A házfalakon négykézláb közlekednek Velence lakosai. Nők magas sarkú cipőben, ifjak szaggatott gatyákban. Nem érződik különösnek, hogy nemtörődöm lezserségével hóna alatt 3000 dukátot rejtő irattáskában a falon függeszkedve bonyolít kereskedelmi tranzakciókat egy denevérember. Leírva a látottakat, csak utólag tűnik föl, hogy a falon járás a közlekedésnek nem legtermészetesebb módja. A mese azonban színpadon bonyolódik. A színpadon sajátlagos nehézkedési erők szabnak törvényt. Realistának hat, ahogyan Ambrus Mária fotó-szalagházának kasírozott réseit tűzlépcsőnek használják, vagy megjelenik a nyílásokban Lisztóczki Péter (Gratiano), Nagy András (Lorenzo), Mészáros Sára (Jessica), Bozó Andrea (Nerissa). Kikukkantanak. Érdeklődőn kidugják orruk hegyét. Átnyúlva az erkélyeken kézzel fogják össze egymást szerelmesen. Semmi valóságfölöttiség! Ez a színpad bátor valósága.

A szereplők otthonosan járnak a ház falán, természetesen szólnak le a díszítőkarzaton állva a háztetőről. A színpad alsó síkja egyetlen polgári szoba, szentképekkel, házi oltárral, földre ágyazott matracokkal. Közös lakóhelyisége Shakespeare A velencei kalmárjának. Valóságos éjjeli menedékhely. Antonio darabkezdeti megágyazása az illetlen hangokat kiadó padlórecsegéssel: valószerűvé teszi a dramaturgiai társbérletet. Leleplezően kerülnek közös matracra, vagy egyazon takaró alá a személyek.

Egy-egy klasszikus felújításában elszólja magát a társadalom. Peter Zadek bécsi Burg-Kalmárja a felső pénzarisztokrácia öltönyeiben és bútorzatával hivalkodott. Az egri-Kalmárban alsó kispolgári ízlésű házi oltár áll hangsúlyos helyen. (Hogy megsózzák, ízesítik a Bibliát és szendvicsként elfogyasztják a szeretetet: gyermeteg rendezői ötlet.)

A velencei kalmár a közhiedelemmel szemben nem a zsidó Shylock. A címszereplő a keresztény Antonio. Szeretett barátjáért, Bassanioért nemcsak anyagi erejét áldozza, de vállalja kölcsöne végzetesnek ígérkező következményeit. Évszázadokon át erre a srófra járatták a cselekményt. A vérszomjas zsidó/ vagy a vérig sértett, megalázott zsidó volt a központi főszerep. A bírósági tárgyalást követő ötödik felvonás előtt a mű Shylock drámai kimenetelével lezárult. Akadt előadás, ahol a hatás kedvéért elhagyták az utolsó, belmonti felvonást. Bevallva ezzel, hogy politikai tendenciára hegyeztek, és félreértették a drámát, amit nem tévedés ítélt Shakespeare-vígjátéknak. A velencei kalmár központi témája nem a zsidókérdés, hanem a férfiszerelem. Zsótér Sándor rendezői értelmezése kibillentette a zsidókérdés ábrázolásának színházi közhelyéből a cselekményt. Megfejtette Shylock irracionális ragaszkodását a szerződésileg megkövetelt eleven testből kivágható húshoz. Azért gyűlöli Antoniót, mert megalázta? Azért gyűlöli, mert nem tekinti egyenértékűnek? Azért gyűlöli, mert leköpte a szakállát? Nem. Azért gyűlöli, mert szereti. Tudattalanul vonzódik hozzá.

Mészáros Mátéra osztotta az uzsorás szerepét a rendező. Mészárosban nincsen semmi effeminált vonás. Egyetlen szempillantása sem árulja el, mit érez Antonio iránt. Annál kevésbé, hiszen maga sem tudja. Mészáros dúlt, személyiségéből kifordult, zajong, hangoskodik, fölényeskedik. Van benne némi mesebeli emberevő szörny, de semmi nem mutat rá, hogy férfiszerető volna.

