
Kurucz Árpád
 BKV és MÁV-sztrájk: hatalmas dugók a fővárosban MTI - Füzesi Ferenc
 Nemsokára helyreáll a tömegközlekedés... Móricz Simon
A Fővinform információi szerint legalább háromszor akkora a forgalom a fővárosi útvonalakon, mint általában. "Esetenként lassú a haladás, néhol viszont áll" - tette hozzá az ügyeletes. Több helyen az okoz problémát, hogy az autósok beállnak a kereszteződésekbe, s így akadályozzák a forgalmat. A rendőrség honlapjára feltett közlemény szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság ellenőrzi a pályaudvarokat, a közlekedési csomópontokat, illetve a bevezető utakat, valamint forgalomtereléssel, forgalomirányítással segíti a közlekedést. A reggeli órákban több anyagi káros baleset történt a városban, a kialakult helyzetben a baleseti helyszínelők rövid időn belül lefolytatták a szemléket. A Budapesti Rendőr-főkapitányság mindent megtesz annak érdekében, hogy a forgalom haladhasson Budapest utcáin, körülbelül 300 rendőr vesz részt a forgalom segítésében, a kereszteződésekben való biztonságos áthaladásban - áll a közleményben.
A rendőrség arra kéri az embereket, hogy a közlekedés során a villamospályákat, buszsávokat ne vegyék igénybe, és a KRESZ szabályainak megfelelően közlekedjenek - olvasható a rendőrségi közleményben.
A BKV Zrt. két alvállalkozója - a Nógrád Volán és a VT Transman - a hétfői sztrájk alatt is zavartalanul üzemelteti járatait. A sztrájk alatt normális menetrend szerint közlekedik a főként Budafokon és a XI. kerületben üzemelő 150-es, a 14 és 114-es, a 41-es és 41 gyors, a 250-es, az 50-es, az 58-as, a 13-113-113A, a 30-as és a 87-87A-187 jelzésű autóbusz. A hétköznapi menetrend szerint járnak majd a IV., XIV. és a XVII. kerületben közlekedő 88-as, 120-as, 147-es, 170-es gyors jelzésű buszok.
A Munka törvénykönyve szerint a távollétet igazoltnak kell tekinteni, ha valaki a sztrájk miatt nem tud eljutni munkahelyére, ez ugyanis elháríthatatlan oknak minősül. Az elháríthatatlan ok miatt a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, a távollét idejét később ledolgozhatja, vagy szabadságot vehet ki erre az időre.
A közoktatásról szóló törvény alapján minden iskolaigazgató mérlegelheti, hogy az irányítása alatt lévő iskolában a sztrájk napján megtarthatók-e a tanítási órák. Az intézményvezetők a hiányzók és bejárók magas száma miatt rendkívüli tanítási szünetet rendelhetnek el, az iskoláknak azonban gondoskodniuk kell a tanulók felügyeletéről.
Eddig minden dolgozó csatlakozott a munkabeszüntetéshez, a járművezetők, forgalomirányítók és a műszakiak 99 százaléka sztrájkol - közölte Gulyás Attila, a Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnökhelyettese hétfőn a BKV-sztrájk kezdete után az MTI-vel. Az elnökhelyettes elmondta: "jelenleg nincs olyan munkavállaló a BKV-nál, aki felvenné a munkát. Ez vonatkozik a HÉV-re, a buszra, a trolibuszra és a metróra egyaránt, jelenleg majdnem minden áll" - tette hozzá. A szakszervezeti vezető szerint a dolgozók sorban érkeznek a munkahelyre és sorban jelentenek sztrájkot. Eddig összesen három darab 1-es jelzésű villamos állt hagyta el a Baross kocsiszínt - tette hozzá. A metrónál mintegy négyszázan csatlakoztak a munkabeszüntetéshez, az óbudai, a Kilián és a troli buszgarázsokból - telephelyenként mintegy nyolcvannak kellene már üzemelnie - eddig egyetlen busz sem állt ki - mutatott rá Gulyás Attila. Az elnökhelyettes szerint a sztrájkolók nagyon fegyelmezettek. Nemes Gábor, a Cinkotai Autóbusz Üzem Szakszervezet elnöke elmondta, hogy az első - nappali műszakban dolgozó - buszvezetők "félreálltak", még egyetlen jármű sem hagyta el a telephelyet, amelynek hétfőn 290 buszt kellene kiadnia. "Áll a forgalom" a kelenföldi autóbusz telephelyen is, amelynek 270 buszt kellene indítania hétfőn - közölte Bartha Pál, a Fürst Autóbusz Szakszervezet elnöke, aki hozzátette, hogy eddig mintegy hatvanan csatlakoztak a sztrájkhoz.
A sztrájk hétfő délután egy óráig tart majd.
(MTI)
|