|
Néhány képviselő "átállása" biztosíthatná a kormányzást Gyurcsány eltökélte, hogy kiszorítja az SZDSZ-t a koalícióból?
Vannak, akik a miniszterelnök szombati beszédét a kapkodás jelének minősítették, mégis, több jele van annak, hogy megfontolt forgatókönyv alapján cselekszik, és ebben akár az is benne van,. hogy az SZDSZ-t kiszorítja a koalícióból - nyilatkozta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter menesztésének bejelentése után a Klubrádióban Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász, a Méltányosság Politikaelemző Központ vezető munkatársa. Ha ez előrehozott választásokhoz vezetne, az az MSZP és az SZDSZ számára is végzetes lenne az elemző szerint. Elképzelhető azonban, hogy megvalósítható lesz a kisebbségi kormányzás. Nincs szükség a többség biztosításához a teljes SZDSZ-farkcióra. A képviselők egy részének támogatása elegendő lehet. Az SZDSZ éppen olyan állapotban van, hogy akár a szakadás is a lehetőségek között van. Elképzelhető - erről akár a kormányfő tájékozódhatott is - hogy néhány liberális képviselő továbbra is támogatná a kormányt - mondta Szentpéteri Nagy Richard, aki ezt a lehetőséget látja a legvalószínűbbnek. - Egy ilyen megoldás persze tartalmi változást hozna, 2010-ig az eddiginél visszafogottabb politizálásra, a reformlendület visszavételére kényszerítené a kormányt. Az alkotmányjogász felhívta a figyelmet, hogy nagyon sok országtól eltérően a magyar miniszterelnököt - a köztársasági elnök javaslatára - a parlament választja. Magyarországon formálisan is szükséges a parlamenti többségnek megszavazni egy kormány megalakulását. A jelenlegi kormány 2006-ban erre megkapta a lehetőséget. Kisebbségi kormányzás esetén a kormány működésének folyamatossága a hangsúlyos. Be lehetne nyújtani bizalmatlansági indítványt, de ennek nincs sok esélye, mert nem elég leszavazni a kormányt, hanem új kormányfőt állító konstruktív bizalmatlansági indítványt kell elfogadtatni. A magyar alkotmányos rendszerben a köztársasági elnöknek szűk lehetőségei vannak a parlament feloszlatására - tette hozzá az alkotmányjogász. - Két olyan esetet ír elő az alkotmány, amelyek Szentpéteri Nagy Richard szerint soha nem fog bekövetkezni, és ha mégis előállna, az államfő részéről a parlament feloszlatása ekkor is csak lehetőség.
A legnehezebb helyzetben az SZDSZ van, mert a koalícióból való kilépés "harakirit" jelentene, de a koalíció fenntartásával járó opresztízsveszteség is súlyos károkat okozhat számukra. Az elemző szerint a liberálisok történetük legsúlyosabb válságát élik át. Abban az esetben, ha a várható alkuk során nem tudják elérni (akár, végül is a szakminiszter menesztésének elfogadása árán is), hogy a magántőke valamilyen formában részt vehessen az egészségbiztosítás finanszírozásában, számukra semmi értelme nem marad a koalícióban maradni.
