Frank Lüdecke hűséges a műfajhoz

Máté Róbert

- Nagy ajándék ez nekem, bár el kell ismerni, a nagykoalíció nem kedvez a politikai szatírának. Kevés támadási felületet kínál azonkívül, hogy a német belpolitika "leült" - mondja a Nyugat-Berlinben, pár hónappal a fal építése előtt született Lüdecke, aki 2006 márciusa óta viszont az NDK-időkben is népszerű (kelet-)berlini kabaré, a hamarosan ismét Budapesten látható Distel művészeti vezetői posztját is betölti.

A Distel előadásai politikailag erős töltetűek, politikusok nevével viszont nem lehet találkozni. - A nevesítés nekik megtiszteltetés, sőt ingyenreklám lenne - teszi hozzá a mimikájában néha a fiatal Robin Williamsra emlékeztető Lüdecke. Aki laposnak, de leginkább idejét múltnak tekinti az Angela Merkel frizuráját, öltözködését és fellépését cikiző poénokat, a kancellár asszony ugyanis 2005-ös választási győzelme óta megjelenésében is sokat változott.

Lüdecke elsősorban azon gazdasági-szociális problémákat dolgozza fel kabaréjeleneteiben, amelyek komolyan foglalkoztatják az itteni közvéleményt. Az ellátórendszerek sokszor fájdalmas megnyirbálása, a globalizáció, a munkahelyek kiszervezése, a középrétegeket is elérő lecsúszásveszély, az emberek mobilitása egytől egyig kurrens téma az egyre jobban szétszakadó társadalomban. - Nem ismerek tabutémákat. Pontosabban, szerintem egy dologgal, a holokauszttal ízléstelen viccelődni - hangoztatja Lüdecke, aki szerint az iszlám is lehet poén tárgya, feltéve, ha az jó poén. Rengeteg tiltakozó telefont és személyét szidalmazó e-mailt kapott a Hotel Hoyerswerda című, a szélsőjobboldali gyűlöletpropagandát kifigurázó szkeccsért. A szászországi városban sokan sértve érezték magukat, pedig ott is jól tudják: a német közvélemény jelentős része a hoyerswerdai menekültszállás ellen 1991-ben elkövetett barbár támadás és gyújtogatás nyomán a település neve hallatán önkéntelenül is az idegengyűlöletre asszociál.

Miközben a szociális kérdések előtérbe kerülésével komoly közönségigény mutatkozik a minőségi politikai kabaréra, Németországot sosem látott comedyhullám önti el. A kereskedelmi tévék kis késéssel, de felfedezték az Amerikából érkezett stand-up műfajt, nincs olyan magáncsatorna, ahol ne futnának a gyorsan és olcsón elkészíthető egyszemélyes show-k. Bár a féltucatnyi viccel haknizó "sztárok" produkcióinak színvonala erősen övön aluli tájékon mozog, Lüdecke szerint hamis klisé, hogy a németeknek nincs humoruk, ami van, az pedig durva és nyers lenne.

Lüdecke nem tagadja: a szakma minden mélységét megjárta, amíg eljutott jelenlegi pozíciójába. - Buxtehudéban, nyolcfős közönség előtt lenyomni másfél órát, az a kihívás - meséli a korábban a neves német komikus, Dieter "Didi" Hallervorden szövegírójaként dolgozó humorista, aki rendszeres vendége az ARD közszolgálati tévéadón futó Scheibenwischer (Ablaktörlő) című "régi vágású kabarénak". A szólóban is sokat turnézó, az idén éppen Koppenhágában zajos sikert arató Lüdecke abban biztos: olyan fellépést nem vállalna el, mint azon kollégái, akik tavaly ősszel felváltva viccelődtek Edmund Stoiberen, illetve utánozták a tartományi kormányfői és pártelnöki poszttól búcsúzó bajor politikust a CSU müncheni buliján. Ha Lüdeckét mégis meghívnák szórakoztatni a kancellári hivatalba vagy valamelyik berlini pártszékházba, azzal térne ki, hogy inkább jöjjenek át a Distelbe. A Friedrichstrasse nincs olyan messze.