|
Írország az egyetlen, ahol az ügyet népszavazás elé viszik, a többi tagállam a parlament révén szentesítette, illetve szentesíti a dokumentumot, amely az Európai Alkotmány helyébe lépett, miután azt 2005-ben Franciaországban és Hollandiában - népszavazáson - elutasították.
Írország a maga alkotmányos kényszerével, amely referendumra rendeli bocsátani az EU-szerződést, 2001-ben már egyszer megbénította az uniót, amikor a népszavazáson elvetették az intézményi reformot és a bővítést tartalmazó Nizzai Szerződést. Az végül egy évvel később, újabb szavazáson kapta meg a jóváhagyást.
A népszavazáson részt venni jogosultak száma Írországban ez idő szerint valamivel több mint három millió.
A Lisszaboni Szerződést az ír parlamentben képviselt pártok mindegyike támogatja, kivéve a 166 mandátumból mindössze 4-et magáénak tudó nacionalista Sinn Feint.
Az íreket nem szabad lebecsülni, reális a veszély, hogy ha Írországban nem tud megszerveződni az Európa-párti többség, a lisszaboni szerződést leszavazzák - figyelmeztetett Csaba László. A közgazdászt az MTI azt követően kereste meg, hogy hétfőn bejelentették: egy hónap múlva, június 12-én tartanak népszavazást Írországban az Európai Unió reformszerződéséről.
Írország az egyetlen, ahol az ügyet népszavazásra bocsátják, a többi tagállam a parlamentben iktatta törvénybe, illetve iktatja törvénybe a dokumentumot, amely az európai alkotmány helyébe lépett, miután azt 2005-ben Franciaországban és Hollandiában népszavazáson elutasították.
A Közép-Európai Egyetem (CEU) tanára szerint intő példa lehet a 2001-es év, amikor az írek, ugyancsak népszavazáson, elutasították a nizzai szerződést. Mint mondta, van ok az aggodalomra, lehet félni attól, hogy az írek most a lisszaboni szerződést is leszavazzák.
Csaba László szerint ezért most az íreknek nagyon alaposan elő kell készíteniük a népszavazást. Utalt arra, hogy ha akár csak egyetlen tagállam is leszavazza, akkor nem lép életbe a szerződés.
Írország könnyen ismét kisiklathatja ezt a szerződést, és ez igen rosszat tenne az Európai Uniónak - mutatott rá. A szakértő szerint a reformszerződés kicsi elmozdulást jelentene ugyan, ám az lenne az üzenete, hogy vége van az unió több éves bénultságának.
Ha egy tagállam leszavazza a szerződést, akkor nincs meg a szükséges politikai minimum, és semmilyen komoly kérdéssel, például az egységes piac elmélyítésével vagy az új pénzügyi előirányzat kialakításával sem lehetne előrelépni.
Csaba László úgy fogalmazott: "Felhatalmazás nélkül nem lehet politikát csinálni".
Az Európai Unió működőképességét ugyanakkor nem érintené a szerződés esetleges leszavazása, mert a pénzügyi keret 2013-ig biztosított - jegyezte meg.
A lisszaboni szerződést az ír parlamentben képviselt pártok mindegyike támogatja, kivéve a 166 mandátumból mindössze 4-et magáénak tudó nacionalista Sinn Feint.
A pártok ennek megfelelően az igen szavazat mellett kampányolnak. Brian Cowen miniszterelnök, aki múlt héten lépett hivatalba, saját pártja, a centrista Fianna Fail kampányát hétfőn indította el, jelezve, hogy abban kormánya minden tagja részt vesz, egyebek között országjáró körutakon.
|