
A kerékpár megdicsőülése NOL - Mudra László

NOL - Mudra László
A taxiállomás majdnem üres – csak a telefonon megrendelt taxik várakoznak, és gyorsan el is tűnnek az érkezőkkel. Aki nem volt ilyen előrelátó, téblábol egy darabig a metró lehúzott rácsainál, majd jobb híján gyalogosan indul neki a városnak. De olyan emberekkel is beszéltünk, akik a Déliben szembesültek vele először, hogy mit jelent, ha a budapesti tömegközlekedés valóban nem működik, és azonnal felszálltak az első visszainduló vonatra. (A Balaton, illetve a Velencei-tó irányába tartó szerelvényeken egyébként is láthatóan nagyobb a zsúfoltság annál, amit a reggeli időpont indokolna.)
Az aluljáróban semmilyen utastájékoztatás nem üzemel – ilyet egyébként a metró vonalán máshol sem találtunk –, pedig amúgy a BKV tudott volna szolgálni használható információval. (Aki például gyalog elsétált a Moszkva-térig, onnan már tovább tudott utazni a szórványosan közlekedő négyes-hatos villamossal.) Úgy tűnik, az utasokra ezúttal nem gondoltak.
A Budapesti Műszaki Főiskola harmadik kerületi, bécsi úti épülete előtt zsúfolásig tele a kerékpártároló (itt más napokon legfeljebb 2-3 bicikli szokott árválkodni. Dél-Budáról, Csillaghegyről, sőt Rákospalotáról is érkeztek hallgatók két keréken (egyikük kérdésünkre azt is megkockáztatta, hogy őszig nem is ül vissza a tömegközlekedésre, mert élvezetesebbnek találta a bringázást). A Dunakanyar felől érkező autókat figyelve a P+R új értelmezésére is találtunk példát: sokan a kocsijukon hozták el a kerékpárt a belváros széléig, onnan viszont már biciklivel haladtak tovább.
A Margit-hídon 9 óráig sűrű volt a gyalogos-forgalom, utána viszont eltűntek a gyalogosan munkába vagy iskolába igyekvők. A hídon, illetve a rakpart budai oldalán vezető kerékpárúton biciklisekből és görkorcsolyásokból is sokkal több volt az átlagosnál. A kerekezők birtokba vették a villamossínek közötti betonpályát, sőt – a szerény autóforgalmon felbátorodva – az Árpád fejedelem útra is kimerészkedtek. A kerékpár ezen a napon amúgy is megdicsőült: az egyik fővárosi kölcsönzőnél, a jellemzően inkább külföldieket kiszolgáló Budapestbike.hu-nál kérdésünkre azt mondták, hogy egy hónap alatt összesen nincs annyi magyar ügyfelük, mint ahányan tegnap bekopogtattak hozzájuk.
- A galériában Mudra Lászlónak, a Népszabadság-Ringier Oktatási Stúdió végzős fotóriporter-gyakornokának képei láthatók
|