A tárlat az öreg Ikarus oldalán kezdődik

Horváth Mónika

S hogy mégis felejthetetlen az élmény, arról leginkább a társaság tehet: Babits, Osváth, Móricz, Karinthy, Kosztolányi. Az egész Nyugat. Amely most, akárcsak egy NB II-es csapat, Balatonfüred felé zötykölődik, izzadtan a melegtől. A turné év végéig tart.

Ma már nehéz rekonstruálni, hogy ki és mikor találta ki azt az elsőre elképesztő ötletet, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum jubileumi kiállítását rakják fel egy buszra, és az járja be az országot. Ha már Mohamed nem tud eljutni a hegyhez. A százéves Nyugat ugyanis van olyan jelentőségű esemény, hogy a főváros egyik legismertebb múzeuma ne ismerjen lehetetlent. Így végül kibérelt egy Ikarust, két hosszú hónap alatt átalakította, a fogódzókhoz és a szűk belső térhez idomította a kiállítás szállítható részét, majd felcihelődött.

- Ez egy lájtosabb, nyáriasabb, diákosabb verziója a központi kiállításnak - magyarázza Szilágyi Judit, az egyik ötletgazda. Az eredeti, négytermes tárlatnak csak az irodalomtörténeti részét tartották meg, illetve ebből készült egy könynyedebb, gyorsabban fogyasztható változat. Egy olyan, amelyet akár a strandról jövet, két sör között is át lehet tekinteni. Ezt élőben is megtapasztaljuk, hiszen alig áll be a rikító, piros színű Nyugat-busz a füredi Tagore sétány végére, máris körbeveszik az érdeklődők. Eleinte az oldalára ragasztott számtalan fényképet tanulmányozzák, majd felbátorkodnak a buszra is, ahol mindössze hat ülést tartottak meg, a fennmaradó helyet forgatható oszlopok (a Nyugat szerzőinek fényképeivel és életrajzával), tárlószekrények töltik ki. Ez utóbbi tablóit ide-oda tologatva kell "lapozni", hogy feltáruljon a Nyugat története - a lapé, amelyet majdnem Disputának kereszteltek el. De így tudunk meg egyre többet az ellendrukkerekről és azokról a kávéházakról, ahol a lap szellemisége megszületett. Az érintőképernyős számítógép és az archív filmfelvételek pedig már csak hab a tortán. Karinthy például a Zeppelint mint a technika legújabb vívmányát élteti, Kosztolányi pedig a családjával bolondozik a kamera előtt. S hogy az igazi buszélmény is megmaradjon, a szervezők jegyeket osztogatnak, amelyeket természetesen ki is lehet lyukasztani. Mert az ellenőr itt sem alszik.

A PIM munkatársainak azonban a busz kapcsán meg kellett ismerkedniük a honi bürokrácia útvesztőivel is. Olyan fogalmakkal barátkoztak, mint az ideiglenes rendszám, tahográf vagy területfoglalási engedély.

- Beleütköztünk a magyar valóságba - foglalja össze élményeit Vajda Ágnes, a kiállítás egyik létrehozója. Tiszacsécsére például, az első helyszínükre váltósofőrt is kellett vinniük magukkal. Mert bár a buszon az "írókon" kívül senki sem utazhat, és maximum hatvannal mehet, a rendelkezések miatt négyóránként váltaniuk kell egymást a sofőröknek. Ilyen tempóban és GPS nélkül viszont nem akármilyen kaland volt elérni a kelet-magyarországi települést: este hétkor indultak, és hajnali kettőre érkeztek meg. Azóta már voltak Békéscsabán, Gyulán, és év végéig megfordulnak Salgótarjántól Nyíregyházáig szinte mindenhol: falvakban, kis- és nagyvárosokban. Nyáron főként fesztiválokhoz kapcsolódnak - ott lesznek Kapolcson és a Szigeten is -, ősszel iskolákat, könyvtárakat keresnek fel. S mivel az érdeklődés mindenhol tapintható (Balatonfüreden szombaton hétszáz ember fordult meg a buszon), már azon gondolkodnak, hogy jövőre, a magyar nyelv éve kapcsán valamilyen formában megismétlik a most még forradalminak számító kezdeményezést.

Mert a napnál is világosabb, hogy sem a bulvár, sem a sör nem csökkenti a kultúra iránti érdeklődést. A látogatók kérdeznek, böngészik az idézeteket, nevetnek az Ugat című ellenfolyóirat paródiáin. És ez néha furcsa ellentmondásokat is felszínre hoz. Békéscsabán például néhány fiatal kérlelte Vajda Ágnest, miután alaposan szétnéztek a buszon, hogy most már igazán szeretnének hallani valamit ezektől az íróktól. Itt és most. Verset vagy novellát.

- De hát miért? - kérdezett vissza a szervező.

- Mert mi utálunk olvasni.