Raksányi Gellért

Markovics Ferenc

Oroszlánként kezdte a színészetet. Oroszlánbőrben figyelemreméltóan bebőgte magát
a közfigyelembe Shaw: Androklész és az oroszlán című ókori paródiájában (1947). Rátkai Márton volt az egyik címszereplő. Mellette sikeresen lóbálta fölkarolt műfarkát oroszlánjelmezben. Laczkó Géza kritikája bőven méltatta: "Raksányi Gellért akadémiai növendék kellemes oroszlán volt. A mesebeli valóságot teljesen és finoman ábrázolta. Pracliemelgetéséről és negédes keringőjéről a bohózatjátszás történelmében (ha valaha megírják) néhány elismerő szót megérdemel. Színész, aki így tud négylábú szerepet játszani, két lábon is meg fogja állni a helyét. Morgása azonban kissé szudáni tájszólású volt, holott az oroszlánok klasszikus nyelve a líbiai." Az ide nekem az oroszlánt is shakespeari jelszavú színi iparban elsőre oroszlánként vívta ki helyét.

Egész emberöltőt játszott végig a Nemzeti Színház tagjaként. Más színház deszkáira lábát sem tette. Hűségesen
elégedetlenkedett anyaszínházában.

Színészi aranykora az ötvenes évekre esett, amikor a színház tele volt óriásokkal és még az epizodisták is olyan nagyságok voltak, mint a Makláry fivérek, Bodnár Jenő, Bihari József, Peti Sándor. Raksányi megbecsült epizódszínész volt. Ez a színészetben annyit tesz, mintha azt mondanánk: nagyregény-író helyett, novellista. Az Úri muri kondásaként láttam elsőre színészi védjegyeként használt szilaj önkívületű toporzékolását. A Macbeth (1950) Második gyilkosa, a Volpone (1953)
Leone kapitánya felváltva Bástival és Sinkovitscsal, a Peer Gynt Aslakja (1958) kiemelkedő szerepei.

Kutyából nem lesz szalonna. Oroszlánból lett Kutya.
A Szomszédok folytatólagos tele-regényében civil becenevén zárta szívébe egy ország a csonttörő ölelésű, kitörő zajongással barátságos színészt.
A gazdagréti panel közös képviselője népszerűségével bearanyozta öregségét. Egy ország Kutyája, mi több: Kutyuja lett.