|
Egyre több vállalkozó fantáziáját mozgatja meg, hogy nálunk még mindig csak az adásvételek kisebb részét intézik ingatlanközvetítőn keresztül. Három nagyobb külföldi ingatlanhálózat is jelezte, hogy terjeszkedne nálunk, és kisebb magyar irodák is tervezik a hálózatépítést.
- A leginkább előrehaladott fázisban a francia Laforet tárgyalásai állnak, a cég valószínűleg már az idén megállapodik magyar franchise partnerével - mondta el lapunknak Mandel Katalin, a franchise tanácsadással foglalkozó Dakexpo Kft. ügyvezetője. - Az Európa-szerte több mint hétszáz irodával működő hálózat a magyarországi "mesterjogokat" kétszázezer euróért árulja. Ezért a rendszer hazai sajátosságokhoz adaptált változatát és szakmai támogatást kínálnak.
Szintén komoly érdeklődő a spanyol Alfa Inmobiliaria, amely jelenleg körülbelül hétszáz irodát üzemeltet, és Európán kívül már Amerikában is megvetette a lábát. - A cég a magyar piac dinamikus meghódítását tervezi, ennek érdekében rugalmas feltételrendszer mentén tárgyal a magyar partnerekkel - mondja Mandel Katalin. A cég a hatvanezer euróért megvásárolható, kizárólagos magyarországi mesterjog mellett egyedi konstrukciót is ajánl: a mesterjogot (mintegy piaci próbaként) ki is lehet bérelni. Az egy éve folyó tárgyalások lassan lezárulnak, a cég az idén belép a hazai piacra.
Magyarországon terjeszkedne az amerikai Century 21 is, de Mandel Katalin szerint ebben az esetben inkább csak a bejáratott márkanév eladásáról lehet szó. A cég különösebb energiákat eddig nem mozgósított a magyar partnerek megtalálásához, ráadásul a franchise hálózathoz való csatlakozás feltételeit is nagyon szigorúra szabta. - Bár nagy az érdeklődés, az eddigi jelentkezők valamennyien meghátráltak, amikor elolvasták a tárgyalások megkezdése előtt kitöltendő adatlapot.
A hazai nagy ingatlanhálózatok az új hálózatok hírére sem veszítettek optimizmusokból. Állítják: aki minőségi szolgáltatást nyújt, annak nincs mitől tartania. Kühne Katalin, az Otthon Centrum franchise hálózatának ügyvezető igazgatója úgy véli, az európai láncok miatt nem kell, hogy fájjon a fejük, valószínűleg inkább az átfogó nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező Century 21 jelenthet erős konkurenciát a hazai ingatlanosoknak. - Aggodalomra nincs okunk, mivel a magyarok többségét továbbra is a magyar piac érdekli. Továbbra is arra fogjuk helyezni a hangsúlyt, hogy egyre jobb minőségű, egyedi szolgáltatásokkal várjuk az eladókat és a vásárlókat. A hazai piacban gondolkodó ügyfelek számára ugyanis ez a legfontosabb és nem az, hogy egy cég hány országban van jelen - mondja a jelenleg 106 irodás hálózat ügyvezetője.
Szalay Kinga, a Duna House franchise igazgatója sem félti az újaktól cégük piaci pozícióját. - Míg 4-5 éve hazánkban még szinte ismeretlen volt az ingatlanfranchise fogalma, mára egy ilyen hálózat létrehozása leginkább már csak pénzkérdés. A magyar piac egyre telítettebbé válik, ráadásul a hazai ügyfelek mentalitása is nagymértékben különbözik a nyugati országokban megszokottaktól, ezért aki az itteni piacra kíván belépni, annak nagyon alapos előkészületeket kell tennie - mondja Szalay Kinga. Szerinte a külföldi megoldások hazai átvétele szinte lehetetlen feladat, mert csak egy, külön a magyar igényekre kialakított rendszer tud maximálisan alkalmazkodni az itteni piac sajátosságaihoz.
A nemzetközi piacról nemrég Magyarországra érkezett RE/MAX hálózat azonban meglehetősen könnyen vette az akadályokat, és az ő franchise láncolatába mostanra 43 hazai partner lépett be. - Biztosak voltunk benne, hogy a sikereinket látva nemzetközi versenytársaink is hamarosan megjelennek, ez azonban az ügyfeleknek csak előny, hiszen így az ingatlanosok újabb világszínvonalú szolgáltatásokkal versenyeznek majd a kegyeikért - mondta Kesthely Bence, a cég regionális igazgatója.
A külföldi nagyok mellett vállalkozó kedvű, kisebb hazai irodák is szeretnének nagyobb részt szakítani a piacból. Mandel Katalin azt mondja, az utóbbi időben több hazai ingatlanos is felkereste tanácsadó cégüket, mert meglévő pár irodájából franchise rendszerű hálózatot szeretne létrehozni.
|