- Amióta bevezettük, hogy se magyar foci, se magyar politika, sokkal kellemesebb a hangulat itt, a Makk Hetesben

Marabu

Komor hangulat szokott uralkodni ezekben a kazamatákban, de nem most! Most mindenki szenvedélyesen politizál, titkárnők, orvosok, páciensek, gyógytornászok és takarítónők egyaránt. A pezsgés oka: Obama. Aki, mint tudjuk, egy aránylag fiatal, 46 éves demokrata párti szenátor Illinois államból. Félvér, az anyja fehér amerikai. Indonéziában és Hawaiiban nőtt fel. A Harvard Egyetemen szerzett jogi diplomát, Chicagóban dolgozott közösségi szervezőként, majd Illinois állam képviselő-testületének tagja lett. Csak 2004-ben választották be az amerikai szenátusba.

A történelem és a politológia iránt érdeklődők tudják, hogy nemcsak az a fontos, mit mond valaki, de még inkább az, hogy mikor és milyen körülmények között mondja. Van-e visszhangja, rezonanciája? Obama remek szónok, a legkiválóbb a jelenlegi amerikai politikusok közül, de hiába lenne az, ha nem lenne olyan erős az igény egyre több amerikaiban és főleg a fiatalokban, hogy felrázzák őket a letargiájukból.

A New York Timesban január elején egy újságíró - nyilván Obamára gondolva - feltette a kérdést: tud-e egy egyén vagy egy nemzet valamire jutni retorikával és szenvedéllyel a társadalomba mélyen beivódott cinizmus, apátia és megosztottság ellenében? Az újságíró igennel válaszolt. Noha szerinte a politika még mindig a lassú sávon, a tudomány, a gazdaság és a társadalom teremtő, alkotó dinamikája mögött kullog, de ez mégsem jelenti azt, hogy legalábbis egyes politikusok ne próbálnának gyakorlati megoldásokat találni súlyos társadalmi problémákra.

Hillary Clinton is készen áll problémák megoldására, de ő - David Brooks szerint - egyfajta kiskereskedői racionalitással mérné ki "áruit" ilyen-olyan kormányprogramokban azoknak, akik igénylik. Hívei általában az idősebbek, akik biztonságra vágynak, természetesen sok nő és a kevésbé képzettek, akiket leginkább fenyegetne egy esetleges gazdasági válság. Ők konkrét segítségre, és nem szép szavakra vágynak.

Obamának is vannak részletes problémamegoldó javaslatai, de ő a hangsúlyt a reményre és egy jobb jövőbe vetett hitbe helyezi. Tudatosan vagy nem, de követi az egykori New York-i kormányzó, Mario Cuomo tanácsát: a választási kampány legyen költészet, a kormányzás próza.

Egy idős kollégám, aki katona volt a második világháborúban, tart Obamától, éppen a karizmája miatt. Jól emlékszik arra, hogy a karizma milyen ördögi célokat is tud szolgálni. Ő naiv demagógnak titulálja Obamát. Szerintem tévesen. Mindenki, aki ismeri őt, a legnagyobb elismeréssel adózik intelligenciájának, nyugodt, derűs természetének és optimizmusának. Nincs benne semmi a hamis és mesterségesen összerakott politikusból. Az amerikai választók zöme józan, és két ilyen "megcsinált" politikust, Rudy Gulianit és Mitt Romneyt már kitessékelt a porondról.

Igaz, hogy Obama karizmatikus látnok, de nem autoriter maximalista. Őt érdekli, hogyan gondolkoznak mások, főleg azok, akik nem értenek vele mindenben egyet. Ellenfelei igazát is elismeri, ha meg tudják őt győzni róla. Ezért lenne az elnökválasztáson több esélye, mint Hillary Clintonnak, mert Hillary csak a demokrata párti szavazókra támaszkodhatna, Obama pedig magához tudna vonzani sok függetlent, és esetleg még republikánusokat is. Elnökként Obama végre Amerika szebbik arcát mutathatná meg a világnak, és helyre tudná állítani az ország megtépázott tekintélyét.

Obama konszenzusra törekszik, mert hisz abban, hogy értelmes és józan emberek közös nevezőre tudnak jutni. Ez nem jelenti azt, hogy hisz valamiféle mesterségesen összetákolt nemzeti egységben - kedves jó barátom, Deák István kiválóan elemezte ennek lehetetlenségét e hasábokon (Búcsú a nemzeti egység mítoszától, február 9.) -, hiszen a demokrácia lényege az állandó vita. De nem a gyűlölködő ármánykodás, ami minden lehetséges megoldást zátonyra futtat. "Lehet egymástól különböző módon gondolkodni, anélkül, hogy kellemetlenek és ellenszenvesek lennénk egymás számára" - mondogatja Obama beszédeiben.

Noha nem harcos természet, a maga igazáért kiáll, nem puhány, de nem dogmatikus, nem merev, nem hajthatatlan. És eléggé fiatal ahhoz, hogy ne lehessen rákenni a 60-as évek "bűneit", a szabadosságot, a kábítószeres kultúrát, az erkölcsi relativizmust. Hiába igyekezett Bill Clinton mint elnök lavírozni a jobb- és a baloldal között, a jobboldal sohasem bocsátotta meg neki, hogy a 60-as évek progresszív fiatal generációjához tartozott. Obama gyerek volt még akkor.

Obama jól látja, hogy nagyon erős a kihasználatlan, lappangó idealizmus az amerikaiak, és főleg az amerikai fiatalok körében. Ezért folyamodik hozzájuk, és ígéri meg nekik a szakítást az elavult, cinikus és korrupt politikával, "a megtört ígéretek politikájával". Ez sokunk szerint nemcsak a demokrata párt, de Amerika nagy reménye is.

A szerző történész, ny. egyetemi tanár, New York