"Megállítani az alávaló gazembereket"
Szombaton a Hősök terén ismét gárdistákat avattak. Néhány tiltakozó flashmobot szervezett, és a gyűlésről távozó néhány száz szélsőséges helyét kezdték jelképesen feltakarítani. A gárdisták szimpatizánsai azonban verbális és fizikai erőszakkal (rúgásokkal, lökésekkel) megakadályozták az akciót. "Megrugdosott antifasiszták" címmel írt jegyzetet erről Tamás Gáspár Miklós a Népszavában. "Lehetetlen, hogy ne fejezzük ki mélységes undorunkat és utálkozásunkat amiatt, ami a gyalázatos ünnepség végén történt. Most már nemcsak azt kell látnunk, hogy a fasiszták nyíltan parádéznak Magyarország városainak és községeinek utcáin (...) hanem most már azt is, hogy a Magyar Köztársaság fővárosának kellős közepén büntetlenül bántalmazzák és megalázzák azokat, akik velük szemben a Magyar Köztársaság alkotmányának - továbbá az Egyesült Nemzetek, az Európai Unió. az Európa Tanács alapító és alapvető egyezségokmányainak - szellemét képviselték" - olvasható a cikkben. A honlap fizetős tartalmai közé tartozó cikk itt található>>>>>
Titokzatos csomag az érdi Fidesz választási visszaéléséről szóló adatokkal
A Mix Online közölte: egy szerkesztőségükbe érkezett, névtelen feladótól származó dokumentumcsomagból jogászok szerint választási visszaélés gyanúja vethető fel. A Fideszben a portálnál található papírok szerint "tudtak az ügyről, de elsikálták, nem akartak botrányt." A Fidesz-KDNP listája egyszercsak megváltozott - korábban belső vizsgálat is folyt a "párt érdekében" módosító képviselő ellen - a dokumentumok és s részletek a Mix Online-on>>>>>>
VIDÉKI LAPSZEMLE
Majdnem a tettlegességig fajuló országos közgyűlés a hazai románoknál
"Soha nem látott nyílt színi, személyeskedő, sőt kis híján a tettlegességig menő vita és veszekedés jellemezte a Magyarországi Román Országos Önkormányzat szombati gyulai ülését. Hosszú ideje elfojtott és régóta érlelődő indulatok törtek felszínre, a hamu alatti parázs újra lángra kapott. Olyan jeleneteknek volt szemtanúja a Hír6.hu tudósítója, amelyre példát sem tud mondani. A hazai románságon belüli szakadás eddig is egyértelmű volt. Hogy a szombati események egy nyílt háború kezdetét jelentik, vagy a régi konfliktus új fejezetét, azt még nem tudni. A történtek után nem lesz könnyű egyben tartani az országos román önkormányzat közgyűlését" - írja a Békés megyei Hír6 portál tudósítója.
Szegeden vagy Pécsett is különlegességnek számítana, ami Gyulán megesett
Gyulán a Mogyoróssy János Városi Könyvtár nagyterme szombaton könyvárverés színhelye volt - olvasható a Hír6 portál kommentárral fűszerezett beszámolójában. "Az árverés komoly ügy. Szándék kell hozzá, helyszín, szervezők, lebonyolítás. Megszámoltam: nyolc ember kellett ahhoz, hogy minden flottul menjen. Waloschek Miklós, az árverés vezetője abszolút profi. Érzi, tudja, mire nem kell erőltetni a licitet. A második gyulai könyvárverésen 194 tétel kínáltak megvételre. Csupán becslés, hogy ennek negyedére nem licitált senki. Szerintem nem rossz arány, de nem vagyok árverési szakértő. Egyszerre volt meglepő és imponáló, hogy ezt a 194 tételt egy óra alatt (!) ledarálták." Részletek a Hír6-on>>>>>
Húsipari múzeum és kis termelőüzem létesülhet Gyulán
Múzeum, inkubátorház, s ezzel együtt a legjobb gyulai hentes-hagyományokat megőrző kis termelőüzem kaphat helyet a békési fürdővárosban a volt vágóhíd épületében, miután a képviselő-testület ingyenesen átadta azt a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesületének - olvasható a Hír6 beszámolójában>>>>>
AZ MTI LAPSZEMLÉJE
Drágul a svájcifrank-hitel
