- A katolikus egyház a parlamenti választási kampányban meglehetősen elkötelezte magát a jobboldali pártok mellett, majd a kormányváltás után bizalmat szavazott az új koalíciónak. Az elmúlt néhány hónap intézkedései alapján hogyan értékeli az MSZP-SZDSZ kormány egyházpolitikáját?

Először is szeretném egyértelművé tenni, hogy a katolikus egyház - bár ön természetesen gondolhatja ennek az ellenkezőjét - nem kötelezte el magát a jobboldali pártok mellett. A püspöki kar a választási körlevelében az általa fontosnak tartott, a pártpolitikától független evangéliumi értékeket fogalmazta meg. Azokat az értékeket, amelyeket a hívő embereknek szem előtt kell tartaniuk a választáskor. De a döntést a hívők lelkiismeretére bízta. Még a szocialisták is kinyilvánították, hogy egyetértenek a körlevél tartalmával.

Túlkapások

A kampány egyéb mozzanataival kapcsolatban az a meggyőződésem, hogy a papok és a hívők magatartását jelentősen befolyásolták bizonyos bántó, felháborodásra okot adó megnyilvánulások. Emlékezzünk csak Horn Gyula volt szocialista miniszterelnöknek arra a kijelentésére, hogy egyes papok a gyónás szentségét megsértve agitálnak a hívők körében. Nem tudom, hogy kétezer év során előfordultak-e egyáltalán olyan esetek, amikor papok viszszaéltek a gyónás szentségével. De olyan esetekről tudok, amikor áldozattá váltak, mert nem voltak hajlandók elárulni, mit hallottak a gyóntatószékben. A katolikus egyház a gyónást mind a mai napig bensőséges, az Isten és a két ember közötti cselekvésnek tekinti, amelyre semmiféle külső tényező, így politikai szempont sem lehet hatással. Meg kell mondanom, Horn Gyula állítását a katolikus egyház elleni durva támadásként értékeltük. A püspöki kar nagy higgadtságról tett bizonyságot, amikor nem reagált a kijelentésre. Éppen azért tanúsítottunk önmérsékletet, hogy ne mélyítsük a szakadékot a két politikai tábor között. Akadtak azonban papok, akik nem éreztek kellő erőt ahhoz, hogy szó nélkül hagyják a történteket.

- Nem csupán Horn Gyula kijelentése, hanem általában véve az MSZP és az SZDSZ ellen tiltakoztak.

Mindenkinek, akár hívő, akár nem hívő, lehet véleménye a politikáról és a pártokról. Az is nyilvánvaló, hogy ki így, ki úgy fejezi ki az álláspontját. Van, aki vérmesebben, van, aki visszafogottabban. A püspöki kar nem engedett a provokációnak, de ahhoz nincs sem joga, sem lehetősége, és nem is szándéka, hogy korlátozza a szólásszabadságot.

- Az egyház szerint megengedhető például az, hogy egy katolikus hírlevélben az "ördög csapatának" nevezzék a szocialistákat?

Nem szívesen minősíteném ezt a megállapítást, mert akkor a másik oldalon megfogalmazott véleményeket is minősítenem kellene. Maradjunk annyiban, hogy az ilyesfajta - bármelyik fél részéről történő - megnyilvánulásokat semmilyen körülmények között nem tartom megengedhetőnek. Sajnos, a kampányban a jobb- és a baloldal részéről egyaránt voltak túlkapások. Sokan nagyon elvetették a sulykot.

- Térjünk vissza az eredeti kérdéshez, a mostani kormány egyházpolitikájához.

