lehet a kontrolja. Nem okoz mindez intellektuális magányt, adott esetben tanácstalanságot?

- Engem minden bizonnyal annak alapján választottak elnökké, amit alkotmánybíróként tettem, és ahogy annak idején az ellenzéki kerekasztalnál tevékenykedtem. Van mércém: legyek olyan elnök, mint amilyen alkotmánybíró voltam. Elnöki programom világosan kijelöli az utamat; teljes erőmmel azon dolgozom, hogy a végére érjek annak, amit elterveztem. Egyébként pedig a meggyőződés nem pártelkötelezettség; a függetlenség nem magány.

- De az alkotmánybíróság testületében többen voltak, többen szavaztak, megoszlott a felelősség. Itt egyedül dönt.

- Valóban, a bírótársak kontrollja jótékony volt, állandóan érvelnie, vitáznia kellett az embernek. Voltak pontos szakmai szabályok, nemzetközi sztenderdek. Az alkotmánybírónak hatalma van. Az elnöki funkció alapvetően más. Itt nincs szó hatalomról, és ezen a poszton a szakmai követelmények is másképpen működnek. Van olyan helyzet, amikor az ember csak a lelkiismeretére támaszkodhat, aminek kétségkívül van kockázata.

- Az ön által vezetett Alkotmánybíróság mondta ki, hogy a közszereplőnek többet kell tűrnie úgy jogilag, mint pszichésen. Ön személy szerint többet tűr most pszichésen, mint korábban?

- Értem a kérdést, és köszönöm, nagyon jól bírom.

- Csak más az AB elnökeként közszereplőnek lenni, mint államfőként...

- Az alkotmánybírósági éveket utólag megszépíti az emlékezet, de az sem volt könnyű időszak. Viszont kétségtelen, akkor nem voltam olyan értelemben a nyilvánosság előtt, mint most. És hát: szabadon jártam-keltem a világban. Higgyék el, sokkal jobban zavar az, hogy nem tudok szabadon mozogni, mint az, hogy mit ír rólam ez vagy az a lap.

- Érez-e plusz pszichés terhet annak kapcsán, hogy megtagadta - a most nagybeteg - Horn Gyula kitüntetését?

- Tudtunk beszélni mindezek után Horn Gyulával. Tökéletes a békénk egymással.

- És a miniszterelnökkel? Korábban rendszeres kapcsolatban álltak. Az ország érdekében nem volna jobb, ha újra így lenne?

- Jobb volna, persze. De ehhez az kellene, hogy pontos, széles körű tájékoztatást kapjak, és hogy ebben bízhassak is. Azonban így is ragaszkodom ahhoz, hogy az állam működése a jelen helyzetnek nem láthatja kárát. És aki hozzám akar jönni, bármikor jöhet. Szekeres Imrével például rendszeresen megvitatunk honvédelmi kérdéseket, anélkül, hogy arról beszélnénk, mi a véleményünk az őszödi beszédről. És jön a környezetvédelmi miniszter, Fodor Gábor is.

- A szociális miniszternek is jönnie kellene, hiszen ön korábban azt mondta: az ország legnagyobb problémája a szegénység. S így egyben az ön egyik legnagyobb kihívása is - ezt mondta. Tudott ebben érdemben lépni?

- Szakpolitikai kérdésről lévén szó, én legfeljebb közvetíthetek információkat és szempontokat, talán gyorsíthatok folyamatokat, de nem sok jóról számolhatok be. Pedig ez alapvetően hozzáállás kérdése. Mindenki látja például, akinek van szeme, hogy a gyermekprogramok elégtelenek, hogy legalább a nagycsaládoknak segíteni kell. Mert ha már ennyire nincsen gyerek, akkor legalább azokat támogassuk, akiknél van. Ezt a hozzáállást hiányolom a politikából. Megismétlem azt is, hogy az alapfokú közoktatáson nem szabad spórolni. Ahhoz, hogy valaki jó gimnáziumba kerüljön, előbb kell egy jó tanító. Mert csak úgy lehet továbblépni. Az emberi dimenziók nagyon fontosak számomra. Fontos a GDP a fejlődés szempontjából, de még fontosabb, ha valahol van egy jó tanító. Ő az egész környezetét formálja, műveli, normatiszteletet ültet beléjük. Találkoztam nagyszerű példákkal.

- Ha elnöki megszólalásait figyeljük, néha úgy tűnik, hogy azok összessége akár egy valódi konzervatív programként is fölfogható.

- Konzervatív programként? A környezetvédelem, az emberi jogok betartatása, az alkotmány tisztelete miért lenne konzervatív? A hazaszeretet konzervatív? Ha valaki értékeket képvisel, már konzervatív? Én például emberi jogi szempontból mindig liberálisnak vallottam magam.

- A fölmérések szerint az emberek elveszítették bizalmukat a politikában. Az elnök is?