Nehezebb napok elé néznek a svájcifrank-alapú hitellel rendelkező adósok: a frank bankközi kamata folyamatosan emelkedik, ráadásul a forinttal szemben is erősödik az alpesi ország fizetőeszköze - írta hétfői számában a Világgazdaság. Mindkét tényező, így a kamat és az árfolyam alakulása is a havi törlesztőrészletek emelkedésének irányába hat. A lap emlékeztet arra, hogy több magyarországi banknál idén már drágultak a svájcifrank-alapú hitelek, ám az erősödő piaci verseny miatt vannak olyan pénzintézetek is, amelyek még ragaszkodnak a tavalyi kondíciós listákhoz, és nem drágítanak a hiteleiken, inkább lenyelik a forrásköltségek növekedését. (MTI)
Egyre gyakoribb a dolgozók munkahelyi megfigyelése
Egyre gyakrabban figyelik meg alkalmazottaikat a vállalatok idehaza is; bár ez Magyarországon még korántsem annyira elterjedt, mint tőlünk nyugatabbra, botrányok eddig is voltak - olvasható a Világgazdaság hétfői számában. A lap szerint mára elsősorban a virtuális világban végzett megfigyelések kerültek a középpontba, így az elektronikus levelezésé, valamint az internethasználaté. Leggyakrabban a költségek csökkentése miatt merül fel az alkalmazottak telefonhívásainak és internet-hozzáférésének korlátozása vagy ellenőrzése. Az újságnak nyilatkozó szakember szerint a megfigyelés magában foglalhatja akár a képernyőtartalom és a billentyűütések naplózását is. (MTI)
Már nem keresik Szetey utódját
Már nem keresi a kormány a két hónapja posztjáról távozó Szetey Gábor személyi ügyi államtitkár utódját, a feladatot a jövőben alacsonyabb szinten oldják meg - írta hétfői számában a Népszava. A lap értesülései szerint a kormány személyügyi főnöki posztját Kisfaludy Zoltán szakállamtitkár kapja meg, aki ideiglenesen eddig is ellátta a feladatokat. A jogi végzettségű, ám humánpolitikai tapasztalatokkal nem rendelkező szakállamtitkár megbízásáról várhatóan a héten dönt a kormányfő. A Népszavának arra a kérdésére, miért kért parlamenti felhatalmazást a kormány ahhoz, hogy rendeletben bízhassa más szervezetre a közigazgatásban dolgozó köztisztviselők személyi anyagának kezelését, a kormányszóvivői iroda azt közölte: "szó sincs a kormányzati személyügyi központ megszüntetéséről". (MTI)
Kövér László szerint Magyarország egyetlen esélye a pártok feletti összefogás Magyarországnak csupán egyetlen esélye van, ha pártok feletti összefogással sikerül megvetni egy új politika alapjait - jelentette ki a Magyar Hírlapnak adott, hétfőn megjelent nyilatkozatában Kövér László. A Fidesz választmányának elnöke szerint új nemzeti egységre van szükség, amelyben nem egyetlen központi vélemény érvényesül, és az értékrendek különbözőségében a jövő érdekében sikerül közös pontokat találni. Véleménye szerint fontos lenne, hogy az MSZP, eljutva a párt zsákutcájának végére, képes legyen végre megújulni. Kövér László azt hangoztatta, nem lehet politikai programot hazugságra építeni, márpedig az MSZP és az SZDSZ politikája a rendszerváltás óta hazugságra épül. Valóságos elvi alapok és értékrend nélkül, napi taktikai célokból, a hatalom bármi áron való megszerzése volt a politikájuk mozgatórugója, s ez csakis zsákutcába vezethetett - áll az interjúban. (MTI)
Háromezren kerülnek utcára A konvergenciaprogramra hivatkozva az idén újabb háromezer közszolga elbocsátásával számol a kormány - értesült a Magyar Nemzet. A lap hétfői számában azt írta, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének (MKKSZ)főtitkára megdöbbentőnek tartja a tervet, mert a költségvetési szférában 2006. június-2007. december között már kilencvenezerrel csökkent az álláshelyek száma. A kormányszóvivői iroda az újság megkeresésére azt közölte, hogy a központi költségvetési szférában történt elbocsátások hosszúra nyúlt sora tavaly 12.500 főt érintett, az idén pedig további 3.000 álláshellyel kevesebbel számol a konvergenciaprogram. Fehér József, az MKKSZ főtitkára azért nevezte megdöbbentőnek az újabb háromezer fős elbocsátás tervét, mert a konvergenciaprogram 2006-2007-re vonatkozott, erre az évre pedig nyugalmat, stabilitást ígért a kormány. (MTI)
|