A püspöki kar képviselői a kormányalakítás időszakában, május első felében találkoztak Medgyessy Péterrel - aki akkor még miniszterelnök-jelölt volt - és Kovács Lászlóval, az MSZP elnökével. A találkozó a szocialisták kezdeményezésére jött létre. Elhangzott az ígéret, hogy az új kormány az érvényben lévő törvényeket betartva akarja ápolni a kapcsolatot az egyházakkal. Az intézményeink ennek megfelelően nem kerülnek válságba, hozzájutnak azokhoz a költségvetési forrásokhoz, amelyeket a jogszabályok garantálnak. Júliusban viszont váratlan dolog történt, kicsit meginogtunk abban a hitünkben, hogy komolyan vehetjük-e az új kormány ígéretét. Az állam - az egyházfinanszírozásról szóló 1997-es törvény értelmében - a pedagógusok átlagórabéréhez igazítja a hitoktatók óradíjának az összegét. A költségvetési törvény legutóbbi módosításakor a kormánypártok erre nem teremtettek fedezetet. Semjén Zsolt fideszes képviselő módosító indítványt nyújtott be a parlamentnek, abban a hiszemben, hogy egyszerűen csak elfeledkeztek a hitoktatók óradíjának emeléséről. A kormánypártok képviselői azonban kivétel nélkül leszavazták a javaslatot. A pedagógusok átlagórabére az idén növekszik, a hitoktatók óradíja nem. Mindezt szóvá tettem Szalay Istvánnak, a Miniszterelnöki Hivatal egyházügyi államtitkárának, aki igyekezett megnyugtatni, hogy a jövő évi költségvetés elfogadásakor a parlament tekintettel lesz a jogos igényünkre.

- Mi okoz nagyobb fájdalmat, az erkölcsi, vagy inkább az anyagi veszteség?

Mindkettő. Elsősorban nem papokat ér megkülönböztetés, hanem civil hitoktatókat, akiknek gondoskodniuk kell a családjukról. Éppen most mérjük fel, mennyi pénzre lenne szükség ahhoz, hogy a törvényben előírt mértékben emelkedjenek a hitoktatói óradíjak. A katolikus egyház esetében becsülhetően néhány százmillió forintról van szó. Igen valószínű, hogy az év vége felé az egyházmegyék nem képesek a semmiből előteremteni ezt az öszszeget.

Durva módszerek

A püspöki kar egyáltalán nem foglalkozott az átvilágítással, így csak a személyes véleményemet mondhatom. A közelmúltban beszélgettem egy volt alkotmánybíróval, aki arra hívta fel a figyelmemet, hogy az egyházi vezetők átvilágítása alkotmányellenes intézkedés lenne.

- Az Alkotmánybíróság korábbi állásfoglalása szerint nem lenne az.

Úgy tűnik, hogy az alkotmánybírók között is léteznek nézetkülönbségek. De nem ez a lényeg. A politikusok átvilágításának szövevényes, durva módszereit látva nem tudom eldönteni, hogy a procedúra milyen célt szolgál, és milyen eredményt hozhat. Szerintem így semmi értelme az átvilágításnak. Az egyházi vezetők esetében pedig végképp nem tulajdonítok nagy jelentőséget az utólagos ellenőrzésnek. Azok, akiket annak idején a pártállam esetleg együttműködésre kényszerített, ma már idős emberek, nem vesznek részt az egyház mindennapi életében. Vagy már meg is haltak. Másrészt a hívők számára nem a földi igazságszolgáltatás, hanem az Isten előtt való elszámolás a fontos. Elég gondot okozhat nekik, hogy elszámoljanak a saját lelkiismeretükkel.

- Az egyház közéleti szerepvállalását a közelmúltban is érték bírálatok. Görgey Gábor író, kulturális miniszter lapunkban azt írta, hogy "színtiszta politikával átszőtt, paphoz méltatlan püspöki prédikáció" hangzott el Szent István ünnepén a Bazilikánál. Szintén a Népszabadságban jelent meg Sándor Bertalan katolikus pap cikke, aki úgy véli, hogy a "keresztény vallást is oly gyakran kísértő fundamentalizmus hatására" az egyház a felvilágosodás idején az értelmiséget, a liberális gondolkodókat vesztette el, majd a munkásosztályt, és most veszti el a nőket vagy a homoszexuálisokat.

A miniszter úr nyilvánvalóan Mayer Mihály püspök prédikációjára utalt, amelyet - lévén, hogy az ő szellemi terméke - nem kívánok sem formai, sem tartalmi szempontból értékelni. Bizonyosak lehetünk abban, hogy a püspök megfontolta a szavait. Akinek észrevétele van, azt hiszem, akkor jár el helyesen, ha személyesen hozzá fordul. De a miniszter úr véleménye elég durva, és úgy gondolom, az ő beosztásában ez megengedhetetlen. A püspök úr sem minősítette az ő miniszteri tevékenységét. Annyit azért hadd jegyezzek meg, hogy a sajtóban mintha jóval kevesebb megszólalási lehetőséget kapnának azok, akik elégedettek a katolikus egyház tevékenységével.

