|
Tegnap megkezdődött a nyári időszámítás a Gyermekvasútnál. Ennek első jele az idén másodszor megrendezett, úgynevezett keskeny nyomközű vasútmodellek nemzetközi kiállítása, amely vasárnapig tekinthető meg a Hűvösvölgyben, a Gyermekvasutas-tábor területén. A kiállításon a Gyermekvasút modellező szakköre mellett a szombathelyi, a veszprémi és németországi, ausztriai és szlovákiai klubok is bemutatják munkáikat. A tárlat legérdekesebb darabja Európa egyik legnagyobb, 65 négyzetméteres terepasztala, amelyen egyedülálló módon, párhuzamosan hét szerelvény közlekedik. Döbbenetes látvány: az asztal összes növényzete élő, a vonatbalesetek elkerülését pedig váltók és jelzőlámpák rendszere szabályozza. Az egyetlen bizarr, a valóságot nem igazán reprezentáló motívum a békésen legelő narancssárga foltos tehenek. A legélethűbb mégis a szombathelyiek vasútállomása, amely hangulatában és kiépítettségében szinte hátborzongatóan hiteles. Nagy érdeklődés kíséri a két hosszú - huszonöt és tizenöt méteres - terepasztal forgalmát is.
A kiállítás jelentőségét növeli, hogy ami kicsiben látható, néhány méterrel odébb, a kisvasúton utazva ki lehet próbálni. A vontatási telepen pedig kézi- és motoros hajtányok várják a vállalkozó kedvű családokat.
Iskolai és óvodai csoportok holnap és holnapután ingyen tekinthetik meg a tárlatot - ha a Gyermekvasúton érkeznek. Aki pedig esetleg a zárónapon, május ötödikén látogat ki a Hűvösvölgybe, a Moszkva térről átszállás nélkül eljuthat a táborba, hiszen meghosszabbítják a Gyermekvasút útvonalát: reggel kilenctől délután öt óráig a két helyszín között gumikerekű kisvasút közlekedik majd.
|