|
A Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány elnöke, Mohácsi Erzsébet a napokban úgy nyilatkozott, hogy senki nem ellenőrzi, mi zajlik valójában az iskolákban. Kifogásolta, hogy az integrált oktatásra járó normatívát olyan iskolák is felveszik, amelyek súlyosan megkülönböztetik a roma diákokat. Az alapítvány elnöke lapunknak azt mondta: szégyenletes dolognak tartja, hogy tavaly még olyan intézmények is kaptak integrációs normatívát, mint a hajdúhadházi és jászladányi iskolák, amelyek épp a szegregációs gyakorlatuk miatt hírhedtek. Kiemelte: olyan szakmai ellenőrzésre lenne szükség az iskolákban - függetlenül attól, foglalkozik-e az adott intézmény integrációval vagy sem -, amilyen korábban a tanfelügyeleti rendszer volt.
- Jelenleg senki sem ellenőrzi az esélyegyenlőségi szempontokat: nem tudni, valóban elkülönítik-e a roma diákokat, mint ahogy azt sem, mekkora a ténylegesen hátrányos helyzetűek aránya az osztályokban - fogalmaz. - Az uniós források elosztásánál a közoktatási intézményeket fenntartó önkormányzatoktól megkövetelik, hogy csatoljanak úgynevezett települési esélyegyenlőségi tervet a pályázatukhoz, enélkül nem juthatnak fejlesztési pénzekhez. De ki ellenőrzi, hogy a tervekből mi valósul meg? - kérdezi Mohácsi Erzsébet.
"Az SZDSZ az integrált oktatás fokozottabb ellenőrzését szorgalmazza" - áll a liberális párt közleményében. Sándor Klára és Gusztos Péter, az SZDSZ parlamenti képviselői úgy vélik: Mohácsi Erzsébet a politika súlyos mulasztására mutatott rá. A kormánypárti politikusok elfogadhatatlannak tartják, hogy az integrációt felvállaló iskolák közül akad olyan, amelyik melléképületbe elkülönített roma osztályokat hoz létre. Közleményükben felhívják a pártok figyelmét, hogy vállaljanak aktívabb szerepet a romák iskolai integrációjának elősegítésében.
Gusztos egyébként többször is felszólalt már azt kifogásolva, hogy a tavaly februárban megalakult "Iskolai esélyegyenlőségi és integrációs albizottság" egyetlenegyszer sem ült össze, még a munkarendjét sem állapította meg. Ennek a testületnek a feladata volna a képviselő szerint tiltakozni és "szakmai válaszokat adni" azokra a felvetésekre, amelyek - idézzük - az integrált oktatás problémáit rejtett rasszista üzenetek közvetítésére használják fel. Az SZDSZ azt kéri az albizottság tagjaitól, hogy a tavaszi ülésszakban üljön végre össze a testület, és kezdje meg a munkát - hallgassa meg az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány elnökét.
|