
Domaniczky Tivadar
- Valószínűleg sokakat meglepett távozásának időzítésével. Miért éppen most mondott le, amikor folyamatban van a digitális műsorszórásra kiírt pályázat, amely különösen fontos az Antenna Hungária számára?
- Én nem hiszem, hogy ebben bármi meglepő lenne. Amikor tavaly év végén lemondtam az Antenna Hungária vezérigazgatói posztjáról, jeleztem, hogy elnökként elsősorban a Nemzeti Hírközlési Hatóság digitális műsorszórásra kiírt tenderével, az Antenna Hungária pályázatának előkészítésével fogok foglalkozni. Most, hogy a pályázat elkészült, egy új szakasz kezdődik mind a műsorszóró, mind az én életemben. Ahogyan a távozásomról kiadott közlemény is fogalmaz: új kihívásokra szeretnék koncentrálni.
- Az a hír járja, hogy ön és az új tulajdonos, a francia TDF több mindenben nem értettek egyet az Antenna Hungária jövőjét illetően, és emiatt mondott le tavaly a vezérigazgatói posztról, s emiatt távozik most a vállalattól is.
- A stratégiai kérdéseket illetően mindenben egyetértettünk. Vezérigazgatóként azon dolgoztam, hogy felkészítsem a társaságot azokra az új piaci kihívásokra, amit a digitális műsorszórás jelent. Amit operatív vezetőként tudtam, azt megtettem, ezért adtam át a stafétát tavaly év végén, a digitális műsorszórásra kiírt pályázat előkészítésével pedig elvégeztem az elnökként vállalat feladatomat is.
- Tudja már, hogy hol és milyen területen folytatja a pályafutását? Megmarad a telekommunikációs területen vagy esetleg visszatér a pénzügyi pályára?
- Több cégtől, köztük telekommunikációs és pénzügyi vállalattól is kaptam már megkeresést, illetve ajánlatot, de még nem döntöttem el, hogy melyik társaságnál, illetve milyen területen szeretném folytatni. Annyi biztos, hogy most néhány hét pihenés következik, aztán majd meglátjuk.
László Géza
1963-ban született. Diplomát a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem pénzügy és szociológia szakán szerzett 1987-ben, majd tanársegédként az egyetem pénzügyi tanszékén dolgozott 1992-ig. Ezután egy évig a Budapest Bank főmunkatársa volt, majd 1993-tól 1996-ig az Investel vezető közgazdászaként gazdasági előrejelzésekkel, befektetői kapcsolatokkal és kockázatkezeléssel foglalkozott. A következő két évben a Matáv stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója volt, 1998-tól 1999-ig pedig a CA-IB Értékpapír ügyvezető igazgatójaként, a pénzügyi tanácsadás üzletágvezetőjeként tevékenykedett. László Géza 1998-ban került az Antenna Hungáriához, melynek 2002 júliusáig az elnöke, 1999 februárjától 2007 végéig a vezérigazgatója, majd 2008. április 15-ig ismét az elnöke volt. Emellett 2000-től 2004-ig a Vodafone Magyarország (2003 júniusáig V.R.A.M.) igazgatóságának is tagja volt. László Géza nős, három gyermek apja.
|