A sürgősségi fogamzásgátlás a kisebbik rossz azok számára, akik védekezés nélkül éltek nemi életet, mégsem szeretnének gyermeket. A módszer egyszerű: készítménytől függően egy vagy két tablettát kell bevenni 72 órán belül, amelyek hormontartalma megakadályozza, hogy az esetleg megtermékenyült petesejt megtapadjon. Slussz.

A megoldás finoman szólva is alulpropagált. A kínálat: egy-két általános tanulmány, egy pár éves cikk és egyetlen használható, gyakorlati információkat tartalmazó honlap. Innen megtudható, hová mehet az ember, ha megszorul. Budapesten öt ambulancia közül választhat. Ráböktem egyre.

Talán mindenki kedvesebb és közlékenyebb lett volna, ha mint újságíró megyek az ambulanciára. De úgy mentem, mint mindenki más: jelen esetben egy harmincegy éves, normális külsejű nőszemély, látható külsérelmi nyomok nélkül, akinek egy adott recepten kívül másra nincs szüksége.

A kórház, amely elvállalta a sürgősségi ambuláns szolgáltatást, elég nagy. Egy cseppet bonyolít a helyzeten, hogy a rendelő el van rejtve, a hátsó udvarról nyílik. Már a kórház kapuján ott virít a felirat, amely szerint: "Olyan nőknek, akik védekezés nélkül éltek nemi életet." Csakhogy ilyesmihez két különböző nemű ember kell. Kezdetnek gyomron vágott ez a fordulat.

Már a portán elakadtam. A fehér köpenyes úr nem volt barátságos. Elmondtam, mit keresek. A pillantásából ítélve a "sürgősségi" szót ki kellett volna hagynom. Megvetően bámult, mintha a kérdéssel azt vallottam volna be, hogy hétvégén egy focicsapattal henteregtem. Hatalmának tudatában elismételtette velem, mit is akarok, aztán pár keresetlen szóval "útba irányított". Mindegy, megoldottam magamtól.

Valamiért azt hittem, hogy jellegéből adódóan ez egy némi intimitást megengedő egység, de hamar kiderült, hogy szimpla ambulancia, amely reggel nyolctól délután fél háromig rendel. Ez azonban egyetlen honlapon sem szerepel. És már háromnegyed három volt. Nem én voltam az egyetlen várakozó. A nővér a pultnál nem emelt kifogást a jelenlétem ellen. Negyedóra elteltével aztán közölte, hogy menjek a szülészetre, ott az ügyeletes felírja a tablettát. Vágni lehetett az iróniát.

Ez egyet jelentett azzal, hogy vissza kellett mennem a portáshoz. Hol lehet a szülészet? Az úrnak ez mégannyira sem volt ínyére, mint az első útbaigazítás. Megkérdezte, mit akarok ott. Mondtam, hogy az ambulanciáról küldtek. Azt mondta, a nővér nem mondhatott nekem ilyet. Nyilván megbeszélte az ügyeletessel - vetettem ellene. Erősködött, hogy az kizárt. Majd azzal folytatta, hogy mondta a vezetőség, szedjék le azt a feliratot, hogy ne jöjjenek az "ilyenek" ide, és különben is, akinek eddig ráért a dolog, annak holnap reggel is rá fog érni. Kértem, árulja el, hol van a szülészet. Önelégülten kibökte. Csináljak, amit akarok.

Ekkor már én is szinte elhittem, hogy "bűnös" vagyok. Becsengettem a szülészetre. Álldogáltam kicsit, és valóban: előbukkant egy orvos. Magas, fiatal - és végre nő. A megkönnyebbülés korai volt. Miután tisztáztuk, hogy én vagyok az, akinek a gyógyszer kell, kezembe nyomott egy papírt azzal, hogy töltsem ki, és majd beszélgetünk.

Nem volt tollam. Kértem az egyetlen várakozó hölgytől, de neki sem volt. Kijött a doktornő. Három toll a zsebébe tűzve. De nem adott. Megint kértem. Megkönyörült. Elment. A kérdőív nem hosszú, ám így is csak a feléig jutottam, mire visszatért. Elkérte a személyimet és elvitte - én tovább körmöltem. Nagyjából a végére értem, mire visszajött, már egy recepttel. A papírt nem olvasta el - végtére is kit érdekel, hogy allergiás vagyok-e, vagy mi történt és mikor. Azzal indított, hogy vagy szüljek, vagy védekezzek. Majd az orrom alá nyomott egy másik papírt, hogy írjam alá. Gondoltam, elolvasom, hogy mit. Egy számlaféle volt, amely arról szólt, hogy mennyivel terheltem meg a tébémet, de addigra a doktornőnek végleg elfogyott a türelme. Foghegyről megkérdezte, hogy vettem-e már be valaha ilyen gyógyszert. Mikor mondtam, hogy nem, odaszólt, hogy vérezni fogok. És hogy nem ártana hagyományos fogamzásgátlót felíratnom. Ezzel befejezte.

Hálás voltam, amikor kijutottam. Szeretnék abban hinni, hogy a lekezelő bánásmód arra szolgál, hogy elriasszon. Ne kapkodjam ezt a gyógyszert, mint valami cukorkát, hiszen tényleg annyi hormon van benne, amennyi egy lovat is leterítene. De félek, hogy az igazság ennél egyszerűbb. Mivel sürgősségi fogamzásgátló tablettát szerettem volna, megkaptam a magam skatulyáját. Ottlétem alatt senki sem kérdezte meg, hogy vagyok, szükségem van-e valamire, mivel mindenki tudni vélte, mi történt, és semmi más nem érdekelte. Szexeltem - és a történtektől függetlenül én vagyok a hülye, a felelőtlen, a rossz. A millió dolog, amely fölött egyetlen nőnek sincs hatalma - például hogy adott esetben kiszakadhat az óvszer, vagy éppenséggel egy kilencvenkilós pasi azt tehet egy ötvenkilós nővel, amit akar - mellékes. A lényeg, hogy lefeküdtem valakivel, így megérdemlek mindent, amit kapok: felelősséget, küszködést, gondot, megvetést.

Talán sok a fővárosnak ez az öt kijelölt ambulancia, talán egy is elég lenne. Egy hely, ahol ül egyetlen orvos napi pár órán át. Segíteni akar annak, aki segítséget kér - és nem rúg egyet azon, aki egyébként is megszeppent. Aki elmondja, mi lesz, ami segít a továbbiakban. Akihez vissza lehet menni, megbeszélni, mi lenne a legmegfelelőbb fogamzásgátlási módszer.

Mert - hogy ha baj van - még mindig ez volna a legjobb hely. De senki se menjen egyedül, és készüljön fel arra, milyennek kell majd látnia magát mások szemében. Egy barát, egy nyugtató vagy egy feles - bármelyik jól jöhet támaszként. És a gondolat, hogy egy abortuszt végigszenvedni milliószor nagyobb testi és lelki terhet jelent - és milliószor több megvetést.

Elismerést kapott az abortuszellenes bíró