
A víztől távolodva jellemzően csökkennek az árak Móricz Simon
A balatoni ingatlanpiacon egyelőre csak külsőségeiben érezhető az élénkülés, vagyis 30-40 százalékkal nőtt az érdeklődés, miközben semmivel nem emelkedett, sőt valamivel csökkent a vevők száma - állítja Balassa Béla, a siófoki Mobil Ingatlaniroda Kft. ügyvezetője. A szakember úgy látja: a változó politikai-, adó és jogi viszonyok miatt kivárás jellemzi az érdeklődőket, akik csaknem mind magyarok. Az iroda számításai szerint Siófokon belül továbbra is évente 200-250 lakás cserél gazdát. A kisebb, 6-7 millió forintosok tarják az áraikat, de a nagyobb házakat, lakásokat a túlkínálat miatt csak áron alul lehet értékesíteni.
A megváltozott nyaralási szokásoknak is betudhatóan eltolódott a kereslet az apartman-lakások és a víz-közeli ingatlanok felé - állítja Balassa Béla. A Siófokon és térségében tömegével épülő apartman lakásokhoz 350-500 ezer forint/négyzetméteres áron lehet jutni, ami azért népszerű egyes vevők körében, mert nincs gond a felújítással, a kerttel, a fűnyírással, és a legtöbb helyen uszodák, közösségi helyiségek is rendelkezésére állnak a tulajdonosoknak.
Sok magyar a horvátországi és spanyol nyaralóján túladva vásárol a hosszú hétvégék eltöltésére alkalmasabb, az autópályán már könnyen elérhető balatoni ingatlanokat. A kicsi, olcsó, csendes és víz közeli telkeket, házakat, nyaralókat azonnal megveszik, így ma már hiánycikknek számítanak, míg a többi ingatlanból továbbra is jelentős a túlkínálat. Ez utóbbiak forgalmazását nehezíti, hogy az eladók többsége túlértékeli a tulajdonát - mondta Balassa Béla.
Az északi parton, a Révfülöptől Szigligetig terjedő terület ingatlankínálatával foglakozó badacsonyi midiTourist Kft. ügyvezetője, Sall Csaba arról számolt be, hogy míg az elmúlt évben megduplázódott a forgalma a korábbi évhez viszonyítva, idén nem folytatódik a tendencia, de ő elégedett lesz az elmúlt év jó forgalmának megismétlésével is. - Úgy tűnik, egyre többen vásárolnak balatoni ingatlant befektetési céllal abban bízva, hogy a konjunktúra előbb-utóbb kihat az árakra is - mondta a szakember. Szerinte az elmúlt években komoly önkormányzati és magánerős fejlesztések történtek és még nagyobbak kezdődnek, ami a balatoni ingatlanpiac további élénkülését hozza magával, de az árak legfeljebb jövőre mozdulnak meg.
A midiTourist Kft. vevőkörét alapvetően hazai és szlovák területről érkező magyarok illetve szlovákok alkotják, miközben az utóbbi időkben eladni szándékozók fele külföldi, főként német ingatlantulajdonos. A kilencvenes évek elején nosztalgiából és az olcsóbb megélhetési viszonyok miatt áttelepült idősebb korosztály ma már igyekszik akár veszteséggel is megszabadulni a többnyire igen jó állapotban lévő házától, mivel már nem olcsóbb az élet nálunk, és a leszármazottaik körében megváltoztak az üdülési szokások.
Ami a keresletet illeti, míg korábban a 10-15 millió forint alatti inatlanok számítottak slágernek, most ez az értékhatár felment 25 millió forintig. Elsősorban a jó állapotban lévő panorámás lakóházakra akad hamar vevő, amelyek ára igen tág keretek között mozog. A fogyatkozó számban lévő építési telekhez 2500-11 000 forint/négyzetméteres áron lehet hozzájutni Sall Csaba beszámolója szerint.
A balatonboglári Bérces- Palásti Kft. a tavalyi szolid növekedés után idén jelentősebb élénkülést tapasztalt a tó déli oldalának ingatlanforgalmában - tudtuk meg Palásti Béla ügyvezetőtől. Az M7-es megépülése óta eladhatóbbá váltak a déli part nyugati felének ingatlanjai. A vízparti, víz közeli házakat, telkeket a korábbiaknál már drágábban lehet értékesíteni, míg a víztől távolabbi házak, telkek iránti keresletre továbbra is a pangás a jellemező. Elsősorban a 15-20 millió forint körüli árú apartmanok és családi házak a kelendőek. A vevők 90-95 százalékban magyarok, a többiek olaszok, svájciak és hollandok. A németek és az osztrákok manapság inkább eladóként vannak jelen a piacon.
Palásti Béla szerint nincs a Balatonnál általánosítható ingatlanár, a reálishoz képest legalább 50 százalékos szórást mutatnak az árak - jelezve, hogy komoly befolyásoló tényező lehet a környezet, a közművesítettség, a szükség vagy éppen az egyéni igényeknek való megfelelés. Egy vízparti telket meg lehet szerezni 30 vagy 60 ezer forint/négyzetméteres áron is - mondta az ügyvezető.
Török Christian, az angol ügyfelekre specializálódott Canella CE Kft. balatoni ingatlanközvetítője arról számolt be, hogy míg cége - főként a sármelléki repülőtér londoni jártainak köszönhetően - tavaly számottevően nagyobb forgalmat bonyolított az előző évinél, idén a font gyengülése miatt enyhén visszaesett a kereslet. Érdeklődés és kivárás tapasztalható jelenleg az angolok részéről, akiknek idén kevesebb, de értékesebb balatoni ingatlant sikerült eddig eladni, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A szigetországiak elsősorban 100 ezer euró alatti építési telkeket, olcsóbb házakat vásárolnak, főként befektetésként, de akadnak olyanok is, akik nyaralási, sőt áttelepülési céllal vesznek ingatlant. Idősebb angolok a klíma, a megélhetés költségei és a barátságos lakosság miatt települnek szívesen a Balatonhoz, több esetben nem csak Angliából, hanem az elsőként választott spanyol ingatlanjukból is.
- A tó javuló vízminősége, jobb megközelíthetősége, a megtörtént és a tervezett fejlesztések egyértelműen kedvezően hatnak a balatoni ingatlanpiacra, ahol megjelentek angol nagybefektetők is - állítja Török Christian. Szerinte az élénkülés biztos jele, hogy egyre több a spekuláns, aki abban a reményben vásárol ingatlant az üdülőövezetben, hogy pár év múlva magasabb áron adjon túl rajta.
|