
A Debrecen Fórum új piacrésze MTI - Oláh Tibor
A debreceni polgármesteri hivatal munkatársai tegnap összehívták a piac leendő bérlőit, őstermelőit és kereskedőit, hogy tájékoztassák őket a működtetés feltételeiről.
A találkozót már az új piac épületében tartották, amely hatezer négyzetméteres, kétszintes, fűthető, légkondicionált, mozgólépcsőkkel ellátott létesítmény. Az irodaházakkal együtt 3,2 milliárd forintba került.
A beruházást a kezdetektől fogva kisebb-nagyobb botrányok kísérték. Az épület eredeti megvalósítója az izraeli érdekeltségű Global City Kft. lett volna, ám a cég - a városvezetés álláspontja szerint - nem teljesítette a megállapodásban foglalt feltételeket.
Emiatt az önkormányzat 2004-ben a Dexium Kft.-t bízta meg a munkával. Később botrányt okozott, hogy kiderült: a Dexium egyik alapítója a Mester Nívó Kft. volt - korábban nekik adta el a házát Kósa Lajos.
A polgármester abszurd dolognak tartja, hogy ebből ügyet csináltak, hiszen a Mester Nívó egy ingatlanforgalmazó cég, s neki mint eladónak semmi köze nem volt ahhoz, hogy melyik ingatlancégen keresztül adja el a házát.
A csarnok átadását 2007 tavaszára ígérték, de a megnyitó csaknem egy évet csúszik. Elképzelhető, hogy a februárra tervezett átadás sem lesz problémamentes, a kereskedők ugyanis túlságosan magasnak találják a bérleti díjakat.
Pajna Zoltán alpolgármester tájékoztatása szerint a piacon 325 árusítóasztalt helyeztek el, ezeknek a bérleti díja havonta 16 ezer forint lesz, de a nagyobb asztalokért akár havi 35 ezret forintot is elkérnek. Pajna Zoltán szerint azonban ez az összeg indokolt, mert az új épületben a körülmények sokkal jobbak, mint a lebontott létesítményben.
|