|
Három uniós tagország, köztük hazánk tartózkodása és különvéleménye mellett fogadta el hétfőn az EU mezőgazdasági tanácsa a növényvédőszerek engedélyezéséről szóló rendeletet. Legalábbis első körben: a dosszié most az Európai Parlament asztalára kerül. Az EU most három földrajzi övezetet hoz létre, amelyen belül az egyes országok kötelesek elismerni egymás engedélyeit. Magyarország egyik fő kifogása, hogy túl tágnak találja az Írországtól Romániáig húzódó középső zónát, és a tanács-EP egyeztetésektől vár ebben fordulatot. – A tanács most minősített többséggel döntött ugyan, de a folyamatnak nincs vége. Ráadásul elértünk egy felülvizsgálati záradékot, azaz az Európai Bizottságnak később meg kell vizsgálnia, jól működnek-e a kialakított zónák. Mi a közép-európai övezetet kettéosztanánk, hiszen nem lehet azonos dózisokat előírni mondjuk a szárazabb magyar és az esős angol, északír időjárásra – nyilatkozta a Népszabadságnak Gráf József agrárminiszter a luxembourgi ülést követően.
Az EU nemet mond továbbá a legveszélyesebb anyagokat tartalmazó permetezőszerekre. A gyártókat tömörítő Európai Termésvédő Szövetség azonban figyelmeztet: az élelmiszerválság közepette rossz stratégia a kockázatos anyagokat szerintük elviselhető mennyiségben tartalmazó szerek kiszűrésére. A termékskála beszűkülése ugyanis növeli a kártevők ellenállóképességét, a rosszabb termés pedig szűkíti a kínálatot. – Ez igen veszélyes pálya, nagyon óvatosnak kell lenni. Ha például egy szer rákkeltő, úgy nagyon nehéz lenne gazdasági érdekre hivatkozva védeni az alkalmazását – mondta kérdésünkre Gráf. Mint kifejtette, egyelőre nem lehet pontosan megmondani, a szakemberek most számolják ki, hogy a hazánkban is használt növényvédőszer-hatóanyagok hány százalékát teheti feketelistára az Európai Bizottság új terve.
Az EU-n belül egyébként jelenleg két elképzelés fut párhuzamosan erről: az egyik Brüsszel igen szigorú, fogyasztóvédelmi szempontokat szem előtt tartó javaslata. A másik a soros szlovén EU-elnökség felvizezett változata, amely a tagállami, ipari és mezőgazdasági érdekeket is figyelembe véve inkább csak annyit tiltana, amennyi feltétlenül szükséges. Az EU-ban a hatóanyagokat uniós, míg a termékeket tagállami szinten engedélyezik. A növényvédőszerekre vonatkozó szabályozás szigorúbb, mint az EU általános vegyi előírásrendszere, a Reach. Brüsszel felfogásában tükröződik, hogy a dossziét az egészségügyi főigazgatóságon kezelik. Az ideálisnak tartott forgatókönyv szerint a tanács és az EP decemberre juthat megegyezésre, vagyis az új előírások jövőre lépnének életbe.
|