
A remény hal meg utoljára Teknős Miklós
Hamarosan nyitunk - virít a felirat a leendő Design Terminál B épületének kirakatában. Persze tág fogalom a "hamar", és hatévnyi huzavona után már senki sem meri megsaccolni, pontosan milyen időtartamot határozhat meg. 2005 óta üresen áll a felújított egykori Volán-busz- állomás épülete. Azaz van lakója - egy őrző-védő cég. Tavaly megírtuk: betörtek ide a március 15-i utcai zavargások idején, akkor néhány mészkőlap is leesett a műemlék falakról.
De nem e sérülések miatt nem költözhetett be ide a Pohárnok Mihály vezette Design Terminál. Mint már oly sokszor megírtuk: kevés az energia a házban, amely működtethetné a hűtő-fűtő-villamosenergia-berendezést. Persze ez könynyen orvosolható probléma is lehetne, meg kell rendelni a bővítést. De a pincében lévő hőközpont a szomszédos Gödör Klubot is ellátja. Az viszont az Oktatási és Kulturális Minisztérium tulajdonában van, és még a Volán-busz-állomás működésekor született az a szerződés, amely szerint a pályaudvarnak ugyancsak a minisztérium garantálja az áramot. Ne felejtsük, a dizájnközpontnak jóval nagyobb az energiaigénye, mint néhány pénztárnak!
Az OKM-nek azonban nincs pénze bővítésére, derült ki 2006 januárjában. Egy évvel ezelőtt egy szakértő felvetette, a beruházásért felelős Központi Szolgáltatási Főigazgatóság rendelje meg a munkát a Budapesti Elektromos Művektől, és finanszírozzák saját forrásból. A munkát lassította, hogy az Elmű már háromszor adott árajánlatot a hálózatbővítésre, és még mindig nem lehetett pontosan tudni, valójában mennyi energiára lenne szüksége a Terminálnak.
Ma már tudjuk, hogy ennek ellenére március végéig nem kerül sor díszes megnyitóra, sőt az sem véletlen, hogy a hétvégi dizájnfesztivált is a szomszédos Gödörben tartják meg. A hálózatbővítés ugyanis még el sem kezdődött. Augusztustól február végéig papírra vetették a szerződést az Elművel, és mint Závecz Ferenc szakállamtitkártól megtudtuk: úgynevezett szolgalmi jogot hoztak létre az OKM által vagyonkezelt, de nem tulajdonolt területen.
Mivel Schäffer István szabadságon van, helyettesét, Weinachtné Hulé Margitot kérdeztük arról, várható-e idei nyitás. Megtudtuk: ez év második negyedévében fejezik be a munkát, a hét végére meg-lesznek a határidők. Nemcsak a hőközpontot bővítik, hanem a garanciális munkákhoz is hozzálát a Hérosz Zrt.
|