A keresztény időszámítás második évezrede a homofóbia évezrede volt Európában. A homoszexuálisokat, elsősorban a férfiakat kegyetlenül üldözték, kínhalállal büntették a XII. századtól a XVIII-ig. Két évszázad kellett hozzá, hogy a halálbüntetéstől eljussunk odáig, hogy az európai demokrácia normarendszere kizárja a homoszexuálisok diszkriminációjának minden formáját. Ez a folyamat most zárul le, a harmadik évezred első éveiben.

A múlt héten magyar alkotmánybíróság is hatályon kívül helyezte a Btk. 199. §-át, amely szerint bűncselekményt követ el az a tizennyolc éven felüli személy, aki vele azonos nemű, tizennyolc éven aluli személlyel létesít beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatot. Más nemű partner esetén ez csak akkor bűn, ha az illető még nem töltötte be a tizennegyedik életévét. A különbség éppen az a négy év, amikor a meleg és nem meleg fiatalok jelentős részének szexuális élete elkezdődik. Az előbbieké, és csak azoké eddig a törvény fenyegetésének árnyékéban kezdődött. Például: ha egy húszéves fiú lefeküdt egy tizenhét éves lánnyal, akkor nem követett el bűncselekményt, de ha egy húszéves leány tette ezt, őt már ezért évekre börtönbe zárhatták. Ezután nem zárhatják.

Félő, hogy az Alkotmánybíróság döntéséhez sokan úgy viszonyulnak majd, mint magához a homoszexualitáshoz, holott nem úgy kellene. A homoszexualitáshoz való viszony lényeges kérdés, és fontos viták tárgya lehet, ez a döntés azonban nem a homoszexualitásról szól, hanem a szabadságról, és azok számára is elfogadható lehet, akik a homoszexualitást nem tudják elfogadni.

Ha két vagy több - cselekvőképessége és ítélőképessége birtokában lévő - ember saját akaratából olyasmit tesz, amivel másoknak nem árt, akkor szabadságszerető ember nem érthet egyet azzal, hogy ezt a valamit tiltsák és büntessék, bármi légyen is az, és bármit gondoljon is róla. Az pedig nem lehetséges, hogy egy fiatal ítélőképes legyen heteroszexuális kapcsolat létesítéséhez, és ne legyen az homoszexuális kapcsolat létesítéséhez. És ezt nem kell feltétlenül másképp gondolnia annak sem - aki mondjuk - velem ellentétben hitbéli meggyőződése szerint, vagy attól függetlenül bűnnek véli a homoszexualitást. Már csak azért sem, mert hitbéli meggyőződés szerint, attól függetlenül bűnnek tekinthető a homoszexuális kapcsolatok számos esete is. Hány keresztény van az országban, aki igényt tart arra, hogy a törvény szigora sújtson le mindazokra - polgártársai igen jelentős részére -, akik egyháza tanítása szerint elítélendő heteroszexuális kapcsolatot folytatnak? Csalják a hites társukat, vagy egyszerűen csak házasságon kívül élnek nemi életet? És hány keresztény gondolja, hogy a seriát követő iszlám országok helyesen teszik, hogy az állam által üldözendő bűnnek tekintik a házasságtörést?

Ki merne úgy érvelni, hogy az állam bátorítja a házasságtörést, ha nem bünteti? Hogy bátorítja az alkoholizmust, ha nem tiltja az alkoholfogyasztást és nem állítja bíróság elé részeges felebarátainkat. Nemsokára ugyanilyen abszurdnak érezzük majd azt a szöveget, hogy az állam támogatja a homoszexualitást, ha nem bünteti.

A magyar katolikus egyház kifejezte ellenérzéseit az Alkotmánybíróság ítéletével szemben, és ezzel félrevezette híveit. A katolikus híveknek tudniuk kell, hogy egyházuk ezzel nem a homoszexualitás, hanem a Magyar Köztársaság polgárainak szabadsága ellen lépett fel. Azon szabadsága ellen, hogy más legyen a felfogásuk a bűnről, mint a katolikus egyháznak. Ez a szabadság a vallásszabadság része. Vallásszabadság ott van, ahol bármilyen hitet szabad követni és nem követni. A homoszexuálisok szabadsága és a katolikusok szabadsága - a szabadság hite és a hit szabadsága föltételezi egymást.