Pedig a magyar fővárosban kiválóan lehet kerékpárral közlekedni. A pénteki BKV-sztrájk és a vasárnapi bringás felvonulás után nehéz lenne mást állítani. Ezeken a napokon becslések szerint az éppen úton levők mintegy 10 százaléka kerekezett, tömegbalesetek és nagyobb konfliktusok nélkül. Budapest egy kis időre Amszterdammá változott - pedig csupán annyi történt, hogy az autósok és a kerékpárosok átmenetileg tudomásul vették egymás létezését. Pénteken kényszerből, vasárnap viszont önként és jókedvűen.

Az a metropolis, ahol 50 (vagy 80) ezer bringás kényelmesen körbe tudja járni a belvárost, nem minősíthető kerékpározásra alkalmatlannak, bármit mondjanak is a politikusok. Nem a városszerkezet, és nem is a nem létező kerékpárutak miatt nem terjedt el Budapesten a bringázás. Amszterdam belvárosában sincs sokkal több bringaút, de ott a biciklisták nem számítanak alacsonyabb rendű polgárnak az utakon (és persze ők sem provokálják feleslegesen az autósokat).

A vasárnapi Critical Mass felvonuláson az is kiderült, hogy ebben a városban szinte mindenki bringázik. Ötven (vagy nyolcvan) ezer kerékpárost nem lehet csak úgy leakasztani a szögről: ezek az emberek itt élnek, és nyilván használják is a biciklijüket. Egyelőre inkább csak hobbiból, de valószínűleg közlekednének is vele, ha mernének. Kiszámolta már valaki, hogy mit nyerne vele Budapest, ha az utazók 10 százaléka nem csak egy napra ülne át a biciklire? Mennyi útépítést, buszbeszerzést, dugót, szmogot, zajt lehetne megspórolni?

A budapesti kerékpározást leginkább a félelem és a türelmetlenség töri kerékbe. Az odafigyelés nemcsak a volánnál ülőkből hiányzik, hanem sokszor a városvezetőkből is (típuspélda az Északi összekötő Duna-híd lezárása a kerékpárosok elől, alternatív bicikliút kijelölése nélkül). Nyilván jól jönne a jelenleginél több kerékpárút is, de az építkezést nem az aszfaltozással kellene kezdeni.