|
Nem jutott eredményre a főváros és a 4-es metrót építő Hídépítő, ezért utóbbi bejelentette: kiszáll a beruházásból. A Népszabadság információi szerint erre jutottak a felek a Főpolgármesteri Hivatalban tegnap befejeződött, zárt ajtók mögött tartott egyeztetéseken. Úgy tudjuk, a folytatásról még nincsen végleges döntés.
A metróberuházás jelenleg legkritikusabb pontja a több hónapos csúszásban lévő, Fővám téri állomás. Egyelőre még az állomás szerkezetének megépítési tervei sem készültek el, az a legfrissebb metrójelentés szerint 2008 januárjára várható. A terveknek arra kell választ adniuk, hogy a megálló hagyományos bányászati módszerrel, vagy kétmilliárd forinttal drágábban, a Dunában kialakítandó mesterséges félszigetről épüljön-e.
Mindez azért probléma, mert a jelenleg Bel-Budán, a Tétényi úti és a Bocskai úti megálló között lévő fúrópajzs a tervek szerint jövő nyárra érné el a Fővám teret, az állomás viszont addigra - mint azt a Hídépítő jelezte, és ami miatt a cég kiszáll az építkezésből - nem lesz kész.
A főváros ebben a helyzetben három lehetséges forgatókönyv közül választhat, de jó megoldás nincs köztük. Az egyik szerint leállítják az alagútfúrást, amíg a Fővám tér el nem készül, e forgatókönyv esetén viszont legalább egy évet csúszik a már korábban kitolt 2011-es befejezési határidő, és a metróhoz várt EU-támogatás is veszélybe kerülhet, a pajzs leállítása pedig horribilis pénzbe kerülne.
Létezik egy olyan változat is, miszerint egész egyszerűen elhagyják a félkész Fővám téri megállót, az alagutat pedig továbbfúrják. Így a próbaüzem a tervezett időpontban valószínűleg lebonyolítható lesz, és a 2011-es átadási határidő is tartható. A városháza azonban ez esetben kínos magyarázkodásra kényszerülne, Demszky Gábor ugyanis többször leszögezte, hogy a Fővám téri állomás nem hagyható el, mert onnan lehet átszállni a 2-es villamosra. E megálló kihagyása jelentősen rontaná a beruházás megtérülési arányát, hiszen a villamosvonallal való csatlakozás híján bizonyosan nem volna annyi utasa a metrónak, mint amennyivel a főváros a megtérülési mutatóknál számolt. Ez egyébként az uniós támogatás odaítélésénél is döntő szempont.
A harmadik változat szerint villámgyorsan sikerül közbeszerzési eljáráson megtalálni a Hídépítő utódját - ez a legjobb esetben is legkevesebb negyedév, de akár további hónapokig is húzódhat -, az alagútépítés is tovább folytatódik, a félkész állomást pedig a 4-es metró megépülte után, valamikor később fejezik be. Ez azért problémás, mert a már kész metrót hónapokra le kell majd állítani a Fővám téri munkálatok miatt, ami ugyancsak rendkívül kellemetlen volna a fővárosnak.
|