|
 Amerikai roncsszobor. Nem minden leselejtezett autó végzi bontóban Boros Jenő
Visszavetette a válság a világ autóiparát. Utoljára 2003-ban készült olyan kevés új jármű, mint tavaly, az állomány azonban a csökkenés ellenére is bővült. Új autóból 47,5 milliót adtak át 2009-ben, s a világ személyjármű-állománya –az OICA adatai szerint – húszmillióval 704 milliósra gyarapodott. Ahogy az értékesítés és a gyártás, úgy a selejtezés is messze elmaradt a korábbi évek teljesítményétől: tavaly mintegy 27,5 millió autót vontak ki a forgalomból, nyolcmillióval kevesebbet, mint egy évvel korábban.
A nyilvántartásokból csak az derül ki, hogy hányat selejteztek le hivatalosan, vagyis hogy mennyiről szedték le a rendszámot, és mennyi után nem fizetnek már adót, de az már nem, hogy hányat dolgoztak fel szakszerűen, környezetbarát módon. Becslések szerint csak minden hetediket, azt is inkább csak a nyugat-európai országokban és Japánban. A válság miatt zuhant a nyersanyagkereslet, ezért nem kapkodnak a roncsokért, mert már nem jó üzlet acélipari alapanyagnak gyűjteni és bontani a kiszuperált kocsikat. A költséges műveletet egyébként is igyekeznek exportálni a fejlett országok, roncsprémium keretében feleslegessé vált autók jelentős része nem feldolgozókban végezte, hanem a német, francia és osztrák kereskedőktől kelet-európai tulajdonosokhoz került.
A tavalyi húszmillió darabos járműállomány-bővüléssel nőtt a károsanyag-kibocsátás. A közel harmincmillióval gyarapodó globális roncsállománynak is van környezeti hatása, mert többségüket csak elhagyják valahol tulajdonosaik, márpedig az illegálisan és szakszerűtlenül szétbontott autók akkusava, kenőanyaga, fékfolyadéka is rombolja a természetet. Jó esetben szobor lesz belőlük, de azért a szabadtéri műtermek is gyorsan telítődnek.
A nyugat-európai és japán, valamint észak-amerikai piacok már korábban telítődtek, ami már önmagában is nehéz helyzetbe hozta a világ autógyártó konszernjeit, melyek abban reménykedtek, hogy majd a fejlődő térségekben pótolhatják veszteségeiket. Ám a lakosság számához megálmodott értékesítési tervek nem jöttek be. A hiú ábrándok már tavaly összetörtek az egyik ígéretes piacon, mely korábban még gyorsabban száguldott, mint a kínai. Az Európai Üzleti Egyesület (AEB) adatai szerint Oroszországban tavaly 1,47 millió új személyautó kelt el, ez pedig 49 százalékos zuhanás az előző évhez képest. Ezzel egy időre szertefoszlottak azok az álmok, melyek szerint a legnagyobb piacnak számító Németországot már 2012-ben megelőzte volna Oroszország. Az nem kérdés, hogy az autógyártók még bízhatnak Kína, India és Dél-Amerika piacaiban, ám az már kétséges, hogy meddig. A további növekedést nemcsak a fizetőképes kereslet csökkenése, hanem a telített utak és a dráguló üzemanyagok is fékezhetik.
A fejlett országokban nemcsak a válság miatt csökkent az új autók iránti kereslet. A korábbi évekkel ellentétben tavaly nem nőtt a személyautóállomány Németországban, Japánban és az Egyesült Államokban sem, amit az életforma változásával indokolnak a szakemberek. A Japán autóeladásokat már évtizede rontja az öregedő lakosság csökkenő vásárlókedve. Az ifjabb nemzedék is életstílust váltott: korábban a fiataloknak az autó volt a társadalmi mobilitás álomeszköze, napjainkban az internet és telefon vette át ezt a szerepet. Egy autó ma már nem tartozik a legfontosabb vágyak közé, mert az idősebbek kevésbé mozdulnak, és a városban felnőtt fiatalok életében is jelentősebb szerepet kap a világhálós szörfözés és mobilozás, mint az országúti száguldás.
Az USA az első
A legtöbb személyautó az Egyesült Államok útjait koptatja. A tavaly év végére hétszázmilliósra nőtt állományból 136 milliót az USA-ban üzemeltettek. A bűvös 100 milliós darabszámot egyébként 1974-ben érték el az amerikaiak, ám ennek ellenére tavaly pontosan annyi személy autó jutott ezer lakosra, mint harmincöt évvel ezelőtt – 446 darab. A második helyen jelenleg Japán áll 57,8 millió járművel, majd a 41,3 milliós német, a 36 milliós olasz, a 31,1 milliós brit, a 30,5 milliós orosz, majd 30,8 milliós francia gépkocsipark következik. A Kínában regisztrált személyautók száma egy év alatt ötmillióval nőtt, és így elérte a 27,8 milliót.
|