|
A GVH 2008. május 27-én előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott az Ekta Épületgépészeti Építőipari Szerelő és Szolgáltató Kft., a Mertik Szolgáltató Kft., valamint az Onix Épületgépészeti, Építőipari Szerelő és Szolgáltató Kft. székhelyén. A rendelkezésére álló adatok szerint a három vállalkozás a Fővárosi Távhőszolgáltató Zrt. által 2007-ben a hőközpontok helyreállítási, javítási és hibaelhárítási munkára kiírt pályázaton feltehetően előzetesen meghatározták egymás között, hogy a hat külön részre osztott pályázatot melyikük nyeri meg, és ennek megfelelően nyújtották be részajánlataikat. Végül mindegyikük az adott részpályázatot nyerte meg.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A törvény szerint ezen eljárásokra biztosított időtartam 180 nap, amely azonban – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal ugyanekkora időtartammal meghosszabbítható.
|