- Én sokra tartom ezt a szférát. Vannak törvényei, amelyeket illik betartani, s nekem az a dolgom, hogy ezekre állandóan emlékeztessek. Tavaly ősszel azt mondtam, hogy az a legnagyobb baj, ha a demokráciában megrendül a bizalom. Ezt nem szabad megkockáztatni. És sajnos megtörtént. Ám azért, mert a politikai szférában megrendült az emberek bizalma, korántsem biztos, hogy az értékekben is megrendült. Ha az emberek úgy látják, hogy az elnök értékeket képvisel, és ezt következetesen teszi, akkor az államfő azt mondhatja, hogy megtette a dolgát.

- Nem hallgatott a Rábát szennyező osztrák bőrgyár ügyében. A tokaji szalmaerőmű ügyében hallgat-e?

- Nem fogok hallgatni. Tokaj kultúrtáj, ezzel lett a világörökség része, ezt kell védeni. A helyzet kissé hasonlatos ahhoz, amely korábban tiltakozást parancsolt: mert nem lehetett belerondítani egy gáttal a Dunakanyarba. Nagyobb léptékben kell gondolkodni.

- Lehet még valahová erőművet építeni?

- Oda, ahol nem veszélyeztet védett vagy jelentős értékeket.

- Néhány nappal ezelőtti komáromi látogatása nagy vihart kavart. Utólag, a történtek fényében is szükségesnek érzi ezt az utazást?

- Igen, nagyon jó és fontos látogatás volt. Magától értetődik, hogy egy államfő felkeresi a határon túl élő nemzetrészeket, és erősíti az összetartozást. Komárom a felvidéki magyarság szellemi központja: ott van a magyar egyetem, a magyar színház, a magyar múzeum - amelynek éppen most akarják elvenni a nevét. Sem Románia, sem Szerbia nem kifogásolta hasonló útjaimat hasonló találkozókkal és beszédekkel, hanem technikai segítséget nyújtott. Számunkra is magától értetődő volt, hogy Ivan Gasparovic szlovák elnök találkozott a szlovákok magyarországi közösségeivel a Pilisben. Mint ahogy minden más esetben, a diplomácia valamennyi szabályát a komáromi látogatás előkészítése és lebonyolítása során is pontosan betartottuk. Ami megnyilatkozásaim tartalmát illeti, azoknak a nem elfogult és valóban jó kapcsolatot kívánó szlovákok csak örülhetnének. Megszólalásaimat fölvettük, olvashatók hivatalom honlapján. A Benes-dekrétumok megerősítéséről a szlovák televízió kérdezett. Természetesen megismételtem elítélő véleményemet, amely összhangban áll az európai normákkal, és amelyet a szlovák elnökkel és a nemzetközi sajtóval már korábban közöltem. Mivel a szlovák kormánypártot többek között a Benes-dekrétumokat megerősítő határozat miatt és szélsőségesen nacionalista koalíciós partnere miatt továbbra sem vették vissza az Európai Szocialista Pártba, talán ezt a friss kudarcot próbálják ellensúlyozni a szintén nem európai nyilatkozatokkal.

- Nem került két tűz közé azzal, hogy az EBESZ kisebbségi főbiztosa levélben figyelmeztette: a kettős állampolgárság károsíthatja a szomszédos államokkal való viszonyt?

- A Népszabadságban ismertetett levelet az EBESZ titkársága bizalmas jellegűnek nevezte, és nem volt hajlandó kommentálni. Természetesen a levélről én sem nyilatkozom. De emlékeztetni szeretnék arra a nyilvánosság előtt is ismert tényre, hogy Szerbia nem kifogásolja a magyar állampolgárság megnyitását a vajdasági magyarok számára. Tadics elnök éppen azért jött el Szabadkára látogatásom estéjén, hogy ezt együtt jelentsük be a sajtónak. Ez a gesztus is pontosan azt fejezte ki, hogy ha létrejön egy ilyen megoldás, akkor az a két állam megegyezésén alapul majd.

- Ciklusa elején azt mondta, hogy a magyar nemzetpolitika újragondolása elodázhatatlanná vált, jóllehet ennek még a szempontjai sem állnak készen. Változott-e a helyzet?

- Jelentősen, ugyanis több konferenciát szerveztünk határon túli értelmiségiek részvételével. Ezeken végiggondoltuk a tömbben és a szórványban élők helyzetét, az oktatásban rejlő lehetőségeket, illetve ehhez kapcsolódóan az autonómiakoncepciókat. Készülünk foglalkozni a gazdasági kapcsolatok jelentőségével, a közlekedésben rejlő lehetőségekkel. Mindezeket egy nemzetpolitikai koncepció formájában fogom összesíteni és felajánlani. Ez az elnöki periódusom harmadik éve, nem várhatok tovább.