Az MSZP, a Szabad Sajtó Alapítvány és a Táncsics Alapítvány tegnap köszöntötte a politikust

Reviczky Zsolt

Ez a megközelítés kész volt az engedményekre mindenben, ami ott és akkor másodlagos volt, viszont következetesen ragaszkodott ahhoz, ami ott és akkor döntő fontosságúnak tűnt. Nyersnek sikerült ebben támaszkodnia az akkori - nagyrészt az 1953 és 1957 között indult reformvitákban iskolázódott - közgazdászok többségére. Az ötvenes évek második, illetve a hatvanas évek első felében ezek az emberek megértették, amit a más szocialista országokban működő kollégáik többsége nem: a tervutasítások megszüntetéséből, a központi anyagelosztás felszámolásából nem lehet engedni. Ez, valamint a középirányító szervek gyámságától megszabadult vállalatok nyereségérdekeltsége és a belföldi áraknak a külpiaci árakkal az egységes devizaszorzók révén történő összekapcsolása lett az alapja annak, hogy az új mechanizmusban érdemi változások mentek végbe a vállalatok és ennek alapján az egész magyar gazdaság működésében. Sok minden persze nem vagy csak kevéssé változott, a magyar közgazdászok két évtizeden át mindig - s joggal - elégedetlenek voltak a megreformált gazdaságirányítási rendszerrel, és mégis: az új mechanizmus körülményei között a magyar vállalati szektor nyitottabbá vált a világra, némi tere nyílt a magánkezdeményezésnek, s Magyarország két évtized elteltével fogadókészebb lett a rendszerváltásra, mint a többi szocialista ország. Nyers Rezsőnek és a vezetésével dolgozó közgazdászcsapatnak is köszönhetjük, hogy a rendszerváltás első évtizedében Magyarország a régió legsikeresebb országa lehetett.

Persze ők a diktatúra viszonyai között próbáltak reformot csinálni, s nem szabad országban. Minden gondolat megfogalmazásakor ügyelniük kellett arra, hogy az hogyan hangzik orosz fordításban - 1990 óta a kormányon levőknek nincsenek ilyen gondjaik. Ők egypártrendszerben éltek és működtek, s nem demokráciában, mint a maiak. Volt köztük, aki hitt az állami tulajdon melletti piacgazdaság lehetőségében, mások nem, de az utóbbiak is tudták, hogy a szovjet birodalmon belül csak az ismert kötöttségek keretei között lehetett jobb megoldásokat keresni. Az a kérdés, hogy vajon nem magántulajdonon alapuló piacgazdaság volna-e a kívánatos megoldás (ez az a kérdés, ami a lengyel Szolidaritást 1981-ben végletesen megosztotta), akkor Magyarországon nem volt napirenden, s úgy tűnt, hogy az akkori generáció életében már nem is kerülhet a napirendre.

Nyers és társai az akkori körülmények között kihozták a lehetőségekből a maximumot. Többet, mint bárki más a szovjet birodalom országaiban. Teljesítményüket, s személyesen Nyers teljesítményét ezen az alapon indokolt négy évtized elteltével elismernünk. Ez az - kihozni az adott lehetőségekből a maximumot -, amire a mai magyar politikai osztály nem képes. A mai politikai osztály, mely évszázadok után először egy független ország ügyeit intézi, s rendre a választók többségének bizalmából kerül tisztségébe, e megbízatással visszaélve rendre a jövő esélyeinek eljátszásában jeleskedik, s nem a jövő esélyeinek megteremtésében, mint ezt Nyersék tették. E kontraszt fényében értékelhetjük csak igazán Nyers Rezső teljesítményét.

A szerző közgazdász