Ötvös András Antonióján sok szép friss hús van. Körülötte bőven lebegnek a laza húsok. Öniróniával bele is csíp cseppet saját hasi hájába. Rózsás húsok, a hason, felsőcombon, tomporon. Bőséges, nagyvonalú emberi anyag. Humor a véres rémtörténetben. A sértett zsidó 1 fontnyi húst akar kimetszeni adósából. S mivel Antonio felfedett áldozatként lófrál, szemügy előtt hagyja patyolat testét, ahonnan kihasítandják majd az adósságot. Megnézheti a nagyérdemű, honnan a legmutatósabb kivágni Antonióból a szerződésileg jogszerű járó húsdarabot. Az ajtóban állva, akár Rubens sebektől szenvedő Szent Sebestyénje. A színésznovícius szöveget, fizikai cselekvést bírja szuflával.

Erzsébet Angliájában nem volt zsidókérdés. Nem voltak Angliában számottevőn zsidók. Nincs a zsidóüldözéshez akár egyetlen szál vakarcs kis zsidóra sem szükség. Antiszemitizmushoz fölösleges zsidó. Megteszi helyette másik gyűlöletcélpont is. Portia közmegegyezéssel a legszebb női szerep (amit természetesen ugyancsak fiú-színész játszott, fokozva az előadások identitászavarát.) Járó Zsuzsanna Portiája csupa szépség, csupa okosság. A három ládika titkának próbatételével fog magának tetsző férjet. Férje barátját a bíróságon álöltözetben menti meg a biztos haláltól, de nem visel elleplező talárt, parókát. A tárgyalási jelenet éppen attól lesz mulatságos, hogy nem a felvett hang és az álruha alól kivillanó nőiség kelt vígjátéki derűt, hanem a talpraesett, önállóan gondolkodó nő. Furfangosabb a körmönfont uzsorásnál. Józan eszét használja a cseles jogi lehetőségek tisztességes alkalmazásával. A font húsért vívott jogi csetepaté így nem Marlowe Máltai zsidója rémdrámájának izgalmával hat (szokás efelé hajlítani felújításait), hanem valóban vígjátéki helyzetet teremt. A véres vallási thriller helyett megnyerően bájos mese oldódik megharcolt happy enddé. Az pedig, hogy Bassanio a ravasz jogtudorban nem ismeri fel jövendőbelijét, nem maszk vagy álruha kérdése, hanem a színházi fénytörés igaza: ha valakit másnak tartanak a színpadon, mint aki, akkor nem kell hozzá orr gitt, és paróka. Járó tüneményesen elszánt, de nem erőszakos. Tiszta ésszel harcol szereleméért, nem furfangoskodik. Sőt, a tárgyalás elején Shylock igazát látszik bizonyítani. Kedvességgel, eszes figyelemmel mindvégig kezében tartja a szálakat. Többszörös nyertességét bölcs szerénységgel viseli. Nem lesz rossz a házassága a háromszoros furfanggal elnyert férje oldalán. Bányai Miklós (Bassanio) angolosan alulfogalmaz. Nem magyarázgatja jellemét. Nem értékeli kritikailag cselekvéseit. Tárgyilagosan végigéli a cselekményt. Megőrzi a szerep titkait. Csak tekintetén látni, mi megy benne végbe. A két kérő szerepe nem került kiosztásra. Mégis játszanak az előadásban. Játékbabák vetélkednek Portia kezéért. Bányainak van egy párbeszéde a kezében tartott, átlelkesített kaucsukbabával. Élőlénnyé teszi a bábut. Hittel tárgyal a babával. Megeleveníti taglejtéseit.
Vajda Milán hármas szerepet ad. Lanzelót és vak apját – a darab prózában írt bohócait – önmagát megkettőzően játssza. Becsapó és félrevezetett, kettéhasított énnel. Végül ezüst turbánnal fején velencei dózseként levezeti a bírósági tárgyalást. Tubalt, Shylock rossz híreket hozó szolgáját, Balogh András Vas István fordításának szabatos mondásával, sem többet, sem kevesebbet nem tulajdonítva szerepének, tisztesen játssza. A rémdrámának felfogott színmű bájos gyengédségét nagyban előhívják Benedek Mari savanyúcukor-színekben tarkálló jelmezei meg Tallér Zsófia pókhálóból komponált finom dalbetétje.