|
- Magyarországon hihetetlenül nehéz dolog politikáról beszélni, mert ha valamit kritizál az ember, ami valamelyik politikai párthoz köthető, akkor annak a pártnak a szimpatizánsai támadásnak veszik ezt maguk ellen - vonja le a tanulságot Kovács, és hozzáteszi: - Nincs valami jó véleményem a politikai rendszerről. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy ha négyévenként két csapat közül megválasztjuk valamelyiket, azzal érdemi beleszólásunk lehetne a dolgok alakulásába. Egy kampánynál ezt ki lehet nevettetni, de magával a rendszerrel nincs mit tenni; ugyanilyen, vagy még rosszabb a többi országban is.
Mozgalmas éve volt 2007-ben Kovács Gergőnek: a Kétfarkú Kutya révén sokan megismerték, számos helyre meghívták. Például a horvátországi Rijekába, ahol négy ország művészeinek kiállítását rendezték meg. Az utcaművészet kicsit kilógott ebből is - bár a rendezők segítettek: Kovácsnak azt a molinóját, amelyen a nemzetközi olajtársaságok "elnézést kérnek" a klímaváltozásért, négy melós daruskocsival emelte föl egy romos épület oldalára. Meghívták Budapestre, a Föld napja alkalmából rendezett kiállításra, saját tárlata volt a Liget Galériában, továbbá egy hackerkonferenciára, meg a plakátverseny zsűrijébe. Szegeden, az egyetem rajz tanszékén vitát rendeztek, ahol egy rajztanár, egy szociológus és egy reklámszakember próbálta értelmezni a Kétfarkú Kutya-jelenséget - úgy, hogy nem tudták, az alkotója is személyesen jelen van.
- A Liget Galériában rendezett kiállítással csak félig lettem kész - mondja Kovács. - Vicces dolog volt hallani, hogy egy kritikus ezt úgy értelmezi: direkt nincs befejezve, mert ezzel akarom jelezni, hogy ez nem igazi művészet. Nekem új volt, hogy bármit csinálok, akár tök véletlenül, jöhet valaki, és megmagyarázza, hogy az miért éppen úgy van.
Nem mindenki nevet az alkotásain, vagy próbálja analizálni őket; a MÁV például feljelentette, mert egy plakátján az szerepelt, hogy nem takarítják a vonatokat. Szegeden feljelentették, mint ismeretlen tettest, Budapesten pedig elkapták plakátolás közben, és pechjére a MÁV-os plakátokból is találtak nála. Rágalmazás miatt folyik a magánvádas eljárás. Az államvasutat nem izgatja, mennyire tartják humortalan kötözködőnek, vagy hogy hány ember tapasztalataival egyezik meg, ami a plakáton szerepelt. A békéltető tárgyalás már megvolt, a MÁV nem békül, valakit nagyon fölhergelhetett ott a fricska. Kovács Gergő azt mondja, neki ez nem jó: járkálni kell a bíróságra, ül ott az ember a folyosón, és viszik el bilincsben előtte az embereket. Ez nem jó fíling. Vajon mennyit kaphat 2008-ban Magyarországon, aki azt írta néhány plakátra, hogy a MÁV nem takarítja a vonatokat?
|