Gombrowicznak mindhárom darabja, az Esküvő, az Operett és az Yvonne, burgundi hercegnő, látszólag ugyanarról az egyszerű kérdésről szól: a formák, a nagy banalitások, a bevett szokások erejéről, hatalmáról, illetve a megbontásuk, az érvénytelenítésük, a megtagadásuk veszedelmeiről. Rövid tartalmi kivonataik, vázlataik legalábbis. Teljes szövegeik, meséik persze rengeteg egyéb titkot is sejtetnek. Ezek a legtöbb előadásban is megmaradnak zavaró sejtelmeknek. Mert roppant egyszerű lenne például az Yvonne-t előadni, ha mindössze arról lenne szó, hogy az imbecillis lány hallgatag lényéről lepattannak az udvari viselkedés normái, s az így kizökkent időben, felborult rendben kipattannak a titkok, lelepleződnek a bűnök. Csakhogy Gombrowicz szimbolikus mesekirályságában a normák és a bűnök fogalmai nem egyeznek egészen e szavak közmegegyezéses értelmével, illetve éppen hogy csak mindenkori közmegegyezésen alapuló, tehát átmeneti, változékony értelmük van. A formák és normák képlékenyek, mindenre ki akarnak terjeszkedni, mindent be akarnak kebelezni. Az udvar a herceg szeszélyét, hogy feleségül veszi a csúfságával, torzságával, semmire nem reagálásával minden szabályt megszegő lányt, éppúgy a maga normarendszere szerint próbálja értelmezni, mint ahogyan a maga képére kívánja formálni magát Yvonne-t is. De a bűnök is sajátos rendbe állnak. Az udvarhölgyek apró testi hibákat, hiányokat rejtegetnek, a király egy megejtett lány halálában vétkes, bár ez csak ifjonti botlásnak számít, a királyné viszont szinte az őrületig röstelli titkolt verseit.

A sepsiszentgyörgyi előadásban, melyet a Vendégségben Budapesten (Határon túli színházi estek) sorozatában a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében láthattunk, Bocsárdi László ismert ötletességével és igényes ízlésével rendezte meg a darabot. Bartha József díszlete szerint a királyi környezet egyetlen fekete fal meg az elengedhetetlen kanapé, amely mögött azonban elbújni lehetetlen. A fal olykor megnyílik, ilyenkor egy iszapos medence bukkan elő, amely lehet kint, de lehet a palotán belül is. A herceg itt leli meg Yvonne-t, akire combig rászáradt a sár. Ezután mindenki maszatolódik, mindenkire tapad az iszapból. A fal fölött nagy képernyőn láthatjuk hol azt, ami előttünk zajlik (a kamarás videózza társait), hol a rendező által a színfalak mögé utasított jeleneteket. Dobre Kóthay Judit nagyvonalú eleganciával ruházta föl az udvari embereket, Yvonne első megjelenésekor iszonyú műidomokkal riogatja őket. Mikor befogadja az udvar, lenyalt hajú iskolásfiúnak öltöztetik, később kihívó kamasznak látszik.

A főbb szerepeket játszó sepsiszentgyörgyi színészeket most is öröm nézni. Kicsid Gizella tanulmányt ad elő a néma tompultság árnyalatairól, Mátray László nyílt tekintetű, ártatlan filozófusnak mutatja a herceget. Nemes Levente királya az üres formák virtuóza, Gajzágó Zsuzsa királynéja a titkokat leplező formák elszánt diplomatája, Pál-Ferenczi Gyöngyi a változó formákat kedvetlenül elviselő udvarhölgy. Váta Loránd a trónörökös fanyar bizalmasa, Pálffy Tibor a királyé, némi sátáni beütéssel. Erdei Gábor megjelenése és játéka telitalálat az Yvonne-ba jobb híján szerelmes udvaronc szerepében.

Érkezéskor minden széken egy-egy szabályszerű újságot formázó műsorfüzet (Gazetta) várja a nézőt, a végén a képernyőn a halszálkától megfulladt Yvonne arca előtt szabályos stáblista fut le, mintha csak filmet láttunk volna. Minden ki van találva, minden szépen működik. A darab meg továbbra is őrzi titkait.