|
Ifjabb Hegedűs ellen tavaly két per is indult. Az egyik tavasszal, amiért a Szabadság téri gyülekezet központjában helyet adtak a szélsőséges nézeteket valló - és több országból is kitiltott - brit történész, David Irving könyvbemutatójának. Az eljárás idővel elakadt, de így legalább összevonhatták egy másikkal, amelyhez az október 23-án (szintén a Szabadság téren) tartott rendezvény adott alapot.
Bizonyos jelekből arra következtetünk, hogy ifjabb Hegedűs nem kíván szóba állni a Népszabadsággal. Nemrégiben ezekkel a szavakkal hárította el megkeresésünket: "Előbb fogok gályarabságot vagy máglyahalált vállalni, mintsem hogy az önök magyarellenes és egyházellenes lapjának nyilatkozzak." Más sajtóorgánumoknak tett kijelentéseiből úgy tűnik, a lelkész tagadja a vádakat.
Horváth György jogtanácsos az egyházi eljárás vizsgálati szakaszában úgy nyilatkozott, hogy ifjabb Hegedűsnek meg kell válnia lelkészi hivatalától. A bíróság ezek után váratlanul elfogultságot jelentett: Bogárdi Szabó István, a dunamelléki egyházkerület püspöke rövidesen új bíróságot jelöl ki. Bővebbet nem tudni. Még azt sem, hogy ifjabb Hegedűs Lóránt mikor és hol áll bíróság elé. Bogárdi Szabó István szűkszavúan válaszolt kérdésünkre: "Folyamatban lévő bírósági ügyekben nem nyilatkozom".
Az a határozott benyomásunk, hogy hírzárlat lépett érvénybe, így azt is csak találgatni lehet, hogy a közelmúltban miért jelentett elfogultságot az a református bíróság, amelynek tagjai egyszer már elvállalták, hogy végigviszik a pert. Feltehető, hogy visszalépésükben a hirtelen támadt sajtónyilvánosság és talán a (várható vagy tényleges) fenyegetések is szerepet játszottak. Időközben három aláírás-gyűjtési akció szerveződött, ebből kettő ifjabb Hegedűs Lóránt ellen, egy mellette. Utóbbi szerint Bölcskei Gusztáv püspök, a református zsinat elnöke alkalmatlan posztjára, leginkább azért, mert behódol az ifjabb Hegedűs Lóránttal szemben indított, és lapunk "közreműködésével országossá tett rágalomhadjáratnak".
Mindez újabb bizonyítéka annak, hogy ebben az ügyben nem csupán egy lelkész hivatalvesztése a tét. Hallani olyan vélekedést is, hogy az egyház vezetői attól tartanak, kizárása esetén a lelkész magával vinné híveit, és új egyházat hozna létre. Mások szerint (úgy fest, ők vannak többen) ez szimpla ostobaság, már csak azért is, mert ifjabb Hegedűsnek a református egyházban alig vannak hívei: korábbi gyülekezetének jelentős része elvándorolt, ma már nem anynyira egyházi, inkább egy szalonképtelen politikai szervezet működik a Szabadság téren.
|