Ami Sándor Bertalan "katolikus lelkészt" illeti, sok furcsaságot találtam a cikkében. Feltűnt, hogy nagyfokú szeretetlenséget táplál a katolikus egyházzal szemben. A szerzőt nem ismerem, írását olvasva kíváncsi lettem, hogy melyik egyházmegyének a papja. Kiderült, hogy ilyen nevű személy sem papként, sem szerzetesként nem teljesít szolgálatot a katolikus egyházban.

- Sándor Bertalan az Élet és Irodalomnak adott interjújában elmondta, hogy 1995-ben elhagyta a kapucinus rendet, mert...

Kérem, ne is folytassa. Jelen esetben mindez mellékes, a fontos az, hogy - ismétlem - ilyen nevű személy nem teljesít szolgálatot a katolikus egyházban. Tehát nincs joga "katolikus lelkészként" megnyilatkozni, mert ezzel másokat megtéveszt, és hitelrontást követ el a katolikus egyházzal szemben. Úgy gondolom, ezek után a cikkéhez sem kell különösebb kommentárt fűznöm. Máskülönben hosszan sorolhatnám, hogy az egyház mennyi mindent tett és tesz a munkások érdekében, a női méltóság védelmében.

- És a homoszexuálisokért?

Beszélhetünk erről is. Találkozni olyan állításokkal is, hogy az egyház kiátkozza vagy kizárja a homoszexuálisokat. Aki ismeri a katolikus tanítást, tisztában van azzal, hogy ez nem igaz. Ellenkezőleg. Az egyház rendszeresen hangoztatja, hogy a homoszexuálisok iránt megértőnek és együttérzőnek kell lennünk. Merem remélni, hogy a pasztoráció, a lelkipásztori gondozás során is ez a felfogás érvényesül. Persze, a homoszexualitás, mint magatartás, a bűn egyik formája, de - ha az ember megbánja - bűnbocsánatot nyerhet, és újra kezdheti az életét.

- A viták éppen abból fakadnak, hogy az egyház bűnnek tekinti a homoszexualitást.

Senki sem tehető felelőssé azért, mert egyfajta természeti defektussal, homoszexuális hajlammal született. Ám nem mindegy, hogy ez az adottság milyen magatartásban nyilvánul meg. Az egyház azt tartja elítélendőnek, ha valaki oly módon éli meg a homoszexualitását, hogy azzal másokat is az eltévelyedés útjára vezet.

- Talán jobb lesz, ha témát váltunk. Két hónap sincs hátra az önkormányzati választásokig. Közismert, hogy az egyházi tiltás miatt papok nem lehetnek parlamenti képviselők, de arról már kevesebbet tudni, milyen előírások érvényesek a helyi politikára.

Nincs érdemi különbség. Papok, szerzetesek nem vehetnek részt a pártéletben, a társadalom politikai szerveződéseiben. Ahogyan parlamenti képviselők nem lehetnek, ugyanúgy nem lehetnek önkormányzati képviselők sem. Ebből nem következik, hogy a hívő embereknek nem kell jelen lenniük az önkormányzatokban. Az egyház arra kér és bátorít mindenkit, hogy amennyiben a családon túl is felelősséget érez a szűkebb vagy tágabb környezetéért, vegyen részt az önkormányzati munkában, képviselje a katolikus értékrendet. Az országot járva azt tapasztalom, hogy a kisebb településeken nem jellemző a pártoskodás, az emberek politikai elkötelezettség nélkül, valóban függetlenként vállalnak közösségi feladatokat. Bízom benne, hogy egyre többen lesznek közöttük a katolikusok, az egyház iránt elkötelezett személyek.

Személycserék

Paskai bíboros úr az egyházi törvényeknek megfelelően beadta a felmondását a pápának, várja a felmentéséről szóló intézkedést. A bíboros úr utódjával kapcsolatos hírek a találgatások világába tartoznak, a lehetséges jelöltek személye titok. Tény, hogy az idén vagy jövőre a püspöki kar több tagja is eléri a nyugdíjkorhatárt, a természet rendje szerint az egyházban is be kell következnie a generációváltásnak. Hasonlít ez ahhoz, amikor a fiatalok elköltöznek a szülőktől, nagyszülőktől. Kezdetben hiányzik nekik az idősebbek tudása és élettapasztalata, de csakhamar megtanulják, hogyan végezhetik el önállóan a munkájukat. Szóval, a püspöki karban esedékes személycserék nem okoznak majd komoly zavart az egyház életében.