A Hangár Színiakadémiát együtt fejezte be három színész: Bölöni Réka, Csontos Róbert és Lévay Adina. Majd három évvel később megalapították a Napszínházat. (Lévay Adina 2000-ben a londoni Central School of Speech and Drama nevű iskolába ment rendezést tanulni.) Tudatosság és mélyebb gondolat nem volt a teátrum névválasztásában - mondja a társulatvezető Csontos Róbert színész-rendező.

Színpadra állították - többek között - Molière-től a Dandin Györgyöt, Lorcától A halált hozó pillangót, Borisz Viantól a Venyigeszú és planktont. 2000-ben nagy port kavart, amikor a Thália Színházban bemutatták - Lévay Adina rendezésében - Mark Ravenhill darabját, a Shopping and Fuckingot. Sok rendező indult ezért a darabért, de későn kaptak észbe. Mások nem mertek belevágni, mert féltek a durvaságtól, a gusztustalanságtól. Bár Csontos Róbert szerint nem ez a dráma lényege, hanem a kínok megmutatása, és az, hogy az emberek nem találják a helyüket a világban. A bulvársajtó ugyan imádta, hogy ilyen címmel játszanak darabot a fővárosban, de sok újságban a "Fucking" szót ki kellett csillagozni. A dráma már akkor sok fiatal szemében "trendi" előadás lett. (Az Alföldi Róbert rendezte újabb feldolgozás most ugyancsak az.) Bár nem ez az alkotók szándéka. Csontos Róbert elismerte: bizonyára van, aki azért vett jegyet a produkcióra, mert vetkőznek benne, és két férfi csókolózik. Úgy véli, hogy rájuk szintén hatással volt a Ravenhill-mű. Persze egyesek kikérték maguknak a brutalitást, sőt egy pár kiment az előadás közepén a színházból. Az időzítés nem volt túl szerencsés, mert pont a legintimebb jelenetnél, a színpadi játszótéren át távoztak. Csontos Róbert szerint valószínűleg magukra ismertek a drámában.

Most sem habkönnyű darabot választottak: Marius von Mayenburgtól a Parazitákat. (Az Európai Színházak Uniója budapesti fesztiválján, 2000-ben a berlini Schaubühne társulat előadásában láthatta a magyar közönség ezt a művet. A szerző Lángarc című drámáját néhány éve a Radnóti Színház játszotta, és nemrég mutatott be a Krétakör társulata egy újabb Mayenburgot, A hideg gyermek címűt.)

A Napszínház vezetője a Parazitákat a darab hazai jogvédőjétől kapta meg. Azt szintén tőle tudta meg, hogy a főiskolás rendező-hallgatót, Szakács Emesét ugyancsak ez a dráma izgatja, ráadásul le is fordította. Csontos Róbert persze tudta: rizikós felvállalni egy főiskolai diplomamunkát, de kiderült, Emesének jó az ízlése, a meglátásai. Vagány és bátor. Például ha kipróbál valamit, és az nem működik, elengedi az eredeti elképzelését.

Akadt olyan színész, aki nem vállalt szerepet a produkcióban, túl durvának tartotta a szöveget. - Tudom, hogy már igen elcsépelt: ilyen perverz a világ - mondja Csontos Róbert. A darabbéli figurák, kapcsolataik bárkinek ismerősek lehetnek. A kapcsolatok látszólag működnek, de hogyan? Néhányan tudatosan, a többiek kevésbé - "eléldegélnek" egymás mellett, anélkül, hogy legalább a válsághelyzetekben figyelnének a másikra. Vagy éppen terrorizálják élettársukat, esetleg majomszeretettel, önzéssel szeretnek.

- A következő bemutatónk egy vidám darab lesz - teszi hozzá Csontos. - Különben ennyi nyomasztó dráma után lassan felvágnánk az ereinket.

A fővárosi, struktúrán kívüli Napszínház nem tud repertoárrendszert fenntartani, ehhez ugyanis rengeteg pénz kellene. Így mindig az aktuális előadásukat játsszák. Csontos Róbert nem panaszkodik: támogatja őket a főváros, a Soros Alapítvány, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és szokatlan módon egy-egy szponzor. A Paraziták díszletét például - a díszlettervezőnek, Minorics Krisztián építésznek köszönhetően - egy támogató cég építette és fizette.

A színész-rendező nem vágyódik struktúrán belüli színházhoz. Lehetősége már többször lett volna, de a szabadsága fontosabb, mint egy szerződés. Mikor két évvel ezelőtt egy picit elbizonytalanodott, hirtelen két fesztivállehetőség adódott. Az egyik a szlovákiai Rozsnyón. Abban a régióban nincs színház, ezért az elmúlt nyáron fesztivált szerveztek, ahová tizenöt európai társulatot hívtak meg. Voltak profik, főiskolások és amatőrök, színészek, valamint tervezők. Workshoppal egybekötött előadásra kérték fel Csontost. Az első napon a rendező megijedt, rémisztőnek tűnt, mennyire nem találták a hangot a produkció létrehozói. Másnapra azonban - varázsütésre - minden megváltozott. Mindenki nyitott, pozitív lett és könnyen irányítható, rendkívül jól tudtak együtt dolgozni. Rozsnyón fiatal, a főiskolát frissen elvégzett, megszállott észt színészek is részt vettek. Mint utóbb kiderült: tömegével küldték az e-maileket igazgatójuknak arról, hogy milyen munka folyik a fesztiválon. Majd megjelent a direktor Tallinnból, és felkérte Csontost, rendezzen náluk valamit. Amit akar. - Volt már ilyen ajánlatom, de nem lett belőle semmi - gondolta. Meglepetésére, mire hazajött, hivatalos felkérés várta. Azt is megtudta: a színház alkalmazkodna - helyben, időpontban - a rendezőhöz; bármit kér, megkapja.

Úgy néz ki, Csontos Róbert 2003 tavaszán a III. Richárdot állítja színpadra az egykori középkori kolostorból átalakított, tallinni színház- és koncertteremben.

Rozsnyó folyománya még, hogy megkérték, a szlovák igazgatóval vezessék közösen a kétévente megrendezendő fesztivált. Sőt az esemény helyszíneihez újabb teret, egy hangárt csatolnak, amely a színházi találkozó idején kívül szintén teátrumként működik majd. Ennek a művészeti vezetésére is invitálták Csontos Róbertet.

A színész-rendező mégsem zárja be a Napszínházat. Ingázik majd, és próbálja megőrizni szabadságát.