Meglepte, hogy a szakma nagy öregjei feldolgozták ezt a régi dalát?

Persze hogy meglepett. Bár sosem hallgatok rádiót, mikor megtudtam, gyorsan bekapcsoltam a Petőfit. Nagyobb volt a várakozásom, mint ami végül ért: nekem az ő változatukból kicsit hiányzik a szerelem és a lélek. De azért büszke vagyok rá.

Sokan emlegetik úgy ezt a dalt, hogy az a "tomvécces". Még a honlapjukról letölthető MP3-nak is ez a fájlneve.

Nyilván amikor a honlap készült, ez volt a munkacíme, ami aztán úgy maradt. Valóban létezik egy sokkal összetettebb Tom Waits-dal, a Yesterday Is Here, amelynek egyik foszlányából kiindulva születhetett a melódia. Ez emlékeztethet az eredetire, de az énekdallamal együtt 1988-ban született szövegének végképp semmi köze hozzá, az teljesen saját. Még a zenekar sem volt sehol. A Csókolom Dunántúli sláger (Ahol nincs folyó) című számának - amely a honlapunkon (www.kancso.hu) háromféle verzióban, különböző évjáratokból is meghallgatható - amúgy nem ez az első feldolgozása: korábban az Amorf Ördögök megtette már ezt.

Más dala is hallható az éterben?

Nem jellemző. Úgy tudom, a Tél című számot egy időben játszották. A többi azonban vélhetően a nyelvezete miatt sem mehetne normál műsoridőben, inkább éjszaka, vagy a hajnali órákban.

Miért fontos magának a trágár szavak használata?

Nem azért, hogy ettől különleges legyek, vagy provokálni szeretnék bárkit, hanem azért, mert ezek a dalok engem tükröznek, s az énemhez hozzátartoznak az indulataim is. Amik kétségkívül vannak, és sokszor erősek. Lehetne persze ezeken a szavakon finomítgatni, "eladhatóbbá tenni", de szerintem azzal a szövegek hitelüket vesztenék. A hétköznapokban amúgy nem használok trágár szavakat. A dalaim túlnyomó többsége viszont a férfi-nő kapcsolatról szól, és annak nem a fényesebbik oldaláról. Tele vannak bántásokkal, sértődésekkel, csalódásokkal, és ilyenkor érthetően indulatos vagyok. Például Brecht sem törődött ezzel. Írják ki hogy tizennyolc éven felülieknek. Legfeljebb kevesebben nézik meg a darabot. Az én dalaimnak is lehet, hogy ez a sorsuk. Bár úgy érzem, a zene elég jól kompenzálja, feloldja, vagy ellensúlyozza az én vulgaritásomat.

Első és eddigi egyetlen zenekarát, a Csókolomot viszonylag későn, harminchárom évesen alapította. Korábban nem talált megfelelő társakat?

Így alakult. Az első dalaim 1981-es keltezésűek, s eredetileg még odahaza, Veszprémben szerettem volna létrehozni egy zenekart, amelynek fő mozgatórugója amúgy egy szerelem volt. De a sráccal még egy randevút is nehéz volt összehozni, nemhogy egy próbát. Aztán folyamatosan születtek a melódiák és a szövegek, de kellett egy valódi muzsikus, hogy összerakja őket hús-vér dalokká. Végül 1992-ben Spenótban (Tóth Zoltán) találtam meg ehhez az ideális partnert. De sosem erőltettem ezt azt egész zenekarosdit, korábban amúgy is más dolgok foglalkoztattak.

Például a fotózás meg a film?

Igen, körül voltam véve fotósokkal. Nagy hatással volt rám a költő-képzőművész-performer Hajas Tibor. Az ő munkáival Várnagy Tibor képzőművész, a Liget Galéria vezetője ismertetett meg. Várnagy volt az, aki 1987-ben a képeimből először kiállítást rendezett, ebből az alkalomból még egy kiadvány is született, benne közel harminc fotómmal és ugyanennyi dalszövegemmel. A dalok - egy alkalmi felállás segítségével - tulajdonképpen itt szólaltak meg először. Spenóttal szintén ott ismerkedtem meg, de további öt-hat évbe telt, mire vele, Zalka Imrével (szintén fotós) és Neményi Zsolttal (dob) megalapítottuk a Csókolom zenekart.

Miért ezen a néven?

Erre mindenki másként emlékszik. Az első fellépésünkre készülve gondoltuk, ideje lenne meghatározni, hogy miként nevezzenek minket a továbbiakban. Eredetileg azt szerettem volna, hogy Csók legyen a zenekar neve, de a többiek szerint az túl snassz volt, aztán felmerült a Kisbalta meg a Hajópadló is, végül a fiúknak a Csókolom tetszett. Nem találom frappáns elnevezésnek, de ennyi idő alatt hozzászoktam. Ahogy a saját nevemhez is. Érdekes módon - erről később szereztünk tudomást - ugyanezen a néven létezik egy tradicionális szerb, magyar és román népzenét játszó amszterdami együttes is.

A Csókolom zeneiségét, hozzáállását tekintve a nyolcvanas évek budapesti undergroundjának egyik kései virága. Korábban menynyire volt ezzel a körrel kapcsolata?

Semennyire. Egyszerű koncertlátogató voltam. Az URH-t csak felvételről ismertem, Balatont, a Kontroll Csoportot, az Európa Kiadót, Ágiékat és a többieket élőben is sokat láttam, de nem kerestem velük a kapcsolatot. Ebben nyilván közrejátszott, hogy Veszprémből jöttem. Meg hogy eszembe sem jutott zenekart alapítani. Egyedül Menyhárt Jenővel dolgoztam később együtt a 90-es évek elején: a Balázs Béla Stúdióban a koncertfilmjüket vágtam. De erre a munkakapcsolatra sem emlékszem túl jó szívvel. A nyolcvanas években - miként később is - amúgy elsősorban az írás érdekelt, azt meg úgyis csak
a barátaimmal szeretem megosztani.

De hát valamiből csak fizetnie kell a számlákat...

Azért mindig volt olyan munkám, ami a fix megélhetést biztosította. Dolgoztam az Ofotértnál, autóiskolánál, a Balázs Béla Stúdióban vagy a Fekete Doboz Alapítványnál. Így persze nehezebb a zenével való foglalkozás, de a Csókolom utolsó CD-je, a Repeta óta megint sokat koncertezünk. A Kispál és a Borz országos turnéin például mi voltunk az előzenekar, de rendszeresen játszunk vidéken, a fővárosban és fesztiválokon is. Most a Hajtás Pajtás biciklis futárszolgálat diszpécsere vagyok. Tehát, hajrá Csókolom!