A hatvanas évektől a nyolcvanasokig különféle irodalmi csoportosulások azzal próbálták képviselni a szabadság szellemét, hogy hol lapokat, hol műsorfolyamokat szerveztek magukat. Szemben a kor irodalmát gondozó népfrontos lapokkal, melyet az "összkép-bizottság" ügyelt fel Aczél irányításával. Ezen kezdeményezéseket kívánta bemutatni a hét végén a Szépírók Társaságának immár negyedik alkalommal megtartott őszi fesztiválja, a Tiltáson innen és túl.

- Amikor belefogtunk, nem is gondoltuk, hogy a bőség zavarával kell megküzdenünk - meséli Fábri Péter, a fesztivál főszerkesztője. Ám ennek ellenére nem leltárkészítésbe fogtak, s nem is enciklopédiát kívántak szerkeszteni, hanem felvillantani a Kádár-kor nem hivatalos irodalmi világát a Kezdettől az Eszméleten át az Örley-körig. Tizenkilenc csoportosulást két nap alatt. Ha úgy tetszik, a Szépírók Társaságának előzményeit.

A kronologikus összeállítás az elfojtott, vagy meg nem valósulhatott ötletektől, kezdeményezésektől, a létrejött és működőképesnek bizonyult fórumokig ívelt, annak függvényében, hogy miként puhult, engedett maga a hatalom is a sorjázó évek alatt. Ismét felolvastak az Irodalmi Underground kevésbé megtűrt, vad színekkel dolgozó alkotói - kiknek java részét már csak hangfelvételről hallhattuk - a '68-as Eszmélet, nyomdában rekedt lapszámainak szerkesztői, a Mozgó Világ, a Hétfői Színpad vagy a Fölöspéldány szerzői. A szamizdat irodalmának hangulatát Konrád György és Hodosán Róza elevenítette fel, miközben odakint, a folyosókon ismét szólhatott a Kex, a Bizottság, Cseh Tamás, vagy épp az Európa Kiadó. A határon túli kezdeményezéseket az Új Symposion szerzői, a híres erdélyi szamizdatot, az Ellenpontokat pedig - ha nem is külön blokkban - de szintén két szerzője képviselhette: Balla Zsófia és Szőcs Géza.

- Innen is látszik, hogy az agyunkat nem lehetett államosítani, vagy legalábbis jóval nehezebben - magyarázza Csaplár Vilmos, a Szépírók Társaságának elnöke. A fennálló rendszer a szellemi életben is a kollektivizálásra törekedett, a háztájik elszaporodásával azonban a szerzők is saját vállalkozásokba fogtak. Az írókat ugyanis nem elégítette ki a hatalom gesztusa, hogy egyénenként nem, vagy alig akadtak publikálási gondjaik, ám a kontextust, a szellemi csoportosulást vagy azok termékeit már nem nézte jó szemmel. Holott az egymást erősítő, vagy épp ellenmondó gondolatok összekapcsolása, társítása éppolyan fontos az irodalom szempontjából, mint az egyéni művek létrejötte. Így keresték akarva-akaratlanul - Horgas Béla versét idézve - az utat a derengő szótól a tiszta beszédig, illetve úgy próbáltak normális (irodalmi) életet élni, hogy közben tudták, az igazi irodalomnak nem kedvez az illegalitás. Levegő kell neki, bíráló, vagy épp megerősítő társaság, olvasói reakciók. És folytonos önmeghatározás.